Híreink

Hetiszakaszunk mondandója: forduljon Isten hozzád és áldjon meg békével!

Nászó (נָשֹׂא) hetiszakaszát mindig a Sávuot utáni szombaton olvassuk. Tartalma igen változatos. A Leviták megszámlálása és munkabeosztása a Szentélyben a hetiszakasz eleje. Ezt követi a házasságtörő asszony "próbája", majd a Názir törvénye, hogy haját megnövessze, szeszes italt nem ihat és milyen áldozatot mutat be a "önmegtartóztatás" befejeztével.

A 90. ünnepi könyvhét tele lesz zsidó tárgyú művekkel

Idén 90. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvét, a központi helyszín a budapesti Vörösmarty tér átépítése okán a Duna-parti Dunakorzó sétány. A teljesség igénye nélkül az idei könyvünnepre az alábbi zsidó tematikájú kiadványok jelentek meg:

Következő hetiszakaszunk: Nászó (נָשֹׂא)

Ezen a héten a Nászó hetiszakaszát kezdjük el olvasni a zsinagógákban. A hetiszakasz címszavának jelentése: "vedd fel" - Gerson fiainak számát 30 évestől 50 évesig, ugyanis a leviták ezen korhatáron belül láttak el szent szolgálatot.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma már este negyed kilenc után négy perccel ...

Sávuot ünnepe a zsidó liturgia tükrében

Szombaton este beköszönt Sávuot (Sövuajsz) ünnepe, ilyenkor a zöld növényzettel, virágokkal ékesített zsinagógáink a természet szépségét idézik, emlékeztetve az első zsengék aratására. Mezőgazdasági jelentősége mellett, ez az ünnep a pusztai vándorlás idején történt legfontosabb eseményt, a Tóraadást, a Kinyilatkoztatást jelképezi.

Sávuot ünnepének szokásai, tilalmai

A szombaton este beköszöntő Sávuot (שבועות) egy igazi örömünnep, ennek ellenére érvényben vannak ezekben a napokban is bizonyos tiltások, amelyeket be kell tartanunk. Az ünnep ideje alatt munkavégzési tilalom van érvényben.

Szállásadókat keresünk a Maccabi játékok idejére!

A budapesti Maccabi játékokra érkező önkénteseknek szállásra lesz szükségük a fővárosban a közelgő sportrendezvény alatt. Fogjunk össze és segítsünk nekik! Mindannyiunk büszkesége, hogy Budapesten lesz július 29. és augusztus 7. között a Maccabi Európa Játékok. Sosem volt – és a közeli jövőben bizonyára nem is lesz – ilyen nagy zsidó közösségi esemény Magyarországon.

Ingyenesen használható adatbázist biztosít a Holokauszt Emlékközpont

Az EISZ Nemzeti Program keretében a De Gruyter kiadó 2019. június 1-től 2019. szeptember 30-ig tartó négy hónapos kipróbálási időszakra ingyenesen hozzáférhetővé tette „National Socialism, Holocaust, Resistance and Exile 1933-1945 Online” elnevezésű adatbázisát a Holokauszt Emlékközpontban.

Hetvenöt éve történt: „A leghosszabb nap” – a normandiai partraszállás

A második világháború sztálingrádi csatát követő sorsfordító harcászati mozzanata a nyugati szövetségesek által 1944. június 6-án indult meg. A normandiai offenzíva során az angolszász erők sikeres partraszállást hajtottak végre a nácik által megszállt Franciaország területén.

Készülhetünk Sávuotra, szombaton este beköszönt a Tóraadás ünnepe

Kezdhetünk ismét készülődni, hiszen szombaton este beköszönt következő ünnepünk Sávuot. Ez az ünnep a Tóra adásának állít emléket, de mivel mint a többi zarándokünnep, ez is kapcsolatos a mezőgazdasággal, a termés zsengéjének és az aratásnak napja is. Beborítjuk virággal otthonainkat és zsinagógáinkat, mert ahol a kinyilatkoztatás történt, a Szináj hegyén szintén nyíltak, bimbóztak, virultak a virágok.

Bámidbár hetiszakaszunk és ami a sorok között rejlik

Bámidbár hetiszakaszunk minden évben megelőzi Sávuot ünnepét, amit a Tóraadás és az aratás vagy a zsengék (Bikurim) ünnepének is nevezünk. A demokrácia elvei alapján sok szó esik a vallás és az állam különválasztásáról. Ezt az elvet nagy általánosságban nehezen valósíthatjuk meg a zsidó vallás esetében.

Prof. dr. Schőner Alfréd főrabbit Budapest Főváros XIII. Kerületének díszpolgárává tüntették ki

Mint arról tegnap beszámoltunk Prof. dr. Schőner Alfréd főrabbit Budapest Főváros XIII. Kerületének díszpolgárává tüntették ki. A magas elismerés alkalmából Schőner főrabbi úrnak Mester Tamás, a BZSH elnöke az alábbi levelet küldte: