Híreink

Beköszönt a "dal szombatja"

Ne feledjük, hogy a most beköszöntő Szombat, a Sábát Sírá, így a szombati liturgikus imarend eltér a szokásostól. A Tu bisvát ünnepét megelőző szombatot hívjuk "a dal szombatjának", mert ekkor olvassuk fel a Tórából Mózes diadalénekét, amelyet a Nádas-tengeren való csodálatos átkelés után írt. A felolvasás mindmáig ősi, hagyományos dallammal hangzik el a zsinagógában.

A német kancellár a Dohány utcai zsinagógába látogat

Hivatalosan is bejelentette a német kormány szóvivője, hogy Angela Merkel német kancellár február 2-án Budapestre látogat. A kancellár előbb találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd ellátogat a Dohány utcai zsinagógába is.

Az Egyesült Államok elnöke szerint az auschwitzi borzalmak soha nem ismétlődhetnek meg

Az amerikai nép kegyelettel adózik a náci rezsim által meggyilkolt hatmillió zsidónak és mások millióinak, tiszteletét fejezi ki a túlélők előtt és elkötelezi magát azért, hogy a soá soha ne történhessen meg újra - írta Barack Obama amerikai elnök a 10. Nemzetközi Holokauszt-emléknap és az auschwitz-birkenaui náci német koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából kiadott közleményében.

Auschwitz tanulsága, hogy minden gyűlöletet el kell ítélni

Auschwitz tanulsága, hogy minden gyűlöletet el kell ítélni - jelentette ki a lengyel elnök kedden, a náci német koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulóján rendezett nemzetközi megemlékezést megnyitó beszédében.

Bronislaw Komorowski lengyel elnök: Azon a helyen állunk, ahol összedőlt a civilizációnk

Azon a helyen állunk, ahol összedőlt a civilizációnk - mondta Bronislaw Komorowski lengyel elnök kedden, a náci német koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott helyszíni megemlékezést megnyitó beszédében.

Balog Zoltán: Auschwitz soha többé nem ismétlődhet meg

Az auschwitzihoz hasonló emberirtásnak soha többé nem szabad megismétlődnie, mindig csírájában kell elfojtani a más népcsoportok iránti gyűlölet megnyilvánulásait – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a náci német koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott helyszíni megemlékezés előtt.

Ilan Mor: össze kell fogni az antiszemitizmus ellen!

Azoknak, akik tiszteletben tartják az alapvető erkölcsi értékeket és az emberi szabadságot, össze kell fogniuk, hogy legyőzzék az antiszemitizmust - fogalmazott Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából írt üzenetében.

Brüsszelben is megemlékeztek az auschwitzi áldozatokról

Az Európai Unió is megemlékezett kedden a Nemzetközi Holokauszt Emléknapról és az auchwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulójáról. Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője a történelemben példátlan bűnnek nevezte a soát, amelynek során hatmillió zsidót és több millió további ártatlant, romákat, politikai és hadifoglyokat, melegeket gyilkoltak meg a náci haláltáborokban. A főképviselő szerint az idei emléknapot különlegessé teszi az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 70. évfordulója.

Hetven éve szabadították fel az auschwitzi haláltábort

70 éve szabadult fel az auschwitzi haláltábor. A náci Németország 1940-ben, eredetileg lengyel foglyok számára építtette az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel később jött létre, a megszállt Lengyelország területén működtetett számos más tábor mellett ez lett a zsidók megsemmisítésének fő színhelye. A tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel, a harcokban 296 szovjet katona esett el.

Áder János: "Soha többé nem jöhet olyan idő, amikor magyar a magyar ellen fordul"

Áder János köztársasági elnök felhívása a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. "A haláltáborok ártatlan áldozatává lett honfitársaink emléke arra figyelmeztet minket, hogy nekünk, ma élő magyaroknak és minden utánunk jövő nemzedéknek örök időkre szóló erkölcsi feladatot jelent testvérként vigyázni egymásra. Soha többé nem jöhet olyan idő, amikor magyar a magyar ellen fordul: ez hazánk 20. századi történelmének egyik legfontosabb tanulsága."

Auschwitz 70 – Az elfeledett bizonyíték

70 éve szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor. A tábor végeláthatatlan határa csak 8 km-re húzódott egy hatalmas, szintetikus olajat és gumit gyártó üzemtől. Az ilyen üzemek voltak a Szövetségesek légitámadásainak elsődleges célpontjai, és így történt, hogy 1944. április 4-én egy amerikai felderítőgép első ízben készített légi fényképeket az üzemről és környékéről.

Orbán Viktor: felfoghatatlan az az út, amely a koncentrációs táborokig vezetett

"A magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásának komoly szerepe van abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy"nemzetünkből nem veszik ki az életerő" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Kozma utcai zsidótemető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen.