Híreink

Következő hetiszakaszunk: Softim (שֹׁפְטִים)

Ezen a héten a Softim, askenáz kiejtéssel Sajftim szidráját olvassuk fel a zsinagógában. Jelentése: "Bírákat". Bírákat és rendőröket állíts a kapuidba. Tehát szerezz érvényt a jognak "hadd hömpölyögjön mind a víz, a jog, s az igazság, mint tartós patak". Államigazgatási és kormányzati kérdésekről esik ezután szó. Érdekes mondat hangzik el a XXVII. fejezetben.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este háromnegyed nyolc után egy perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk megismétli a tiltott állatok listáját. Figyelmeztet a hamis prófétákra, megismétli a vér élvezetének tilalmát és előírja a bálványimádás megszüntetését Kánaánban, amiből ezáltal lesz Izrael Földje. A szakasz végén a három zarándokünnepet ismétli és részletezi az Írás, hangsúlyozva ezek örömünnep jellegét.

Kommentár Röé hetiszakaszunkhoz

Az előttünk álló hetiszakasz tartalma rendkívül változatos. A jó és rossz közötti szabad emberi választással indul a Tóra szakasz. Ezt követi a központi Szentély kizárólagosságának szigorú törvénye. Külön fejezetet olvashatunk a hamis prófétákról és a bálványimádás elleni küzdelemről. A tilos állatok és madarak fogyasztása kerül részletes leírásra.

Következő hetiszakaszunk: Röé (ראה)

Ezen a héten Röé szidráját olvassák fel a zsinagógában. A hetiszakasz elnevezésének jelentése: "lásd". Látnotok kell, elétek lesz helyezve áldás és átok. Áldás, ha hallgattok az Ö...való szavára és átok, ha süket fülekre találnak a Mózes által most elmondott parancsolatok. Szabad a választás, de tanácsolják, válaszd az életet. Ez utóbbi szavak a Tóra egyik legfontosabb gondolatát fejezik ki. Fizikailag az Ígéret földjén az áldást a Gerizzim hegye, az átkot az Ébál hegye szemlélteti.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este nyolc óra előtt három perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunkban Mózes elmondja, hogyan történt az aranyborjú imádásának vétke, valamint a sivatagi zavargások történetét, a Korách lázadás következményeit. Felszólítja Isten szeretetére és a parancsolatok betartására a népet, amely rövidesen nélküle foglalja el az Ígéret Földjét.

Kommentár Ékev (עֵקֶב) hetiszakaszunkhoz

Hetiszakaszunk folytatja Mózes történelmi áttekintését a múltról, a pusztai vándorlásról. Az előző beszédekben a kémek küldetéséről és azt követő Mózes elleni lázongásokról volt szó. Meg kellett magyarázni a népnek miért vándorolt 40 évig a pusztában. Aktuális szakaszunk az arany borjú vétkét emeli ki, hogy a honfoglalás előtt álló nép szakítson végleg az egyiptomi állatkultusszal. Nem mulasztja el Mózes emlékeztetni a népet arra is, hogy csak az ő imája hárította el Izráelről Isten haragját és tette lehetővé a két új kőtábla megírását Szináj hegyén.

Megjelent a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára

Megjelent a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, amely a két temető nevezetes síremlékeit igyekszik a legteljesebb formában bemutatni. A Tóth Vilmos által jegyzett kötetbe a korábbi, 1938-ban és 1999-ben megjelent hasonló tematikájú kiadványokhoz képest lényegesen több, összesen mintegy hatezer sírhely került bele, a neves személyek nyugvóhelyei mellett az építészeti és szobrászati szempontból jelentős síremlékeket is tartalmazza.

Következő hetiszakaszunk: Ékev (עֵקֶב)

Elkezdjük Ékev hetiszakaszát olvasni a zsinagógákban. A hetiszakasz elnevezésének jelentése: Sarok. Tartalmát a kommentár úgy magyarázza, hogy a jelentéktelennek tűnő parancsolatokat is, amelyeket az ember a sarkával tapos, figyelemre sem méltat, be kell tartani, mert akkor, és csak akkor következnek a felsorolt jutalmak “és szeretni fog téged, megáld és megsokasít, megáldja méhed gyümölcsét, és földed gyümölcsét, gabonádat, mustodat és olajodat.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este nyolc óra után hat perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunkban Mózes elmondja, hogyan imádkozott, és próbálta megváltoztatni azt az ítéletet, melynek értelmében nem mehet be az Ígéret Földjére. Szemrehányást tesz a népnek, és megismétli a Tóra főbb pontjait.

Ne pánikolj, inkább tanulj a Külker Gimiben ingyen!

Tudod a ponthatárokat, és nem kerültél be? Ne ess kétségbe, a továbbtanulás még előtted áll. Szerezz érettségi ...

Elment a riporter, elhunyt Szepesi György

Kilencven hat esztendős korában elhunyt a legendás riporter, az Aranycsapat tizenkettedik játékosa Szepesi György. Gyuri bácsi 1922-ben, 96 évvel ezelőtt született és miután letudott egy ukrajnai munkaszolgálatot és elveszítette az édesapját, akit Buchenwaldban meggyilkoltak, 1945-ben a Rádió bemondója lett. Ez nagy lépés volt a 23 éves fiú és a magyar rádiózás történetében egyaránt.

Hétvégén beköszönt a vigasztalás szombatja

A Tisá BöÁv utáni szombatot a Háftárá első szava (náchámu) után vigasztalás szombatjának nevezzük. Ettől kezdve Ros Hásánáig hét héten keresztül olvassuk Jesájáhu próféta vigasztaló szavait. "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet." A hagyomány szerint az ismétlődő szó arra utal, hogy a babiloni száműzetés után újabb - és hosszabb - száműzetés vár majd Izrael népére. Így méltán illeti meg a közel kétezer éves gálutban megmaradt zsidó népet a vigasztaló prófétai szó.