Híreink
Sokan voltak kíváncsiak Elbert Márta könyvbemutatójára
Vasárnap délután került sor Elbert Márta: Kiskamerás történetek című könyvének bemutatójára a Goldmark teremben.
A Kiskamerás történetek című könyv többek között történeti értékű felvételek készítésének körülményeit meséli el.
Békés Szombatot kívánunk!
Ismét eltelt egy hét, készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma már negyed öt után egy perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába.
Aktuális hetiszakaszunk a Mispátim, melyben a zsidó magánjog sok rendelkezése van rögzítve.
Izraelben kifejleszthették a rák ellenszerét
A The Jerusalem Post számolt be róla, hogy az Accelerated Evolution Biotechnologies (AEBi) kutatói kifejlesztettek egy gyógyszert, ami teljesen gyógyítja a rákot. Ha ez igaz, és egy éven belül használható gyógyszert is tudnak készíteni, akkor azzal megoldják a modern emberiség egyik legfenyegetőbb betegségének problémáját.
Könyvbemutató a Goldmarkban
Elbert Márta filmrendezőt, forgatókönyvírót, a magyarországi rendszerváltást dokumentáló Fekete Doboz Alapítvány alapítóját és szakmai vezetőjét évtizedes szakmai és baráti kapcsolat fűzi a Blinken OSA Archívumhoz.
A Fekete Doboz több, mint 200 dokumentumfilmjét és több, mint 3000 óra nyers, vágatlan videóanyagát az Alapítvány letétbe helyezte az Archívumban, az Archívum pedig feldolgozta, folyamatosan digitalizálja és kutathatóvá tette ezeket az egyedülálló felvételeket.
Héber nyelvoktatás a Hunyadi téren
Február 11-től minden hétfőn késő délután fél hattól kezdők száméra héber nyelvoktatást tartanak a Hunyadi téri zsinagógában.
A lelkes tanulni vágyók írással, olvasással kezdenek és szisztematikusan, lépésről-lépésre haladnak tovább a nyelv megismerésében.
Mire jó a bibliai héber? A Biblia szövegén kívül ez a nyelv kell ahhoz, hogy az imakönyv szövegeit megértsük, a zsinagógai kifejezések elsajátításához is elengedhetetlen.
Mispátim (מִּשְׁפָּטִים) hetiszakaszunk és ami mögötte van
Hetiszakaszunk elkezdi a bibliai törvények taglalását. A Tízparancsolat csak alaptörvényeket - alkotmányt - jelentett. Belőle fakadtak az összes Tóra-béli micvák, törvények.
Nem véletlen, hogy a törvények taglalása a szolgasággal kezdődik.
A Tízparancsolat szelleme a gyengéket, az elnyomottakat gyámolítja. Ki elnyomottabb a szolgánál, a rabszolgánál?
Következő hetiszakaszunk: Mispátim (מִּשְׁפָּטִים)
Ezen a héten a Mispátim hetiszakaszát, szidráját olvassák a zsinagógában.
Jelentése: "törvények". Ezúttal azonban az "ítéletek" értelmezését előnyösebb használni. A 10 ige alapján megalkották a törvények egész sorát.
A szidra példaértékű ítéletekkel mutatja be a törvények gyakorlati alkalmazását.
Békés Szombatot kívánunk!
Ismét eltelt egy hét, készülhetünk a délután beköszöntő Sábeszre. Ma negyed ötkor köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába.
Aktuális hetiszakaszunk a Jitró, a Tóraadás és a Tízparancsolat szakasza. Előbb azonban Jitró, Mózes apósának egyiptomi látogatásáról olvashatunk, a héber törzsek táborában, ahol hasznos tanácsokat ad vejének a közigazgatás korszerűsítése és decentralizációja ügyében. Ennek érdemében nevezték el ezt a szakaszt Jitróról.
Közös kampányt indított a Jad Vasem és a Facebook
A jeruzsálemi Jad Vasem (יד ושם) holokauszt emlékközpont és a Facebook izraeli regionális központja közös kampányban emlékezik meg a holokauszt hatmillió áldozatáról.
A kampány keretében azok a Facebook-felhasználók, akik csatlakoznak a Jad Vasem IRemember Wall elnevezésű kezdeményezéséhez, kiposztolhatják a közösségi oldalra, hogy melyik áldozattal párosította össze őket a rendszer.
Schweitzer József főrabbira emlékezünk
Svát hónap 16. napja van, mely egyben dr.Schweitzer József néhai országos főrabbi Jahrzeitje. Emlékezzünk rá!
A 2015-ben, 93 éves korában elhunyt Schweitzer József Veszprémben született 1922. október 13-án , majd kisgyerekként került fel Budapestre. 1940-ben a Pesti Izraelita Hitközség Reálgimnáziumában érettségizett, majd a II. világháború idején munkaszolgálatra hívták be.
Tórai kommentár Jitró hetiszakaszunkhoz
Miután aktuális hetiszakaszunk központi eleme a két kőtábla, és az azokon szereplő parancsolatok, így az erre vonatkozó kommentár is a két táblával foglalkozik.
A leggyakoribb dísz egy zsinagóga bejáratánál a két kőtábla. Ez szimbolizálja a zsidó hit alapjait, ez vallásunk alkotmányának alapköve a rá vésett Tízparancsolat kezdőbetűivel, vagy talán a héber ábécé számértékű betűivel.
Következő hetiszakaszunk: Jitró (יִתְרוֹ)
Ezen a héten Jitró szakaszát olvassák a zsinagógákban. Jitró egy személynév, Mózes apósát hívták így.
A lányával, Cipórával, annak két fiával, Gérsommal és Eliezerrel meglátogatta vejét. Örömét fejezte ki, hogy az Örökkévaló kivezette Izraelt az egyiptomiak fogságából. Látta, hogy Mózes egyedül bíráskodik és ítélkezik kisebb ügyekben is.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567