Híreink

Jeruzsálem a leggyorsabban növekvő turisztikai célpont lett 2019-ben

Az Egyesült Királyságban működő Euromonitor International elemzése szerint Jeruzsálem újabb előkelő helyeket előrelépett a világ egyik legnépszerűbb és leggyorsabban növekvő turisztikai célpontjai között.

Beköszönt a zsidó naptár negyedik hónapja: Tévét (טבת)

Újabb hónap ér véget a hétvégén, amikor már a hanuka gyertyák valamennyi fénye bevilágítja a lakásokat, beköszönt Tévét (askenáz kiejtéssel: Tévész) hónapja. Tévét a zsidó naptár negyedik hónapja a világteremtési számítás szerint, és a tizedik az egyiptomi kivonulást számításba vevő Niszántól.

Év végi jelentés: szinte az egész izraeli lakosság boldog

A mai napon az izraeli Statisztikai Hivatal közzétette szokásos éves jelentését, viszonytva a 18 évvel ezelőtti beszámolóhoz. Az izraeliek 88.9%-a elégedett az életével, ez az adat 2002-ben 82.9% volt. 63.4% elégedett a gazdasági helyzetével.

Mikéc (מִקֵּץ) hetiszakaszunk mögöttes tartalma

Következő hetiszakaszunk elbeszélése leírja a döntő fordulatot József, illetőleg az ő egész családja életében. Hátterét adja őseink egyiptomi szolgaságának, a zsidó történelem születésének.

Következő hetiszakaszunk: Mikéc (מִקֵּץ)

Közeledünk Mózes első könyvének végéhez, ezen a héten elkezdjük olvasni Mikéc hetiszakaszát a zsinagógában. A szakasz elnevezésének jelentése: "idő-periódus végén". Két év plusz börtönbüntetést kapott József az Örökkévalótól, mert szabadulását embertől, a főpohárnoktól remélte, aki megfeledkezett róla.

Mindenkinek Boldog Hanukát kívánunk!

Eljött a nagy nap, Kiszlév 25-e! Ma este beköszönt egyik legszebb, de minden kétséget kizáróan legfényesebb ünnepünk, a Hanuka. Most nyolc napon keresztül a fényé, és a csodáé a főszerep. Gyújtsuk a gyertyákat, pörgessük a trenderlit, együnk nagyon sok fánkot és élvezzük az ünnep minden egyes pillanatát!

Ne csak fánkot egyenek Hanukakor, süssenek latkeszt is!

A mai zsidóság körében főként a fánk dominál Hanukakor, de egyes országok közösségeiben van egy másik finomság, amelynek jelen kell lennie az ünnep során az asztalon. Ez pedig nem más, mint a latkesz. A latkesz tulajdonképpen nem más, mint egy palacsinta.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, már készülnünk kell a délután beköszöntő Szombatra. Ma fél négy után hat perccel köszönt be ...

A BZSH elnökének ünnepi köszöntője

Vasárnap beköszönt Hanuka, a fény ünnepe. Nyolc napon keresztül ünnepeljük a csodát. Az alábbiakban Mester Tamás, a BZSH elnökének köszöntőjét olvashatják.

Hanuka ünnepe a borzalmak idején is fényt vitt a zsidóság életébe

Vasárnap beköszönt Hanuka, amelyet nem mindig a maihoz hasonló nyugodt hangulatban, kiegyensúlyozott világban ünnepelhette meg a zsidóság. A világtörténelem, és a zsidóság egyik legnagyobb tragédiája volt a Holokauszt, amikor is a nácik hatmillió zsidót öltek meg.

Ma délután BZSH közgyűlés

Ma délután  16 órakor tartja a Síp utai székházban közgyűlését a Budapesti Zsidó Hitközség. A napirendi ...

Mit kell tudni a hanukai gyertyákról?

Hanuka idején,  nyolc napon keresztül különböző színű gyertyákat gyújtunk. A Hanuka gyertyák bármilyen színűek, alakúak vagy méretűek lehetnek. Nincs megkötés a színvilágban, csupán annak az egy kritériumnak kell megfelelniük, hogy minimum fél órát égniük kell gyertyagyújtás után.