Híreink

Játékgyűjtés a szegény gyerekek részére

A Somer Hatzair és a Bálint ház közös kezdeményezésében lehetőség nyílik a mély szegénységben élő gyerekek támogatására, amelyhez a szervezők várják a felajánlásokat. Használt játékokat, babákat, kis autókat, és egyeket lehet felajánlani, de már annak is nagyon örülnének, ha csak egy tábla csokival mindenki, aki teheti hozzájárulnának a szegény csemeték boldogságához.

Következő hetiszakaszunk: Vájésev (וַיֵּשֶב)

Ezen a héten Vájésev hetiszakaszát olvassák a zsinagógában. A szakasz elnevezésének jelentése: "És lakott", mármint Jákob Kánaán országában. Testvérei nem szerették Józsefet, mert "mószerolt" (rossz híreket hozott fivéreiről atyjuknak) és fellengzős álmaival is bosszantotta őket. Ezért gödörbe vetették, amelyben nem volt víz, de lehettek mérges kígyók. Lehúzták róla azt a tarka köntöst, amelyet apjuk kivételezett szeretete jelének tekintettek.

Vasárnap Mazsihisz közgyűlés a Síp utcában

Néhány nappal a BZSH közgyűlésének éves összejövetelét követően, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is megtartja közgyűlését. A Mazsihisz gyűlése december 3-án, vasárnap reggel 10 órakor kezdődik a Síp utca 12. dísztermében (Budapest VII. ker., Síp u. 12. II. emelet).

A Mazsike következő programja: Az Óbudai zsinagógától a Goldberger-gyárig

„Annyian vannak, mint Óbudán a zsidó gyerek” - járja a mondás. Mit jelentsen ez a régi szólás? Miért éppen Óbudán (héber nevén Ofen Jásán, jiddisül Alt Ovn) épült ki már a 18. század elején zsidó község Pest és Buda helyett? Mi köze volt az óbudai zsidó elemi iskolának II. Józsefhez? Kik voltak a blauhaxlerek? Hogyan fejlődött a Lajos utcai kis kékfestő manufaktúra a világhírű Goldberger gyárrá? Miért épp a Parisette nevű selyem ejtette rabul Karinthyt?

Békés Szombatot kívánunk

Eltelt egy újabb hét, közeledünk Hanukka felé, és már készülhetünk is a délután beköszöntő Szombatra. Ma már fél négy után hat perccel beköszönt az ünnep, így érdemes már a Sábesz fogadására összpontosítani. Aktuális hetiszakaszunkban Jákob és családja úton van hazafelé, amikor találkozik fivérével, Ézsauval, és kibékülnek, majd elválnak útjaik. Schemben a helyi törzsfőnök fia megerőszakolja Jákob egyetlen lányát, Dinát, kinek két fivére, Simon és Lévi véres bosszút áll a helyi lakosságon.

Megtartotta közgyűlését a Budapesti Zsidó Hitközség

Csütörtökön tartotta éves közgyűlését a Budapesti Zsidó Hitközség a Síp utcában. Az közgyűlést Ács Tamás a BZSH elnöke nyitotta meg, majd Darvas István főrabbi mondta el a nyitóimát, amelyben jó munkát kívánt a jelenlévő tagoknak. A BZSH közgyűlése első körben megválasztotta Bandi Lászlót és dr.Rónai Tamást a BZSH elöljáróságába, továbbá döntött Sárközy Gyula képviselő visszahívásáról a Számvizsgáló Bizottságból.

Ma délután tartja soron következő közgyűlését a BZSH

A Budapesti Zsidó Hitközség tisztelettel meghív minden érdeklődőt a 2017. november 30-án (csütörtökön) 16 órakor tartandó közgyűlésére, amelyre a Síp utca 12. szám alatti székház Dísztermében kerül sor. Napirendi pontok: 1. 2018. évi költségvetés tárgyalása, vita és határozathozatal (előadók: dr. Kunos Péter, Paszternák Tamás, számvevő és számvizsgáló bizottság képviselője az Alapszabály 52. §-a alapján) ,

Szerdán kezdődik a hatodik Budapesti Zsidó Filmfesztivál

November 29. és december 3. között a Művész és a Puskin mozikban közel 20 filmre és számos kísérőprogramra, beszélgetésre ülhetnek be az érdeklődők a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál keretein belül. Izgalmas programnak ígérkeznek a belváros zsidó örökségét felfedező városi séták, emellett a szervezők sokszínű gasztróprogrammal készülnek, így például szakértők segítségével keresik Budapest legjobb humuszát.

Kommentár Vájislách (וַיִּשְלַח) hetiszakaszunkhoz

Közismert talmudi mondás: "Máászé ávot szimán löbánim" - "az ősatyák élete jelképe az utódok történelmének". Ezt a mondást elsősorban Jákov ősatyánkra vonatkoztatják. Róla szól nem kevesebb, mint hat hetiszakasz elbeszélése. Érdekes megemlíteni az első három kezdő szót, mely utalhat nemcsak az ősatya életére, hanem a zsidó történelemre is. "Vájécé" - "Vájislách" és "Vájésev" - azaz: "kiment", "küldött" és "letelepedett". "Vájécé Jákov" - Az ősatya viszontagságai akkor kezdődtek, amikor elhagyta a szülői házat és elment idegenbe szolgálni Lábánhoz.

Hamarosan megnyitja kapuit Izrael első anyatejgyűjtő állomása

Áprilisban megnyitja első anyatejgyűjtő állomását a Magen David Adom Országos Vérellátó szolgálat, amely lehetővé teszi a szoptató kismamáknak, hogy többlet tejüket rászoruló csecsemőknek adják. Bár mintegy 500 anyatejgyűjtő állomás létezik szerte a világon, Izraelben ez lesz az első. A kutatások kimutatták, hogy az anyatej számos előnnyel jár a bébitápszerrel szemben, és olyan antitesteket tartalmaz, amelyek megvédik a babát a betegségektől, és segítenek az immunrendszer fejlődésében, ami különösen fontos a koraszülöttek számára.

Következő hetiszakaszunk: Vájislách (וַיִּשְלַח)

Ezen a héten a Vájislách hetiszakaszát olvassuk a zsinagógákban. A szidra elnevezésének jelentése: "És küldött" - mármint követeket Ézsauhoz. Ugyanis a Kánaán országába visszatérő Jákob aggódott, tartott fivére bosszújától. Féltette családját, gyermekeit. Egy bottal indult annak idején Lábán házához igyekezve és két részre osztható nagy táborral, sok állattal, gazdagon tért vissza. Jelentették, hogy Ézsau 400 emberrel közeledik.

Weiss Manfrédról vetítenek filmet a Frankel zsinagógában

Vasárnap este 18 órától kerül sor "Az élet ára" című film vetítésére a Frankel zsinagóga Budai Mikve klubjában (1023. Budapest, Frankel Leó út 49). A film a magyar ipar- és társadalomtörténetben kiemelkedő szerepet játszott család, a Weiss Manfréd família felemelkedését és a történelem viharai okozta kényszerű „bukását” dolgozza fel.