Híreink
Támmuz 17 – Kedden öt katasztrófára emlékezünk
Ma van Támmuz hónap 17-e (שבעה עשר בתמוז), amely a zsidóság egyik gyásznapja. Reggeltől estig tartó böjt jellemzi a napot.
A Misna szerint a történelem során öt katasztrófa is történt ezen a napon.
Következő hetiszakaszunk: Pinchász (פִּינְחָס)
Ezen a héten Pinchász(פִּינְחָס), áskenáz kiejtéssel Pinchosz hetiszakaszát olvassuk a zsinagógákban. Pinchász ...
Az izraeli légvédelem ellenrakétái Jemenből Eilatra irányzott rakétákat fogtak el
Néhány órával Izraelnek a jemeni Hudajda kikötőváros ellen intézett légicsapásai után az Iránból irányított jemeni ...
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este negyed kilenckor köszönt be az ...
Heti olvasnivaló a Nagy Fuvaros utcából
Weboldalunkon rendszeresen közöljük a BZSH egyes körzeteinek havonta, vagy hetente megjelenő újságjait, ...
Megjelent a Frankel körzet e heti hírlevele
A 2010-ben Raoul Wallenberg díjjal kitüntetett, havi rendszerességgel megjelenő Budai Sófár mellett nagy ...
Olvassák el a Bét Jehuda heti hírlevelét oldalunkon!
Weboldalunkon rendszeresen közöljük a BZSH egyes körzeteinek hetente, illetve havonta megjelenő újságjait.
A ...
Dróntámadás érte Tel-Avivot, egy ember meghalt
Dróntámadás érte Tel-Aviv központját péntek hajnalban, egy ember meghalt, négyen megsebesültek - jelentette be az ...
Gázába látogatott Benjámin Netanjahu
Váratlanul a Gázai övezetbe, Rafahba látogatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön, ahol ...
Járványos gyermekbénulásról számolt be Izrael a Gázai övezetben
A járványos gyermekbénulást okozó poliovírust találtak a Gázai övezetben, az ott harcoló izraeli katonák beoltását ...
Botlatókő elhelyezés, sírkőavatás és mártír megemlékezés Dél-Pesten
Az elmúlt hétvégén több fontos esemény is zajlott a BZSH Dél-Pesti körzetének életében. Pénteken a Helsinki út és ...
Az izraeli parlament nyilatkozatban ellenezte a független palesztin állam megalapítását
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a függeten palesztin állam ...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567