Híreink

Emlékezzünk! Öt éve hunyt el dr.Schweitzer József főrabbi

Szomorú évfordulóhoz érkeztünk, ma öt éve hunyt el dr. Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi, a Rabbiképző Intézet volt igazgatója, egyetemi tanár. A 93 éves korában elhunyt Schweitzer József Veszprémben született 1922. október 13-án , majd kisgyerekként került fel Budapestre.

Bösálách (בְּשַׁלַּח) hetiszakaszunk és ami mögötte van

Három elbeszélést olvashatunk a hetiszakaszban, melynek középpontjában a Vörös-tengeren való átkelés, és a Tenger Éneke ("Sirát Hájám") áll. Az elbeszélések hőse Mózes, a vezető, és az Egyiptomból kivonult nép. A nép joggal esett kétségbe a Vörös-tenger partján, amikor hátuk mögött közeledett az őket üldöző egyiptomi sereg.

Következő hetiszakaszunk: Bösálách (בְּשַׁלַּח)

Ezen a héten a Bösálách (בְּשַׁלַּח) szidráját kezdjük el olvasni a zsinagógában. Jelentése: "elbocsátotta". ...

Békés Szombatot kívánunk!

Ismét eltelt egy hét, készülhetünk a délután beköszöntő Sábeszre. Ma már fél öt előtt hat perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába. Aktuális hetiszakaszunk a Bó (áskenáz kiejtéssel Baj), melyben megkezdődik az egyiptomi dráma végkifejlete. Az utolsó három csapás térdre kényszeríti a Fáraót, aki most már kiengedi a rabszolgasorban sínylődő zsidó népet.

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás "Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Dohány zsinagóga közönségforgalmi területek átalakítása, kivitelezési munkák I. ütemm” tárgyú versenyeztetési eljárásban. További információt a csatolt dokumentumban találhatnak>>>

Hetiszakaszunk margójára: Az elsőszülöttek polgárháborúja

Bó hetiszakaszunkban az egyiptomi dráma a végkifejlethez közeledik. A Fáraó nem engedi szabadon a leigázott és rabszolgasorban tartott héber törzseket - ahogy azt Mózes követelte tőle az Örökkévaló nevében. A Nílus országa ez idáig hét csapást szenvedett el; egyik súlyosabb, mint a másik.

A túlélők voltak a fő vendégek a 75. évfordulós auschwitzi megemlékezésen

A túlélők voltak a fő vendégek az auschwitzi évfordulós megemlékezésen hétfőn. Batsheva Dagan lengyelországi születésű izraeli költőnő holokauszt-túlélő például arról beszélt a haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján rendezett nemzetközi megemlékezésen, hogy magyar ruhákat tartott a kezében, amikor az Auschwitzban meggyilkoltak holmiját kellett szétválogatnia.

Díszdoktori oklevelet kapott dr.Frölich Róbert főrabbi

Nagy elismerésben részesült New Yorkban dr.Frölich Róbert főrabbi. A Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője Díszdoktori címet vehetett át a The Jewish Teological Seminary elöljáróitól.

Következő hetiszakaszunk: Bo (בא)

Ezen a héten Bo hetiszakaszát olvassák fel a zsinagógákban. A szakasz címének jelentése: "Menj be", mármint a Fáraóhoz, Egyiptom uralkodójához, hogy figyelmeztesd, amennyiben tovább makacskodik, következik a nyolcadik csapás, a sáskák.

Már csak egy nap és beköszönt Svát hónapja

Holnap este beköszönt Svát hónapja. Svát (שבט) az év tizenegyedik hava, nevét valószínűleg a babilóniai fogság ...

Békés Szombatot kívánunk!

Ismét eltelt egy hét. Ma már negyed öt előtt két perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat ...

Hetvenöt éve szabadították fel az auschwitz-birkenaui haláltábort

Szerda este kezdetét vette az V. Holokauszt Világfórum Izraelben. Az eseményre 49 ország magas rangú tisztviselője, államfők, miniszterelnökök és négy király hivatalos. Többségük szerdán érkezett Izraelbe.