Híreink
Ismét a Klezmerésszel hanukázott az újpesti közösség
Újpesten, a zsinagóga melletti díszteremben ünnepelt ismét a IV. kerületi zsidó közösség.
Akárcsak tavaly, a gyertyagyújtást és Szerdócz Ervin főrabbi tanítását követően idén is a Klezmerész Együttes szórakoztatta a közönséget.
Hanuka negyedik napján ünnepelt a Hunyadi téri közösség
Megtelt a Hunyadi téri zsinagóga díszterme szerda este, amikor a VI.kerületi közösség a "fény ünnepének" negyedik napján tartotta Hanukai ünnepségét.
A gyertyagyújtást és Fináli Gábor rabbi ünnepi beszédét követően a Ruách zenekar előadásával kezdődött el a hanukai ünnepség.
826 millió forintért kelt el Einstein híres levele
Eredetileg egy-másfél millió dolláros árra számított az Einstein levelének árverezését szervező Christie's aukciósház, de végül 2,89 millió dollárt (826 millió forint) kapott a keddi New York-i árverésen. A kéziratot 2008-ban 404 ezer dollárért vásárolta meg egy magángyűjtő egy londoni aukción.
A kézzel írott levélben a fizikus az emberi gyengeség termékeként veti el Istent, és küszködik zsidó identitásával.
Több mint hárommillió forint adomány gyűlt egy háromgyerekes anyuka megsegítésére
Igazi hanukai csoda történt! Több mint hárommillió forint adomány gyűlt egy háromgyerekes, eladósodott anyuka megsegítésére.
A teljes munkaidőben dolgozó hölgy fizetéséből a levonások után havonta összesen 50.000 forint marad a megélhetésükre. Ennek okán a család otthona került veszélybe, amennyiben december 31-ig nem törlesztenek, árverésre bocsátják a lakásukat, és az édesanya gyermekeivel az utcára kerül.
Kommentár Mikéc (מִקֵּץ) hetiszakaszunkhoz
Következő hetiszakaszunk elbeszélése leírja a döntő fordulatot József, illetőleg az ő egész családja életében. Hátterét adja őseink egyiptomi szolgaságának, a zsidó történelem születésének.
Az elbeszélésben, miként az előbbiekben, az álom játssza a főszerepet. József álma jelezte előre, hogy uralkodó lesz a jövőben. Fáraó álma a hét sovány tehénről, illetve kalászról, mely elnyelte a kövéreket, megjövendölte a hét bőséges és a hét szűk esztendőt Egyiptomban.
Márciusban új kóser bolt és étterem nyílik a hetedik kerületben
Régi igénye a Rabbitestületnek és a közösségnek, hogy a neológiának is legyen kóser boltja és kávézója Budapesten, kiszolgálva ezzel mindazok igényét, akik kóser ételekre, italokra vágynak.
Ennek okán a közelmúltban a BZSH elöljárósága határozat hozott, hogy meg kell valósítani a tervet, így 2019-ben megnyitja kapuit az új kóser étterem és delikatesz bolt.
Következő hetiszakaszunk: Mikéc (מִקֵּץ)
Közeledünk Mózes első könyvének végéhez, ezen a héten elkezdjük olvasni Mikéc hetiszakaszát a zsinagógában. A szakasz elnevezésének jelentése: "idő-periódus végén".
Két év plusz börtönbüntetést kapott József az Örökkévalótól, mert szabadulását embertől, a főpohárnoktól remélte, aki megfeledkezett róla. Ez idő alatt történt, hogy a fáraó álmot látott, hét kövér és hét sovány tehénről; hét kövér és ugyanannyi sovány kalászról.
Mindenkinek Boldog Hanukát kívánunk!
Eljött a nagy nap! Ma este beköszönt egyik legszebb, de minden kétséget kizáróan legfényesebb ünnepünk, a Hanuka.
Hanuka a fény és a csoda ünnepe, hagyományosan arra emlékezve tartják, hogy az időszámítás előtt 165-ben a tradíciókhoz hű zsidók, a makkabeusok, visszafoglalták a görögöktől, és újjáavatták a jeruzsálemi szentélyt.
Hanuka csodája a legnehezebb időkben is fényt vitt a zsidóság életébe
Vasárnap beköszönt Hanuka, amelyet nem mindig a maihoz hasonló nyugodt hangulatban, kiegyensúlyozott világban ünnepelhette meg a zsidóság.
A világtörténelem, és a zsidóság egyik legnagyobb tragédiája volt a Holokauszt, amikor is a nácik hatmillió zsidót öltek meg. A zsidóság az üldöztetés, és legnagyobb pusztítás tizenkét évében is kiemelkedően fontosnak tartotta vallása gyakorlását.
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, már készülnünk kell a délután beköszöntő Szombatra. Ma fél négy után hét perccel köszönt be az ünnep, így érdemes már a Sábesz fogadására összpontosítani.
Aktuális hetiszakaszunkban Jákob fia József megutáltatja magát testvéreivel, akik halálhírét költik és eladják őt vándor kalmároknak, akik Egyiptomba viszik, ahol szolga lesz Potifár házában.
Színek, lángok – A hanukai gyertyák színvilága
Hanuka idején különböző színű gyertyákat gyújtunk, illetve többnyire törekszünk a sokszínűségre, ezért a dobozban lévő gyertyákat színeik szerint variáljuk minden este.
A Hanuka gyertyák bármilyen színűek, alakúak vagy méretűek lehetnek. Nincs megkötés a színvilágban, csupán annak az egy kritériumnak kell megfelelniük, hogy minimum fél órát égniük kell gyertyagyújtás után. Péntek este ez az időintervallum egy órával tovább kell tartson, így másfél órát kell égnie a gyertyának.
Megvalósult a BZSH Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium épületének energetikai korszerűsítése
Megvalósult a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Laky Adolf utcai) épületének korszerűsítése című energetikai projekt megvalósítása céljából.
A KEHOP-5.2.3-16-2016-00017 azonosítószámú projekt keretében a Budapesti Zsidó Hitközség 190,00 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült „A BZSH Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium épületének energetikai korszerűsítése.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567