Híreink
Készüljünk a keddre, hiszen holnap beköszönt Hanuka ünnepe
Hanuka ünnepe Kiszlév hó 25-én(ebben az évben december 12-én, kedden este) kezdődik, és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is.
Következő hetiszakaszunk: Mikéc (מִקֵּץ)
Közeledünk Mózes első könyvének végéhez, ezen a héten elkezdjük olvasni Mikéc hetiszakaszát a zsinagógában. A szakasz elnevezésének jelentése: "idő-periódus végén".
Két év plusz börtönbüntetést kapott József az Örökkévalótól, mert szabadulását embertől, a főpohárnoktól remélte, aki megfeledkezett róla.
A Bethlen téri ünnepséggel vette kezdetét a hanukai "őrület" Budapesten
Kedden este beköszönt Hanuka, és ahogy ilyenkor lenni szokott a fővárosban is több körzetben, számos ünnepséggel köszöntik majd a fény ünnepét. Vasárnap, amolyan "előhanukai" mulatságot tartott a Bethlen téri zsinagóga közössége, ahol a középpontban a gyermekek szerepeltek, hiszen a zsinagóga dísztermében számos programmal kedveskedtek nekik.
Hanukai program-kavalkád Budapesten 2017
Ismét színes programok kísérik a fény ünnepét! Az előttünk álló Hanuka több helyszínen, zsinagógában is kiemelkedő ...
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, már készülnünk kell a délután beköszöntő Szombatra. Ma fél négy után négy perccel köszönt be az ünnep, így érdemes már a Sábesz fogadására összpontosítani.
Aktuális hetiszakaszunkban Jákob fia József megutáltatja magát testvéreivel, akik halálhírét költik és eladják őt vándor kalmároknak, akik Egyiptomba viszik, ahol szolga lesz Potifár házában. Közben Jehudá eltávolodik testvéreitől, önállósítja magát, megnősül és három fia születik, akik közül kettő meghal.
Több mint négyezren vettek részt a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon
Vasárnap lezárult a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál hatodik mustrája, amelynek közönségdíjas filmje a ...
Olvashatóvá tették az auschwitzi Sonderkommando egy tagjának feljegyzéseit
Olvashatóvá tették a náci haláltáborok zsidó foglyaiból álló Sonderkommmando egyik tagjának Auschwitzban elásott kéziratát digitális képalkotó eljárással - adta hírül a BBC News.
Marcel Nadjari, Auschwitz egyik zsidó származású görög foglya feljegyzéseiben beszámolt arról, hogyan hajtottak több ezer zsidót gázkamrába naponta a láger őrei.
Az európai örökség részévé válik a Dohány utcai zsinagóga
Európa legnagyobb zsinagógája az első zsidó helyszín lett, amely az európai örökségi elismerésben részesült! Az ...
Ha Hanuka, akkor Kiszlév hónapja
Jövőhéten beköszönt Hanuka ünnepe, amely aktuális hónapunkhoz Kiszlévhez kapcsolódik.
Kiszlév a zsinagógai év harmadik hónapja Tisri-től, és a kilencedik Niszán-tól számítva. Újholdja a naptár szerint csak vasárnapra, hétfőre, keddre, szerdára, csütörtökre és péntekre eshet.
Régi időkben, amikor az Újholdat megbízott figyelők jelentései alapján szabták meg, a jeruzsálemi "Bét Din" küldöttek útján tájékoztatta a közösségeket, hogy melyik nap lett megszentelve Újhold napjának, és e szerint számították ki, hogy mely napra esik a hónap 25-e, azaz Hanuka első napja és az első gyertyagyújtás.
Pályázati felhívás
A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ezúton lakás felújítási pályázatot ír ki egy lakás komplett felújítására.
A lakás megtekintésére ajánlatadás céljából ajánlatkérő bejárást biztosít 2017. 12. 07-én.
Árajánlat beadási határidő: 2017.12.13.
Elítélte a botrányos, gázkamrában forgatott filmet a stutthofi emlékmúzeum
Határozottan ítélte el közleményében a Stutthof volt náci német haláltábor helyén létesített múzeum igazgatósága azt a filmet, amelyet az ottani gázkamrában 1999-ben forgatott egy lengyel rendező, és amely ellen a héten több zsidószervezet tiltakozott.
A zsidószervezetek magyarázatot kértek arra, hogyan volt lehetséges egy ilyen film forgatása a stutthofi gázkamrában.
Heti kommentár aktuális tórai szakaszunkhoz
Hetiszakaszunkkal megkezdődik Mózes első könyvének legérdekfeszítőbb elbeszélése, József története. József a szeretett feleség, Ráchel fia és így Jákov akaratlanul is kényeztette.
"Jiszráel jobban szerette Józsefet minden fiánál, mert öregsége gyermeke volt és díszes mentét csinált neki." Az elkényeztetett, 17 éves József árulkodott testvéreire apjánál. A hagyomány szerint a testvérek lenézték Jákov ágyasainak fiait (Bilha és Zilpa szolgálónők) és azokat szolgáknak nevezték. Józsefet kétszeresen is gyűlölték: elkényeztetettségéért és árulkodásáért.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567