Híreink

Következő hetiszakaszunk: Vájéra (וַיֵרָא)

Ezen a héten a Vájéra hetiszakaszt olvassák a zsinagógában. Jelentése: "És megjelent" - az Örökkévaló, Mámré ...

A Beyn Hayamim is segélykoncertet ad a zuglói zsinagóga megsegítéséért

Október 25-re virradóra, a Tóra ünnepének éjjelén tűz pusztított a Zuglói Zsinagógában. Már számos helyről jelezték, hogy segítenek a zsinagóga felújítási költségének előteremtésében, illetve finanszírozásában. A Klezmerész együttes is segítségét ajánlotta fel, és jótékonysági koncertet szerveznek, melynek bevételét a bajba jutott zsinagóga, illetve közösség részére ajánlják fel.

Radnóti Zoltán: Tudunk együtt dolgozni az irgalmasság gesztusaival

Október 30-án zsidó, keresztény és muszlim vallási vezetők és fiatal önkéntesek együtt láttak vendégül ünnepi ebéden budapesti szegényeket. Radnóti Zoltán, a rabbitestület elnöke nyilatkozott a Magyar Kurír érdeklődésére az együttműködésről.

Rachel Weisz-szel nyit a Budapesti Zsidó Filmfesztivál

November 17-20. között a Művész Mozi és a Kino Cafe Mozi ad helyet a Budapesti Zsidó Filmfesztiválnak, amely már az ötödik évben hozza el a zsidó kultúrát bemutató nemzetközi filmtermés legjobbjait Magyarországra. A fesztivált a Rachel Weisz főszereplésével készült Tagadás című film nyitja; a valós eseményeket feldolgozó film a holokauszt-tagadás és a véleményszabadság témáját járja körül.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este már négy óra előtt hat perccel beköszönt az ünnep. Szombat bejövetele: 15:54 Szombat kimenetele: 17:00 Hetiszakasz: Lech-löchá (לֶךְ-לְךָ)

Elhunyt Leonard Cohen

"Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy a legendás költő, dalszerző és művész, Leonard Cohen már nincs közöttünk" - áll a kanadai énekes, dalszerző és költő hivatalos Facebook-oldalán péntek hajnalban közzétett üzenetben. A zene egyik legnagyobb tiszteletben álló és legtermékenyebb látnoka távozott - írták. A művész gyászszertartása Los Angelesben lesz "egy későbbi időpontban", a család pedig nyugalmat kér, hogy gyászolhasson.

Hetiszakaszunkhoz kapcsolódóan: Ábrahám az első hittérítő

"Az Örökkévaló pedig így szólt Ávrámhoz: ,menj el országodból, szülőföldedről és atyád házából, abba az Országba, amelyet mutatok neked'". Ábrahám ben Terách, sok tekintetben az elsődlegesség jegyeit viseli magán. Az első monoteista, az első zsidó, (később, szakaszunk végén, amikor isteni parancsra körülmetélte magát), az első ősatya, az első ólé Izrael földjére (az akkori Kánaánba) - és az első hittérítő.

Az első világháború magyar zsidó hősi halottaira emlékeztünk

Az első világháború magyar zsidó hősi halottaira emlékeztek a Mazsihisz és a BZSH dolgozói, rabbijai, kántorai, valamint a Magyar Honvédség katonái az alapításának 85. évfordulóját tartó Hősök Zsinagógájában. A rendezvényen a magyar Himnusz felhangzását követően Heisler András, a Mazsihisz elnöke emlékezett meg a világháborúban elhalálozott zsidó katonákról, majd Rudas Dániel kántor énekelte el a hősök tiszteletére a Sim Shalom "Adj békét" című liturgikus dalt.

Csütörtökön közösen emlékezünk az első világháborúban elhunyt zsidó hősökre

„Jaj, hogy a hősök elhullottak a harcban…” – Emlékülés a budapesti Hősök Temploma avatásának 85. évfordulójára, 2016. november 10. csütörtök, 11:00 órától, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Dísztermében (Budapest VII. ker., Síp utca 12. II. em.) Az eseményre minden érdeklődőt tisztelettel várunk.

A magyar zsidó szabadságharcosokra emlékeztek

"56 Magyar–Zsidó Hősei" címmel, egy igen különleges eseménynek lehettek részesei mindazok, akik 5777. Chesván 3. – 2016. november 4-én 10 órakor ellátogattak az 1077 Budapest, Baross tér 19. számú ház előtti térre, ahol a Magyar - Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság MAZSISZEM tartotta rendhagyó, ’56-os jubileumi emlékünnepségét, megemlékezve az 1956-os forradalomban és szabadságharcban részt vett hős zsidókra és nem zsidókra egyaránt.

Kommentár Lech löchó (לֶךְ-לְךָ) hetiszakaszunkhoz

Hetiszakaszunk megkezdi Izrael őstörténetének elbeszélését a három ősatya életének leírásával. A három közül a ...

Következő hetiszakaszunk: Lech löchó (לֶךְ-לְךָ)

Ezen a héten a Lech-löchó hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. Jelentése: "Menj el". Ur-Kaszdinból, szülőföldjéről, házanépével és unokatestvérével, Lóttal. Mondta az Örökkévaló Ábrámnak, "telepedj le azon országban, melyet megmutatok neked... megáldom, aki téged áld, és megátkozom, aki téged átkoz".