Híreink

Több fiatal rabbink is szerepet vállal a jövőben az OR-ZSE életében

Új rektor, Vajda Károly áll munkába az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen július 1-től, aki egyelőre 12 hónapra kapta a megbízását. A kinevezés egyik érdekessége, hogy most lesz először világi személy az OR-ZSE vezetője 140 éves fennállása óta. Vajda Károly irodalomtörténész, vallásfilozófus egyetemi oktató, aki a tudományos élet területéről érkezik az egyetem élére hónapokon át tartó egyeztetések után.

Az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete a Dohány utcai zsinagógában járt

Röviddel beiktatását követően David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete és felesége felkereste a Dohány utcai zsinagógát, ahol a szokásoknak megfelelően dr. Frölich Róbert főrabbi vezette körbe. Az eseményen jelen volt a BZSH képviseletében Ács Tamás elnök, valamint a Mazsihisz részéről Heisler András elnök, és Radnóti Zoltán főrabbi, a Rabbiság vezetője is.

Felújították a Kozma utcai temetőbe vezető fő utat

Ezen a héten felújítási munkálatok zajlottak a Kozma utcai izraelita temető főbejáratánál, egészen pontosan a bejárati kapu és az onnan a temetőbe vezető főúton. Az utóbbi években alaposan elhasználódott az út, így az autóknak, illetve a gyalogosan a temetőbe belépőknek kátyúkat, gödröket kellett kerülgetniük, ha be akartak jutni a sírkertbe.

Vasárnap ismét Maccabi vízilabda kupa a Tüzér utcában

Idén ismét megrendezésre kerül a Maccabi vizilabda kupa - Kovács Imre Emlékverseny a Honvéd uszodában. Az előző kiírást a HETE nyerte meg, köszönhetően annak, hogy a döntőben büntetőkkel legyőzte a Maccabit. Az emlékversenyen négy csapat négy, várhatóan izgalmas meccset fog játszani.

Kommentár következő tórai szakaszunkhoz

Hetiszakaszunk Bileám "áldásával" foglalkozik. Az áldás szót idézőjelbe tettük, mert a hagyomány szerint Bileám minden áldása - egy kivételével - átokká változott. "Az Örökkévaló Istened nem akart Bileám szavára hallgatni és átkait áldássá változtatta." De a pogány próféta igazi szándéka végül mégis átokká váltotta az Isten által szájába adott áldásokat...

Következő hetiszakaszunk: Bálák (בָּלָק)

Ezen a héten a Bálák (askenáz kiejtéssel Bólok) szidráját olvassuk a zsinagógában. Bálák Moáb királya volt. Aggódva látta Izrael hadi sikereit, előre töréseit és félelmében megoldást keresett. Bileamért, a pogány prófétáért üzent, a nagy átkozó segítségét kérve. Bálák szorongása alaptalan volt, Izrael gyermekei mindig békét hirdettek, támadás előtt, csak ha nem engedték a békés átvonulást, akkor került sor harcra.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este fél kilenc előtt négy perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk a Vörös Tehén történetével kezdődik, majd a Pörlekedés Vizénél történt afférral, és annak következményeivel folytatódik. Megkerülik Edom földjét, miután királya megtagadja a kért átvonulási engedélyt, és meghal Áron Hor hegyén. Későbbi vándorlásaik során kígyók marják meg a népet, és Mózes parancsot kap, hogy olyan rézkígyót csináljon, amelyre ha ránéznek, meggyógyulnak.

Szombaton ismét Múzeumok Éjszakája

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) az elmúlt években már megszokott színvonalú, színes és ...

Chukát hetiszakaszunk, és ami mögötte van

Hetiszakaszunk a pusztában vándorló Izrael első komoly háborúját beszéli el, ami nemcsak győzelemmel, hanem bizonyos mértékig honfoglalással végződött. Amikor Izrael fiai elindultak a Vörös-tengertől, hogy birtokukba vegyék Kánaán országát, a mai Transzjordánia területén kellett átmenniük. Nem volt tervbe véve a terület elfoglalása, még kevésbé annak betelepítése. Az Ábrahámnak ígért országhatárok keleten a Jordán folyó és a Holt-tenger voltak.

A Nemzeti Filharmonikusok a Dohányban koncerteznek csütörtök este

Ma este a Nemzeti Filharmonikusok Bernstein Kaddish szimfóniáját adják elő a Dohány utcai Zsinagógában. Több mint 160 zenész szólaltatja meg Bernstein darabját, mely rekordszámú fellépő a zsinagóga történelmében. Hiszek – ez a magyar nyelvű címe Darius Milhaud kantátájának, amely Majmonidész 12-13. századi filozófus rabbi a zsidó hitelvek tizenhárom pontba szedett összefoglalására utal.

Tórai kommentár Chukász hetiszakaszunkhoz

Chukát hetiszakaszunk érdekes történetet mesél el. Miután az ellenzéket elnyelte a föld a kedélyek egy rövid időre megnyugodtak. A Tóra itt közbeveti a "vörös tehén" praktikát, ami a tisztátalanok megtisztítására szolgál. Most, mintegy a Korách lázadás folytatásaként egyhamar a Pörlekedés vizéhez jutunk, ahol a tapasztalt és sokat látott Mózest is sikerül a népnek kihozni a sodrából.

Következő hetiszakaszunk: Chukát (חֻקַּת)

Ezen a héten a Chukát hetiszakaszt olvassák a zsinagógában, melynek jelentése: törvényei. A kifejezést olyan törvényre értik, amelynek racionális magyarázatát a véges felfogásunkkal nem érthetjük. Hibátlan vörös tehenet levágtak, elégettek, cédrusfát, izsópot és karmazsint is tettek a tűzre. Az összegyűjtött hamut vízzel feloldották és meghintették vele azt, aki hulla érintésétől tisztátalan lett.