Híreink

Ajánlattételi felhívás

A Budapesti Zsidó Hitközség a 1075 Budapest, Síp utca 12. szám alatt a BZSH épülete pincei szintjén elhelyezkedő öltöző, pihenő-, és szolgálati helyiségek kialakítására Ajánlattételi felhívás megküldésével egyszerű versenyeztetési eljárást kezdeményez a tárgyban.

November végén ismét Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November utolsó napjaiban mintegy húsz filmre és számos kísérőprogramra, beszélgetésre ülhetnek be az érdeklődők a Művész és Puskin mozikban. A fesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatóak, egyebek mellett az Egyesült Államokból, Németországból, Mexikóból, Izraelből, Franciaországból és Magyarországról.

Elhunyt a Schindler listája holokauszt túlélő producere

Nyolcvanhét évesen Zágrábban csütörtökön elhunyt Branko Lustig kétszeres Oscar-díjas filmproducer. A nemzetközileg elismert producer a legjobb film kategóriában 1994-ben a Schindler listája, 2001-ben pedig a Gladiátor című filmmel nyerte el a rangos kitüntetést.

Tűzszünet lépett életbe a Gázai övezetben

Tűzszünet lépett életbe csütörtök hajnalban helyi idő szerint 5 óra 30 perckor (közép-európai idő szerint 4 óra 30 perckor) a Gázai övezetben – tudatta a közvetítésben részt vevő egyiptomi forrás és az Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet egyik illetékese.

Háborús készültséget rendeltek el Izraelben

Háborús készültséget rendeltek el kedden Izrael déli és középső részén, a rádióban arra szólították fel az ...

Hetiszakaszunkhoz kapcsolódóan: Vájérá – És Izsák megszületik

Elérkeztünk a Tóra negyedik szakaszához - Vájérához - amelyben hírt kapunk a második ősatya, Izsák megszületéséről. Ezt három küldött - angyal - adta hírül, akiket Ávráhám, szokásához híven, bőkezűen megvendégelt. Amikor Szárá meghallotta, hogy egy év múlva fiút fog szülni - nevetett.

Következő hetiszakaszunk: Vájérá (וַיֵרָא)

Ezen a héten a Vájérá hetiszakaszt olvassák a zsinagógában. Jelentése: "És megjelent" - az Örökkévaló, Mámré terebintusainál, mikor a nap a legmelegebben sütött. Bölcseink szerint az Úr látogatta meg a beteget, a körülmetélést követő gyengélkedése idején.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma már négy óra előtt egy perccel beköszönt az ünnep. Aktuális szakaszunkban Ábrahám elhagyja a szülői házat és Kánaánba, az Ígéret Földjére megy, ahol a monoteizmust terjeszti.

Konferencia a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Hegedüs Gyula utcai körzete tisztelettel meghívja Önt az Otthonunk Lipótváros – ...

Szokatlan módon emlékeztek meg a Kristályéjszakáról

November 9-én a világ a szörnyű Kristallnacht, azaz Kristályéjszaka 81. évfordulójára emlékezik, amely Németországban és Ausztriában történt a második világháború kezdete előtt. Az 1938. november 9-i és 10-i zavargások során több tucat zsidót megöltek, zsinagógák és zsidó üzletek százait rombolták le.

Hetiszakaszunk mondanivalója: "Nagy néppé teszlek"

Lech-löchá hetiszakaszunk megkezdi Izrael őstörténetének elbeszélését a három ősatya életének leírásával. A három közül a legelső, Ábrahám, minden szempontból a legjelentősebb. Ő az óbabilóniai Úr városának lakója volt, mikor Isten így szólt hozzá.

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás "A Dohány utcai zsinagóga elektromos és szakrális, valamint a Zsidó Múzeum levéltári helyiségek tűzkár elleni védelmének kialakítása beépített tűzoltó berendezéssel" tárgyú versenyeztetési eljárásban.