Híreink
Hetiszakaszunk történelmi háttere
Kettős hetiszakaszunkban (Vájákhél-Pökudé), amit ebben a zsinagógai esztendőben együtt olvasunk, Mózes megismétli a pusztai Hajlék felépítését, berendezését, a kohaniták ruházatát, a kivitelező mesteremberek kilétét - ezúttal múlt időben és nem parancsoló módban. Pontos elszámolást is találunk itt a felhasznált pénzről és nyersanyagokról.
Érdekes, hogy itt, a Szentély munkálatainak kellős közepén, Mózes jónak látja beszúrni egy mondatot a szombat megőrzésének szükségességéről.
Következő hetiszakaszunk: Vájákhél–Pökudéj (ויקהל-פקודי)
Ezen a héten a Vájákhél és a Pökudéj hetiszakaszokat olvassák fel a zsinagógákban. Ennek oka az, hogy 54 szidra (hetiszakasz) van, így osztották fel a Tórát. Jusson minden hétre olvasni való akkor is, ha szökőévet írunk, mivel ekkor négy héttel - négy szombattal - többet kell számolni.A hét szombatján nem a szokásos hetiszakaszt, hanem az ünnepekhez aktualizált Tóra részt recitáljuk. Így előfordul, hogy két, rokon témájú szidrát összevonva olvasunk.
Megnyílt a tíz esztendős Pattogató Manó kiállítása a Goldmark teremben
Vasárnap került sor a Goldmark teremben a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium fiatal tanulója grafikai kiállításának megnyitójára.
A még mindössze csak tíz éves Pattogató Manó zseniális képeiből összeállított kiállítást Nádel Tamás, a Dohány körzet elnöke nyitotta meg.
A kiállítás 2018. április 29-ig tekinthető meg a Goldmark Teremben.
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy hét, véget ért Purim ünneplése, így már készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma negyed hat előtt négy perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába.
Aktuális hetiszakaszunk az első ízben megejtett zsidó népszámlálás utasításait, valamint a Szentélyben használt kenőolaj és füstölőszer készítésének módját írja le.
Csütörtökön Újpesten lesz központi purimi mulatozás
Csütörtök délután 15 órakor Újpesten is sor kerül az idei purimi mulatságra, amelyre az újpesti közösség mindenkit szeretettel vár.
Megszokhattuk, hogy Újpesten a Szeretetotthonban lakók és a körzet tagjai miatt is nagyon odafigyelnek, hogy a legfinomabb ünnepi sütemények kerüljenek az asztalokra. Ez Purimkor sem lesz másként.
Nagyon fontos nem megfeledkezni a rászorulókról Purim ünnepén
Most, hogy beköszönt Purim érdemes szót ejtenünk azon előírásokról, amelyek az ünnepet övezik.
Ezek közé tartozik a Megilá-olvasás, az ajándékküldés, a lakoma, vigasság, a szeudá .
A legszebb előírás azonban a Sláchmónesz, vagyis a barátaink megajándékozása.
A zsidók közötti felebaráti szeretet erősítése végett kaptuk a barátaink megajándékozásának micváját.
A Páva és a Dózsa is együtt ünnepel
Szerda este 18 órától együtt ünnepli Purimot a Páva utcai zsinagógában a Dózsa György úti zsinagóga, és a Páva utcai templomkörzet közössége.
A gyerekeket, szüleiket, és minden a kilencedik kerületi zsinagógába ellátogatót jelmezben várnak a szervezők, akik azt szeretnék, hogy ez az este a hagyományoknak megfelelően, igazán jó hangulatban telne.
Eszter böjtjével veszi kezdetét a purimi ünnepsor
Ebben a polgári esztendőben Ádár hónap 14-e, mely Purim napja március 1-re (február 28. estétől) esik. Ezen a napon arról emlékezünk meg, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 450 körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.
Pályázati felhívás
A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ezúton ír ki lakás felújítási pályázatot két lakás komplett felújítására.
A lakás megtekintésére ajánlatadás céljából Ajánlatkérő bejárást biztosít 2018. 03. 01-én.
Árajánlat beadási határidő 2018.03.05.
Kommentár Ki Tiszá (כִּי תִשָֹּא) hetiszakaszunkhoz
Következő hetiszakaszunk bővelkedik drámai eseményekben. Izráel népe csak imént fogadta el a láthatatlan Isten uralmát, csak imént mondta egyhangúlag: "Megtesszük és meghallgatjuk", s íme, alig néhány nappal később aranyborjút állított fel és körültáncolva azt, így kiáltotta: "Ez a te Istened-Izrael, aki kivezetett minket Egyiptomból!"
Tíz hamisítatlan dal a közelgő Purim ünnepére
Purim időszakában számos nótát dúdolunk, sok tradicionális, és a modern korban divatossá vált zeneszám színesíti az ünnepet.
Alábbi összeállításunkban összegyűjtettük a szerintünk tíz legjobb újkori purimi dalt, ami a "sorsvetés" ünnepéhez kapcsolódik.
Jó hangolódást kívánunk az ünnepre ezekkel a dalokkal!
Purim ünnepének legfinomabb süteményei
Közeledik Purim ünnepe, így a zsidó háziasszonyok is javában gondolkoznak már azon, hogy milyen tradicionális étel kerüljön az ünnepi napokon a család asztalára. A purimi menü lehet sokrétű, mondhatni "ahány ház, annyi szokás", az ünnep édességei között azonban nincsenek nagy eltérések ezen a jeles napon.
A hagyományos purimi édességek között megtalálhatók a zsidó konyha legfinomabb süteményei.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567