Híreink
A Hanuka a zsidóság büszke ünnepe
A Hanuka a zsidóság büszke örömünnepe, amelyen a jeruzsálemi templom visszafoglalására és megtisztítására emlékezünk.
dr.Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának gondolatai az ünnepről:
"i. e. 175-ben a Szeleukida Birodalom trónjára IV. Antiokhosz Epiphanész került, aki 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet, megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását és bálványt állíttatott a jeruzsálemi szentélybe.
December 13-án BZSH közgyűlés
A Budapesti Zsidó Hitközség tisztelettel meghív minden érdeklődőt a 2018. december 13-án (csütörtökön) 16 órakor tartandó közgyűlésére, amelyre a Síp utca 12. szám alatti székház Dísztermében kerül sor.
Napirendi pontok:
1. A BZSH 2019. évi költségvetésének tárgyalása, vita és határozathozatal
Ma este kezdődik a 7. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál
Több mint húsz film, több ingyenes kísérőprogram és beszélgetés is várja az érdeklődőket a 7. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon, amelyet ma estétől vasárnapig tartanak a budapesti Művész és Puskin mozikban.
A fesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók.
Öt különleges fánk Hanuka tiszteletére
Vasárnap beköszöntő ünnepünk elengedhetetlen finomsága a fánk. Mindannyian szeretjük a klasszikus hanukai fánkot, amely könnyű és lekvárral, netán csokoládéval töltött, porcukorral megszórt finomság.
Kevés nagyobb öröm van, mint beleharapni a fánkba, és hagyni, hogy a lekvár a másik oldalon kibuggyanjon, míg a porcukor az ajkunkhoz tapad. De csak addig, amíg nem találkozik az ember a modern izraeli fánkokkal.
Amit a Hanuka tradicionális pörgetős játékáról tudni érdemes
A kedden este beköszöntő Hanuka ünnepének a Trenderli éppen olyan elengedhetetlen kelléke, mint a fánk, és a gyertyák. A trenderli (dreidel, héberül: szevivon - סביבון) egy négyoldalú pörgettyű, általában fából, fémből, vagy manapság műanyagból készül.
A trenderli egy egyszerű és nagyszerű társasjáték, amelyet a gyerekek és a játékos felnőttek Hanukakor használnak.
Az emancipáció és Izrael Állam jubileumát ünnepli a Mazsiszem
A Magyar - Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) 2018. november 28-án 15 órakor megemlékezést tart az Emancipáció 150. és Izrael Állama 70. jubileumi évfordulója alkalmából.
A program keretein belül felhangzik a Himnusz, valamint elhangzanak szavalatok, ünnepi köszöntők. Hetven galambot engednek útjára, majd katonai díszlövéssel tisztelegnek Izrael előtt.
Ne csak fánkot egyenek Hanukakor, süssenek latkeszt is!
A mai zsidóság körében főként a fánk dominál Hanukakor, de egyes országok közösségeiben van egy másik finomság, amelynek jelen kell lennie az ünnep során az asztalon. Ez pedig nem más, mint a latkesz. A latkesz tulajdonképpen nem más, mint egy palacsinta.
Akárcsak a fánkot, ezt is olajban sütik ki, hogy a hanukai csodára emlékezzenek, arra, hogy az egy napra elegendő olaj nyolc napig tartott ki.
Új zsinagógát avatnak Pesterzsébeten
A BZSH Dél-Pesti körzete tizenhat évvel ezelőtt alakult újjá a nagymúltú pesterzsébeti és csepeli hitközség folytatójaként.
Kezdetben az erzsébeti Csili Művelődési Házban gyűltek össze, később egy, az erzsébeti Önkormányzat által rendelkezésre bocsátott valamikori üzlethelyiségből átalakított imaházban imádkoztak a hívek.
Tórai kommentár Vájésev (וַיֵּשֶב) hetiszakaszunkhoz
Hetiszakaszunkkal megkezdődik Mózes első könyvének legérdekfeszítőbb elbeszélése, József története. József a ...
Hanukai program-kavalkád Budapesten 2018
Ismét színes programok kísérik a fény ünnepét! Az előttünk álló Hanuka több helyszínen, zsinagógában is kiemelkedő programokat ígér.
Az alábbi összeállításból megismerhetik az ünnep során Budapesten zajló nagyobb programokat, ünnepségeket, így aki szeretne, ellátogathat a különböző körzetekbe, közösségekbe a "Fény ünnepén".
Közelgő ünnepünk múltja, jelene
A vasárnap beköszöntő Hanuka ünnepe Kiszlév hó 25-én kezdődik, és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban.
Következő hetiszakaszunk: Vájésev (וַיֵּשֶב)
Ezen a héten Vájésev hetiszakaszát olvassák a zsinagógában. A szakasz elnevezésének jelentése: "És lakott", mármint Jákob Kánaán országában.
Testvérei nem szerették Józsefet, mert "mószerolt" (rossz híreket hozott fivéreiről atyjuknak) és fellengzős álmaival is bosszantotta őket. Ezért gödörbe vetették, amelyben nem volt víz, de lehettek mérges kígyók.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567