Híreink

Gyászolunk! Elhunyt közösségünk szeretett tagja!

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy 76 éves korában elhunyt a Budapesti Zsidó Hitközség közgyűlésének tagja, a számvizsgáló bizottság elnöke, a Dél-Pesti körzet tagja Budai Lászlóné. Egész életében a közösségért tevékenykedett. A zsidó vallás előírásait szem előtt tartva nevelte fel gyermekeit

Ezentúl nem lehet egyszerre kóser és bió egy hústermék Európában

A jövőben nem kaphatnak organikus besorolást a muszlim és a zsidó vallási előírások szerint, elkábítás nélkül levágott állatokból származó húsok, mondta ki kedden az Európai Bíróság. Az Európai Unióban általános szabály, hogy az állatot levágás előtt el kell kábítani, ez alól ugyanakkor lehet kivétel vallási okokból.

Vájákhél (וַיַּקְהֵל) hetiszakaszunk és ami mögötte van

Vájákhél (וַיַּקְהֵל) hetiszakaszunk túlnyomó része a pusztai szentély (Miskán) felállításával foglalkozik. A sátor méretei, a benne lévő kellékek leírása, a szentély beosztása fő témája a hetiszakasznak. Mégis a szidra - a fő témától teljesen elütően - a szombat jelentőségének hangsúlyozásával kezdődik.

Húszmillió forintos támogatás a Szeretetkórháznak a Dohány Alapítványtól

A Dohány Dohány Zsinagóga Alapítvány húszmillió forintos adományának köszönhetően több létfontosságú modern géppel gazdagodott a Mazsihisz Amerikai úti Szeretkórháza. A szemészet egy komplett vizsgálati berendezést kapott, amely az országban a jelenlegi legmodernebb gépnek felel meg, míg az urológia egy ultrahang diagnosztikai készülékkel gazdagodott, amely felváltja így a korábbról elavult, közel negyven éves régi készüléket.

Következő hetiszakaszunk: Vájákhél (וַיַּקְהֵל)

Soron következő tórai szakaszunk, miután megismétli a szombat szentségének megőrzésére szóló utasítást, leírja, hogyan készült a Hajlék. A kapcsolat a Hajlék építése és a szombat megőrzése között nyilvánvaló: az, hogy "megparancsoltam nektek a Hajlék felállítását, és az ezzel kapcsolatos munkálatokat", nem jelenti azt, hogy a munkálatok hatályon kívül helyezik a szombatot.

Békés Szombatot kívánunk!

Ismét eltelt egy hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma öt óra előtt egy perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a zsinagógába. Aktuális hetiszakaszunk közli az első alkalommal megejtett zsidó népszámlálás utasításait, valamint a Szentélyben használt kenőolaj és füstölőszer készítésének módját. A szidra központi témája az aranyborjú készítésének botrányos ténye, valamint annak nemzedékekre szóló következményei.

Kommentár Ki Tiszá (כִּי תִשָֹּא) hetiszakaszunkhoz

Következő hetiszakaszunk bővelkedik drámai eseményekben. Izráel népe csak imént fogadta el a láthatatlan Isten ...

Következő hetiszakaszunk: Ki Tiszá (כִּי תִשָֹּא)

A következő alkalommal a Ki Tiszá, askenáz kiejtéssel Ki Sziszó hetiszakaszt olvassuk fel a zsinagógákban. Fél sékelt fizetett be szent célra a Pusztai Szentély fenntartására minden 20. életévét betöltött férfiember. A gazdag sem többet, a szegény sem kevesebbet, így mindenki egyenlő jogú polgárnak érezhette magát a templomban. A pénz nem lehetett kevés, hiszen ez biztosította a szent szolgálatot és a szertartások működését.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy hét, készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma már háromnegyed öt után három perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába. Tecáve hetiszakaszunk a pusztabéli Szentély felszereléseit, és a papok ruházatát írja le részletesen. Szó esik az Urim Vötumim nevű csodaszerkentyűről, amelynek segítségével a főpap vitás kérdésekre isteni választ volt képes kérni.

Jichák Rabin park lehet Budapesten

A Nobel-békedíjas egykori izraeli miniszterelnök, Jichák Rabin nevét veheti fel egy eddig névtelen közterület Budapest XIV. kerületében – olvasható a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztésben. Jichák Rabin az izraeli-palesztin békefolyamatok szimbóluma, Nobel-békedíjas államférfi, aki az ellene elkövetett merényletben vesztette életét 1995. november 4-én.

Tecáve hetiszakaszunk, és ami mögötte van

Következő hetiszakaszunk a főpap ruhatárának leírásával foglalkozik. Minden ruhadarab szigorú leírás szerint készült. Az arany és kék színek domináltak. Nem hiányzott a bíborvörös sem. A főpap ruhatárának fontosságára mutat, hogy a római uralom idején maga a római kormányzó tárolta a főpapi öltözetet, amit csak különleges alkalmakkor – mint például Jom Kippur napján – adott ki használatra.

Gyermekéhezés, mélyszegénység romaintegráció és az egyházak – beszélgetés a Goldmarkban

Megteszünk-e mindent közösen, zsidók, keresztények, buddhisták és mások a kiszolgáltatottság, a nyomor mérsékléséért? Erről beszélget a Mazsihisz szervezésében Derdák Tibor egy buddhista iskola képviseletében, Donáth László evangélikus lelkész és Radnóti Zoltán főrabbi február 13-án, szerda délután 17 órakor a Goldmark teremben.