Híreink

Változik a nyitvatartási rend a Kozma utcai temetőben

A Budapesti Zsidó Hitközség Chevra Osztálya értesíti a hozzátartozókat, hogy a nyári időszámításra figyelemmel 2019. május 15. napjától egészen 2019. augusztus 31. napjáig a BZSH Kozma utcai Központi Temetőjében a nyitvatartási rend az alábbiak szerint változik

Hetiszakaszunkhoz kapcsolódóan – Jom Kippur a Szentélyben

Következő hetiszakaszunk az Ácháré Mot -askenáz kiejtéssel: Áchré Majsz-, amelyet a Pészachot követő szombaton olvastunk fel a zsinagógában, többek között az áldozati rendről beszél, amit a főpap vezetett le Jom Kippur napján a Szentélyben. Ez innen, a pusztabeli Hajlékból kezdődött és a jeruzsálemi Szentélyben teljesedett ki.

Elképesztő videót dobott piacra egy izraeli cég

Egészen elképesztő videót készített az izraeli Canny AI. A cég tökélyre fejlesztette a Video Dialogue Replacement technológiát, amelynek köszönhetően képesek különféle emberek szájába olyan mondatokat adni, amiket el sem mondtak, és a szemnek fel sem tűnik, hogy amit a képen lát az csupán a technológia csodája.

Százharminc magyar diák utazik az auschwitzi Élet Menetére

Százharminc magyar diák utazik a lengyelországi Auschwitzba kedden a nemzetközi Élet menetére. A 15 és 17 év közötti fiatalok az ország hét iskolájából jelentkeztek a programra. A diákok május 2-án az 53 országból érkező delegációval együtt vesznek részt a holokauszt áldozatainak emlékére rendezett programon.

A Bálint Házba költözik a BZSH szakgimnáziuma

Az egyik legnépszerűbb zsidó közösségi hely, a Bálint Ház budapesti, Révay utca 16. szám alatti épületébe költözik idén a Külkereskedelmi Szakgimnázium a Mazsihisz-BZSH döntésének eredményeként. Az elöljárók egyhangú támogatásával a Révay utca 16. szám alá, vagyis a Bálint Ház épületébe költözik a tavaly szeptember óta működő Külkereskedelmi Szakgimnázium.

Május 12-én Mazsihisz közgyűlés a Síp utcában

Néhány héttel a BZSH közgyűlésének éves összejövetelét követően, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is megtartja választási közgyűlését. A Mazsihisz gyűlése május 12-én, vasárnap reggel 10 órakor kezdődik a Síp utca 12. dísztermében (Budapest VII. ker., Síp u. 12. II. emelet).

Következő hetiszakaszunk: Ácháré Mot (אחרי מות)

Ezen a héten az Ácháré Mot, askenáz kiejtéssel Ácháré Majsz hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. Áháron két fia - mivel idegen tüzet vittek a Szentek Szentjébe - holtan esett össze. Mintha villám sújtotta volna Őket. A tragédia után történt, hogy az Örökkévaló utasítást adott a kohanitáknak Áháron leszármazottjainak, hogy mikor és milyen körülmények között, milyen öltözetben léphetnek be a Szentek Szentéjébe.

BZSH elnök: Küzdenünk kell a gyűlölet és mindenfajta gyűlöletbeszéd ellen

Pészách utolsó napján, San Diegótól nem messze, újabb zsinagógát ért gyűlölettől vezérelt, halálos végkimenetelű támadás. A Budapesti Zsidó Hitközség elnökének, Mester Tamásnak gondolatait közöljük.

Mester Tamás: Belső békesség nem lehetséges, ha közben a külvilággal sem vagyunk megbékélve!

Szombaton este véget ér Pészach. Az elkövetkezendő két napon a vallási törvények értelmében nem dolgozhatunk, csupán az ünnepnek szentelhetjük az időnket. A kovásztalan kenyér ünnepének végéhez közelítve Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének gondolatait olvashatják.

Szombaton este pizza partival búcsúztatjuk Pészachot

Pészach ünnepe ebben az évben április 27-én szombaton este 20:40-kor ér véget. Szokás ilyenkor közös ünnepségeket ...

Pészachot követően Iszru Chág

Pénteken és szombaton ismét főünnep, a Sábát kimenetelével pedig véget ér az idei Pészach ünneplése. A nyolcadik nappal azonban még nem fejeződik be az ünnep, hiszen ezen a napon van Iszru Chág (אסרו חג), mely az „ünnepnaphoz csatolt nap”.

Több mint százezren vettek részt ismét a kohaniták áldásán Jeruzsálemben

Hétfőn reggel több mint 100 ezer ember vett részt a kohaniták áldásán a jeruzsálemi nyugati falnál. Nem szokatlan a nagy szám, a Siratófalnál a Pészach (פֶּסַח) ünnepén tartott hagyományos kohanita áldáson (ברכת הכוהנים) az egykori papi törzs férfi leszármazottai minden évben testüket, fejüket táleszbe burkolva mindkét kezüket felemelve imát mondanak Izrael népének békéjéért és boldogulásáért.