Híreink
Békés Szombatot kívánunk!
Rövidülnek a nappalok, egyre korábban köszönt be a Szombat, így a zsidó családokban is hamarabb kezdenek készülődni az ünnep fogadására. Ma este már háromnegyed hat előtt egy perccel beköszönt a Sábát.
Aktuális hetiszakaszunk Mózes első könyvének második szidrája, mely leírja, hogy az emberiség már annyira romlott, hogy megérett a pusztulásra. Az Örökkévaló elhatározza, hogy elpusztítja a világot özönvizet hozva rá. Csupán Noét találja érdemesnek, hogy megmeneküljön egy bárkában, amelyben minden élőlény képviselve van.
Auschwitzi tanulmányútra küldi antiszemita szurkolóit a Chelsea
Az angol élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szereplő Chelsea már jó ideje próbál küzdeni az antiszemitizmus és a rasszista szurkolók ellen. Eddig az volt a bevett eljárás, hogy három évre bevonták a gyűlölködő drukkerek bérletét, így azok nem látogathatták addig a csapat mérkőzéseit. Roman Abramovics, a klub zsidó származású orosz tulajdonosa most viszont egy új ötlettel állt elő.
Felújították a Kozma utcai temető irodáit és várótermeit
A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Kozma utcai temetőjében folyamatosan zajlanak a rekonstrukciós munkálatok. Hol a temető parcelláit, hol a temető útjait, vagy egyes épületegyütteseket újítunk fel.
Ezúttal 5,6 millió forintból, a BZSH saját költségvetéséből biztosítva valósult meg a Kozma utcai temető irodáinak felújítása. A kivitelező kiválasztása a BZSH szabályzatainak megfelelő versenyeztetéssel történt.
Hetiszakaszunk margójára: Utánunk az özönvíz
Noach szakaszában "betelt a föld gaztettekkel" és megérett a pusztulásra. Isten megbánta, hogy megteremtette, (lehet hogy az angyaloknak volt igazuk, akik a Midrás szerint eleve ellenezték az ember teremtését) és elhatározta, hogy vízözönt hoz a világra. Mivel azonban Isten akart még egy esélyt adni a vétkes világnak - megtalálta Noé személyében azt, aki alkalmas arra, hogy családjával együtt életben maradjon, és egy új, jobb világot teremtsen a régi romjain.
Tórai kommentár Noách(נֹחַ) hetiszakaszunkhoz
Hetiszakaszunk legismertebb elbeszélése az özönvíz története. Az elbeszélés nem egyedülálló az ókori irodalomban. A babilóniaiaknál a hasonló esemény hőse Noé: A Biblia - ha részletezi is az eseményt - a történet erkölcsi tanítására törekszik. Az ember hivatása legyőzni rossz ösztöneit és aszerint részesül jutalomban vagy büntetésben. Másrészt a világ fennmaradása isteni cél.
Szerdán megismerkedhetnek az utolsó józsefvárosi imaház történetével Goldmark teremben
2018. október 10-én szerdán koraeste 17 órától Dohány Alapítvány szervezésében a Teleki téri mesék című film kerül levetítésre a Goldmark teremben.
Az utolsó józsefvárosi lakásimaház -amely korábban a neológ hitközség, a BZSH égisze alá tartozott- a Teleki tér 22-ben túlélte az elmúlt 100 év megpróbáltatásait, és ma is várja a látogatókat.
Következő hetiszakaszunk: Noách (נֹחַ)
Ezen a héten Noách (נֹחַ) hetiszakaszát kezdjük el olvasni a zsinagógákban. A hetiszakaszban Noáchként említett szereplőnek a világ Noéként ismeri a nevét.
Igaz ember volt, ezért az Örökkévaló, mikor megharagudott az emberekre - mert "megtelt a föld gonoszsággal" - és özönvízzel tervezte sújtani a földet, Noét és családját megkímélte.
Kedden beköszönt Chesván (חשון) hónapja
Az elöttünk álló héten ismét lezárunk egy hónapot, ám egyben újat is kezdünk, nevezetesen Chesván havába lépünk.
Chesván az év második hónapja Tisri-től, az év nyolcadik hónapja Nisszántól számítva. A Chesván elnevezés eredete babilóniai, és a nyolcadik hónapot jelenti, asszír nyelven: arhusmani.
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma már hat óra előtt két perccel beköszönt az ünnep.
Börésit hetiszakaszával elkezdjük elölről olvasni a Tórát, melynek első szidrája leírja a világteremtés történetét, az ősi zsidó felfogás szerint. A szakasz leírja az első emberpár, Ádám és Éva bűnbeesését, kiűzetését az Éden kertjéből és az emberi civilizáció első lépéseit a mezőgazdaság, állattenyésztés, a szerszámkészítés és zene terén.
Ma van a Wallenberg Emléknap
Amerikában 1992 óta, míg Magyarországon 2000 óta tartják október 5-én a Raoul Wallenberg Emléknapot, mint az Embermentők Napját.
Raoul Wallenberg svéd diplomata a nácik által megszállt Magyarországon több ezer magyar zsidó életét mentette meg. Az ő tiszteletére nevezték ki október 5-ét az Embermentők Emléknapjává.
A világ legősibb sörfőzdéjét tárták fel Észak-Izraelben
Már 13 ezer éve létezett a sörfőzés gyakorlata a Földközi-tenger keleti medencéjében, ami ötezer évvel korábbi, mint az Észak-Kínában a sörkészítésről eredetéről talált eddig legősibb bizonyítékok.
Az amerikai Stanford Egyetem és az izraeli Haifai Egyetem régészei az észak-izraeli várostól délre fekvő Raqefet-barlangban talált örlőedényeket elemezve jutottak erre a megállapításra, tanulmányukat a Journal of Archeological Science: Reports című folyóiratban tették közzé.
Megtelt a Bálint Ház Frölich Róbert és Köves Slomó főrabbik eszmecseréjére a Sorsok Háza kapcsán
Nagyon sokan voltak kíváncsiak dr.Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija csütörtök esti vitájára a Bálint Házban. Az apropót az adta, hogy Gulyás Gergely miniszter a közelmúltban bejelentette: az EMIH lesz a tulajdonosa és a működtetője a Józsefvárosi pályaudvar helyén létrehozott Sorsok Házának, amelynek megnyitását jövőre tervezik.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567