Híreink
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk a délután beköszöntő Szombatra. Ma már háromnegyed négy előtt négy perccel beköszönt az ünnep, így érdemes már a Sábesz fogadására összpontosítani.
"És álmodott. Íme egy létra állt a földön, melynek teteje az égig ért és íme, Isten angyalai fel és alá járnak rajta."
Hanukai Csodanapot szervez a Bálint Ház
Ebben az évben december 13-én szerda este köszönt be az egyik legkedveltebb történelmi emléknapunk, Hanuka ünnepe. Ettől a naptól kezdve nyolc napon át meggyújtjuk esténként a lángokat.
A jeles ünnep alkalmával "Csodás” hanukai bulit rendez a Bálint Ház az
Angyalföldi Gyermek- És Ifjúsági Házban 15 órás kezdettel.
Világörökségi színhellyé válhat a Salgótarjáni utcai zsidó temető
A Nemzeti Örökség Intézete tervei szerint a Salgótarjáni utcai zsidó temető a felújítási munkálatokat követően világörökségi színhellyé válhat a jövőben. Azt szeretnék elérni, hogy legalább annyian látogassák majd, mint a prágai zsidó temetőt.
A Budapesti Zsidó Hitközség temetője 2016-ban a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) vagyonkezelésébe került, az intézet célja, hogy a folyamatos rekonstrukció eredményeként a temető világörökségi színhellyé váljon
Teljesen megtisztították a zöld hulladéktól az Óbudai zsidó temetőt
A BZSH Óbudai zsidó temetőjét 1922-ben nyitotta meg az óbudai zsidó közösség 12 évvel azután, hogy a köztemetőt az 1910-es létrehozáskor három részre osztották. A kiemelt fontosságú rabbisírokon kívül főleg helyi chevra kadisa elöljárók, és tisztviselők temetkeztek itt. A művészi, tudományos élet képviselői közül itt nyugszik a fasizmus áldozatává vált író, Gelléri Andor Endre, és a nemzetközi hírű pszichológus, Mérei Ferenc. Számos kordokumentumnak is beillő sírkövet rejt a temető, főleg a városrész mára már eltűnt zsidó sírkertjeiből.
November 30-án BZSH közgyűlés
A Budapesti Zsidó Hitközség tisztelettel meghív minden érdeklődőt a 2017. november 30-án (csütörtökön) 16 órakor tartandó közgyűlésére, amelyre a Síp utca 12. szám alatti székház Dísztermében kerül sor.
Örömmel vennénk esetleges írásos észrevételeiket, kérdéseiket a napirendi pontok körében, ezzel is elősegítve a közgyűlésen az érdemi vita lefolytatását.
Kommentár Vájécé hetiszakaszunkhoz
Őseink fő foglalkozása pásztorkodás volt. Az egyiptomi földművesek gyűlölték a pásztorokat, akik nyájaikkal tönkretették a termőföldeket.
"Nem tudtak az egyiptomiak együtt étkezni a héberekkel, mert ez utálat volt az egyiptomiak szemében".
A pásztorok húst ettek, vagyis az egyiptomiak szent állatát. Ugyanakkor ráhajtották nyájaikat a megművelt földekre és komoly károkat okoztak a földműveseknek.
Következő hetiszakaszunk: Vájécé (וַיֵּצֵא)
Ezen a hézen a Vájécé hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. Jelentése: "és elment". A kifejezés Jákobra vonatkozik, aki elment Ber Sebából - Kánaán országából -, mert anyja tartott Ézsau fivére bosszújától.
Másrészt szülei nem akarták, hogy az erkölcstelen kanaita lányokkal házasodjon, ezért Hárin felé tartott.
A nő áll az idei Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál fókuszában
Az elmúlt években egyre több érdeklődőt vonzó, "Minősített Európai Fesztivál" címet is kapott Budapesti Zsidó Filmfesztivál és a szintén népszerű Izraeli Filmhét az idei évtől együtt folytatja: a zsidó kultúrát bemutató nemzetközi és izraeli filmtermés legjobbjait évről évre felvonultató fesztiválok 2017-től közösen, Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál néven várják az érdeklődőket.
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk a délután beköszöntő Szombatra. Ma már háromnegyed négy után két perccel beköszönt az ünnep.
Aktuális szakaszunkban Jákob megvette az elsőszülöttséget egy tál lencséért, és kicsalta az atyai áldást, ami eredetileg Ézsaunak járt volna. Közben Izsák és Rivká a filiszteusok földjén hasonló megpróbáltatáson mennek keresztül, mint annak idején Ábrahám és Sára.
Ma lenne 70 éves Somló Tamás
A tavaly nyáron elhunyt Somló Tamás ma ünnepelné a kerek hetvenedik születésnapját.
A mindenki által tisztelt és szeretett énekes gyermekei úgy kívánnak édesapjuk és annak zenei munkássága előtt tisztelegni, hogy emlékkoncertet szerveztek. Az általuk megszervezett műsorban régi pályatársak, barátok és fiatal zenészek előadásában lesznek hallhatóak Somló emblematikus szerzeményei egy 19 főt számláló bigband közreműködésével.
Az interneten mindenki hozzáférhet a Guenzburg-gyűjteményhez
Megállapodás született az izraeli és az orosz állami könyvtárak között, hogy Izrael az interneten nyilvánossá teszi a sok ezer régi héber könyvet és dokumentumot tartalmazó Guenzburg-gyűjteményt.
Az értékek nyilvánossá tételével pontot tesznek a majdnem kétezer kéziratot és 14 ezer könyvet, köztük több középkori művet tartalmazó kollekció tulajdonjoga miatti százéves vitájára.
Jancsó Mikló Emlékest lesz a Goldmarkban
A budapesti zsidónegyed ma is élő színtere a hagyományos zsidó vallásnak, kultúrának, oktatásnak, zenének és gasztronómiának.
Jancsó Miklós és Böjte József húsz évvel ezelőtt forgatta a Kövek üzenete című filmet a Kárpát-medencei zsidóság maradékáról, emlékhelyeiről, emlékeiről.
A Dohány Zsinagóga Alapítvány Kulturális Páholyának november 19-én "Jancsó Miklós emlékestet" tart.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567