Híreink

Ganz felmondja az egységkormányt, ismét választások lesznek Izraelben

Benny Ganz, a Kék-Fehér párt vezetője bejelentette, hogy felbontja a Benjamin Netanjahu által vezetett Likuddal kötött szövetséget. Két éven belül negyedszerre lesznek választások Izraelben. Jáir Lapid, a Jes Átid párt vezetője szerdán javaslatot nyújt be a Kneszet elé, melyben indítványozza a parlament feloszlatását. A Kék-Fehér párt támogatni fogja a tervezetet, így ismét ügyvezető kormánya lehet Izraelnek.

Már készülhetünk, jövőhéten beköszönt Hanuka ünnepe

Idén ugyan a járványhelyzet miatt közös ünneplésre nem kerülhet sor, ám egyik kedvenc, nyolcnapos ünnepünk a ...

A tel-avivi mentőállomások romantikus hotspotokká válnak

Tel-Aviv önkormányzata bebizonyította, hogy a romantika a koronavírus időszakában csak egy kis kreativitást, festői tengerpartot és meleg mediterrán éghajlatot igényel. A város ezen a héten egyedülálló projektet indított Tel-Aviv-Yafo tengerparti mentőtornyaiban, ahol romantikus randevú helyszíneket kínálnak a párok számára, miközben a városban a bárok és éttermek a járványhelyzet miatt zárva tartanak.

Schöner főrabbi Hanukától ismét folytatja tevékenységét a Hegedűs zsinagógában

November elején Dr. Schöner Alfréd főrabbi, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga vallási vezetője egy időre felfüggesztette rabbinikus tevékenységét. Akkor a főrabbi azt nyilatkozta, hogy az év végéig átbeszélik a világi vezetéssel a folytatás lehetőségét.

Vájislách hetiszakaszunk és ami mögötte van

Közismert talmudi mondás: "Máászé ávot szimán löbánim" - "az ősatyák élete jelképe az utódok történelmének". Ezt a ...

Negatív teszteredménnyel látogathatóak a kulturális események Izraelben

Újra megnyílhatnak a kulturális események Izraelben. A tervet Hilli Tropper kulturális miniszter ismertette. Az ...

Következő hetiszakaszunk: Vájislách (וַיִּשְלַח)

Ezen a héten a Vájislách hetiszakaszát olvassuk a zsinagógákban. A szidra elnevezésének jelentése: "És küldött" - mármint követeket Ézsauhoz. Ugyanis a Kánaán országába visszatérő Jákob aggódott, tartott fivére bosszújától. Féltette családját, gyermekeit. Egy bottal indult annak idején Lábán házához igyekezve és két részre osztható nagy táborral, sok állattal, gazdagon tért vissza. Jelentették, hogy Ézsau 400 emberrel közeledik.

Dr. Frölich Róbert: A miniszteri biztos írása nem kódol, nem ölt álcát, nyíltan és hangosan antiszemita

Dr.Frölich Róbert a Dohány utcai Zsinagóga főrabbijaként nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek azt ...

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk a délután beköszöntő Szombatra. Ma fél négy után nyolc perccel beköszönt az ünnep, így érdemes már a Sábesz fogadására összpontosítani. A vírushelyzet miatt a zsinagógák ugyan zárva tartanak, de otthonainkban ünnepeljük meg a Sábeszt!

Elhunyt Balázs Fecó

Gyászolunk, meghalt Balázs Ferenc. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Korál együttes ikonikus ...

Mesterséges megtermékenyítés pró és kontra – a főrabbi válasza

A mesterséges megtermékenyítési eljárások olyan orvosi beavatkozások, amelyek során mesterséges úton, külső ...

Új módszert dolgoztak ki annak megjóslására, hogy kit fenyeget az öngyilkosság

Az öngyilkosság évente egymillió ember életet követeli világszerte, és a 24 év alatti emberek között a ...