Híreink

Bemutatták a "Zsinagógák népe" című filmet

Bemutatták a Kárpát-medencei zsinagógákat bemutató, Zsinagógák népe című dokumentumfilmet kedd este az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A díszbemutatóra a vasárnap kezdődő Zsidó Kulturális Fesztivál előzetes eseményeként került sor. A bemutató előtt Szabó Mihály, a film rendező-operatőre elmondta, hogy Klein Rudolffal, a film építész szakértőjével együtt mintegy negyven helyen forgattak, körbejárva a teljes történelmi Magyarországot.

Közlemény – Elmarad a Muzsikás Együttes koncertje

A Zsidó Kulturális Fesztivál szervezői sajnálattal közli, hogy a Muzsikás Együttes 2015. szeptember 1-i „Szól a kakas már…” koncertje elmarad. A zenekar közleménye: "A Muzsikás Együttes a megváltozott körülmények, hirtelen jött betegség miatt kénytelen a szeptember 1-re tervezett hangversenyt lemondani." A koncertre szóló jegyek (tiszteletjegyek) más előadásokra átválthatók, vagy a fesztivál ideje alatt visszaválthatók.

Negyvenegy országra kiterjedő terrorfenyegetettség-figyelmeztetést adott ki Izrael

Az izraeli terrorellenes bizottság negyvenegy országra kiterjedő terrorfenyegetettség-figyelmeztetést adott ki hétfőn az őszi zsidó ünnepek idején utazni készülő izraeliek és általában a zsidók számára. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által kiképzett terroristák egy része európai országokban tartózkodik, ahol elképzelhető, hogy izraeliek, illetve zsidók elleni merényletekre készülnek a figyelmeztetés szerint, amelyet a bizottság a Yneten, a Jediót Ahronót című újság honlapján jelentetett meg.

Aktuális hetiszakaszunkról: Ki szécé (כִּי תֵצֵא)

Ezen a héten a Ki szécé szidráját olvassák a zsinagógában. Jelentése: "Midőn kivonulsz". A háború szabályaival, fogolynővel való bánásmóddal foglalkozik a bevezető rész. A szidra témája annyira sokrétű, hogy ismertetni csak a teljesség igénye nélkül, önkényes kiemeléssel lehet.

Kedden mutatják be a “Zsinagógák népe” című filmet az Uránia Filmszínházban

A Kárpát-medencei zsinagógákat a római időktől napjainkig bemutató dokumentumfilmet láthat a közönség augusztus 25-én, kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban; a Zsinagógák népe című alkotás díszbemutatója a Zsidó Kulturális Fesztivál felvezető rendezvénye. A filmet az augusztus 30. és szeptember 6. között Budapesten megvalósuló Zsidó Kulturális Fesztivál előfutáraként augusztus 25-én 19 órakor mutatja be a Glokalfilm Kft. és az Orczy Kultúrkert Egyesület. Az 50 perces ismeretterjesztő film vetítése előtt köszöntőt mond Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Klein Rudolf, a film építész szakértője és Szabó Mihály, az alkotás rendező-operatőre.

A Fesztivál hetébe léptünk

Vasárnap kezdetét veszi a Zsidó Kulturális Fesztivál. A BZSH és a MAZSIHISZ közös rendezésű nyárbúcsúztató fesztiválján három központi, és hat további helyszínen kínálunk élvezetes programokat egy héten keresztül. A legnagyobb koncertek a Dohány utcai zsinagógában lesznek, emellett a Rumbach zsinagóga és a Goldmark terem képezi a központi koncertek, előadások helyszínét. Örömünkre az elmúlt hetekben rengetek jegy elkelt az online vásárlásnak köszönhetően, öt előadásra már valamennyi belépő értékesítve lett.

A szarajevói filmfesztiválon is díjat nyert a Saul fia

Magyar sikerrel zárult a szarajevói filmfesztivál: Nemes Jeles László Saul fia című alkotása elnyerte a játékfilmes zsűri különdíját. A balkáni térség legfontosabb nemzetközi filmes eseménye szombat este zárult. Nemes Jeles László a rangos elismerést Clara Royer társ-forgatókönyvíróval együtt személyesen vette át a szarajevói nemzeti színházban.

Petrás Mária nem lép fel a Dohány zsinagógában – Közlemény

A Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 1-én rendezendő Muzsikás Együttes koncertjén vendégművészként feltüntetett Petrás Mária énekesnő fellépésével kapcsolatosan egyre terebélyesedő vitát lezárandó, kijelentem: Sajnálom, nem tudtam, de a megkapott dokumentumok alapján meggyőződtem arról, hogy a művésznő részt vett olyan rendezvényeken, amelyek szélsőjobboldali jellege méltán váltott ki ellenérzést a zsidó közösség körében.

Békés, nyugodt Szombatot kívánunk!

Kora este beköszönt a Szombat, így készülhetünk a zsinagógába. Aktuális hetiszakaszunk a Sajftim (שֹׁפְטִים), mely a királyválasztás módját írja le, valamint a hadviselés zsidó módozatait, és a hadkötelesek felmentési lehetőségeit ismertet. Mózes megismétel itt egy sor tilalmat, majd a menedékvárosok kijelöléséről értekezik, és azok működési szabályait mondja el.

Ismét utcabál lesz a Révay utcában

Mindenki jegyezze fel a naptárába augusztus 30-át! Egyfelöl ezen a napon kezdődik a Zsidó Kulturális Fesztivál, amelynek első napján a Dohány utcai zsinagóga, valamint a Rumbach zsinagóga nyitja meg kapuit. Másfelöl a húszéves budapesti Bálint Ház már hagyományos Évadnyitó utcabálját is augusztus 30-án, vasárnap tartják a Révay utcában, a Bálint Házban és az előtte lévő utcaszakszon.

Drón kamerás felvételek a Dohány utcai zsinagógáról

A közelmúltban egyedülálló drón kamerás felvételek készültek Európa legnagyobb zsinagógájáról, a Dohány utcai zsinagógáról, és az épületkomplexumhoz tartozó sírkertről, valamint emlékparkról. Olyan helyekről készíthetett felvételeket a kamera, ahonnan még soha nem láthattunk képeket, így a zsinagóga fölött is elrepült a kis helikopter, így a magasból is megcsodálhatjuk a világ egyik legszebb zsinagógáját.

Kommentár Sajftim hetiszakaszunkhoz

Ezt a heti szidrát már Elul hónapjában olvassuk, amikor a reggelenként felhangzó sófár számadásra, hibák kijavítására, megtérésre inti a zsidó embert. Ezt a hangulatot fejezi ki a hetiszakasz első mondata: "Bírákat és törvények végrehajtóit jelölj ki magadnak minden városban, és bíráskodjanak a nép felett igazságossággal".