Híreink

Együttműködési megállapodást kötött a Szombathelyi Zsidó Hitközség és a Hegedűs Gyula utcai körzet

Együttműködési megállapodást kötött egymással a Szombathelyi Zsidó Hitközség és a Budapesti Zsidó Hitközség Hegedüs Gyula utcai körzete. Az ünnepélyes aláíráson a hitközségek előjárói – Müncz László körzeti elnök és Márkus Sándor elnök -, valamint dr. Schőner Alfréd főrabbi vettek részt. A főrabbi hangsúlyozta: a most elindult együttműködés példaértékű lehet minden magyarországi zsidó közösség számára.

Március 15-én Kossuth-díjat kapnak a Saul fia készítői

Újabb rangos elismerésben részesül az Oscar-díjas Saul fia. Nemes Jeles László rendező, Erdély Mátyás operatőr és Röhrig Géza főszereplő kapják az elismerést március 15-én. Már korábban felreppent ugyanis a hír, hogy az Oscar-díjas film készítői kaphatják a legnagyobb állami elismerést március 15-én.

Békés Szombatot kívánunk!

Újabb hét telt el, így már készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma fél hat elött öt perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk a Szentély építésének számadásával foglalkozik. Sokkal több nyersanyagot gyűjtöttek be, mint amire szükség volt és a maradékot a “Hajlék” kincstárában helyezték el. A Hajlékot darabokban készítették el, majd elhozták Mózeshez, aki összeszerelte a részeket és felállította azt, az egyiptomi kivonulás utáni második év első hónapjának elsején.

Holokauszttúlélő a világ legidősebb férfija

Izrael történetében először az ország polgára, a száztizenkét éves, haifai Iszráel Krisztál lett a Guinness Rekordok könyve által is elismerten a világ legöregebb férfija. A 112 éves, öt hónapos és huszonöt napos haifai férfi pénteken vette át az erről szóló dokumentumot a Guiness illetékeseitől. Életkorának elismertetésében részt vett a Háárec című napilap is, amely segített megszerezni az életkorát igazoló okmányokat. A cím előző gazdája, a japán Koide Jaszutaro január közepén hunyt el két hónappal száztizenharmadik születésnapja előtt.

Állami támogatásban részeresül a Salgótarjáni úti zsidó temető is

Két év alatt összesen mintegy 4,8 milliárd forinthoz juthat a központi költségvetés terhére a Fiumei úti sírkert a Nemzeti Sírkert és Nemzeti Emlékhely kialakításához és működtetéséhez. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint idén 468 millió forint egyszeri, valamint 933 millió forint tartós jelleggel történő, míg jövőre 2,2 milliárd forint egyszeri, valamint 1,3 milliárd forint forrás tartós jelleggel történő biztosításáról döntöttek a sírkertnek.

Az izraeli nemzetbiztonsági kabinet újabb szigorításokról döntött a palesztinok késeléses "intifádája" miatt

Péntekre virradó éjszaka megtartott válságülésén újabb szigorító intézkedésekről döntött az izraeli nemzetbiztonsági kabinet: kerítésekkel, az Izrael-ellenes médiumok felszámolásával és a merénylők családtagjai elleni fellépéssel megpróbálja megfékezni a palesztinok késeléses "intifádáját", Izrael-ellenes lázadását - jelentette reggel a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

Május 22-én BZSH és MAZSIHISZ Közgyűlés

A Budapesti Zsidó Hitközség tisztelettel meghív minden küldöttet, illetve érdeklődőt a 2016. május 22-én, vasárnap reggel 9 órakor tartandó közgyűlésére a BZSH Síp utcai székházának Dísztermébe (VII. Síp u. 12.). A közgyűlésen három napirendi pont megtárgyalására kerül sor. Ugyanezen a napon 14 órától kerül sor a MAZSIHISZ közgyűlésére is, amelynek három napirendi pontja lesz, köztük egy időközi választással.

Magyarország kompromisszumok nélkül elkötelezett az antiszemitizmus és a gyűlölet minden formájával szemben

A magyar elnökség legnagyobb sikere, hogy a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) elérte azt, hogy az unió új adatvédelmi rendelete nem korlátozza a hozzáférést a holokauszttal kapcsolatos iratokhoz - mondta szerdán Brüsszelben Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára, aki miniszteri biztosként irányította az IHRA magyar elnökségének munkáját.

Zsidó zenészek nyomában indul koncertsorozat

A Jazzrael zenekar Híres zsidó dallamok a világ körül címmel indít április 5-én koncertsorozatot, melyben zsidó érintettségű zeneszerzők és előadók kerülnek a középpontba. A Jazzrael zenekar célja a sorozattal bemutatni a hazai és nemzetközi, kiemelkedő zsidó származású, vagy érintettségű művészek értékteremtő és egyben korszakalkotó munkásságát. A zenekar vendégei országosan elismert művészek, akik elkötelezettek a zsidó hagyományok és az improvizációs jazz iránt.

Két terrortámadás is történt szerda reggel Izraelben

Egy ember meghalt és tucatnyian megsebesültek, amikor palesztinek támadtak izraeliekre Jeruzsálemben és Jaffa kikötőjében. Egy amerikai turista meghalt, tucatnyian megsebesültek Tel-Aviv Jaffa városrészében. Öt sérült állapota súlyos. A palesztin támadót a hatóságok végül agyonlőtték. A támadásra a Peres Békeközpont épületéhez közel került sor, ahová kedden Joe Biden amerikai alelnök érkezett látogatóba.

Zsidó iskolák felrobbantását tervezte Koppenhágában egy 16 éves dán lány

Robbantásos merényleteket tervezett egy koppenhágai zsidó iskola és egy másik oktatási intézmény ellen a dán ügyészség feltételezése szerint egy 16 éves diáklány. Az ügyészség kedden ismertette a lány és bűntársa, egy 24 éves férfi elleni előzetes vádakat. A vádhatóság képviselője, Kristian Kirk közölte: a gyanúsítottak megpróbáltak vegyi anyagokból robbanószert előállítani azzal a céllal, hogy terrortámadást kövessenek el a két iskola ellen.

Több ezren tüntettek a szlovák parlamentbe jutó antiszemita párt miatt

Tüntetések voltak hétfő este több szlovákiai városban a neonáci ideológia térnyerésének veszélye ellen, miután bejutott a parlamentbe a szombati választáson a Marián Kotleba vezette szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk-Néppárt. Pozsonyban mintegy kétezren vonultak végig a belvárosi utcákon antifasiszta jelszavakat skandálva, áthúzott horogkeresztet ábrázoló plakátokkal, amelyek azt hirdették, hogy megálljt kell parancsolni a fasizmus terjedésének.