Híreink

Ma van a náci Németország bukásának 72. évfordulója

1945. május 8-án, éjjel 23 óra 01 perckor a Wermacht csapatai minden frontszakaszon beszüntették a harci tevékenységet. A náci Harmadik Birodalom feltétel nélkül kapitulált a Szövetségesek előtt. Véget ért Európában az 1939. szeptember elseje óta tartó rémálom, a második világháború. A közel 60 millió áldozatot követelő vérontást követően az egész kontinens fellélegzett.

Együtt ünnepli Lág Báomert két budapesti zsinagóga közössége

Május 14-én, vasárnap délután 14 órától együtt ünnepli Lág Báomert a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga, valamint a Dózsa György úti zsinagóga közössége. A XIII. kerületi zsinagóga utcai zsinagóga udvarán tartandó rendezvény szervezésében az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem Hallgatói Önkormányzata is részt vállal.

Következő hetiszakaszunk: Emor (אמור)

Ezen a héten Emor hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. A hetiszakasz elnevezésének jelentése: szólj! Mármint a papoknak, hogy melyek a feltételei a szentszolgálatnak, és Izrael fiainak az ünnepekről, amelyek ezen szidrában soroltatnak fel. A hetiszakaszban többek között a napjainkat érintő omer-számlálásról is szó esik.

Ein Gedi turisztikai forgalma sínyli meg leginkább a Holt-tenger száradását

Egyre nagyobb gondok vannak a Holt-tengerrel. Izrael egyik legvonzóbb turisztikai látványossága meghökkentő és nyugtalanító sebességgel apad: évente 100 centiméterrel csökken a vízszintje. A helyzetért az emberek ténykedéseit teszik felelőssé. A Jordán folyó ma már inkább csak pataknak mondható, mintsem folyónak, ezért egyre csak apad a Holt-tenger is, mivel elvileg a Jordán medencéjének vízkészlete táplálná.

Május 21-én, vasárnap BZSH közgyűlés!

A Budapesti Zsidó Hitközség 2017. május 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja soron következő közgyűlését a VII. kerület Síp u. 12. szám alatti székház Dísztermében. A közgyűlés a jelenlévő képviselőtestületi tagok egyszerű szótöbbségével határoz. A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a képviselőtestület tagjainak legalább fele jelen van. Az Alapszabály módosításához az összes képviselőtestületi tag többségének jóváhagyása szükséges.

Véglegesítette a Jeruzsálemről szóló határozatot az UNESCO

Véglegesítette az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) végrehajtó tanácsa a szervezet közgyűlésében Jeruzsálemről három nappal korábban elfogadott határozatát, amely Izrael felháborodását váltotta ki. A döntés vitatta az izraeli szuverenitást Jeruzsálem felett. Az állásfoglalás bírálta a kelet-jeruzsálemi régészeti feltárásokat is, és a nemzetközi jog megsértésével vádolta miattuk a kormányt.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így már készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma már este háromnegyed nyolc előtt két perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk kettős szidra, melynek első fele a Jom Kippuri Szentély-szertartás módozatait, áldozatait ismerteti, majd a zsidó élet szentségéről esik szó, és az ezzel kapcsolatos vonatkozásban előírtakat írja le.

A Dózsa zsinagógáról készült vizsgafilmmel indult a Centropa versenyén

Idén immár ötödik alkalommal rendezi meg éves videókészítési versenyét a Centropa. A verseny címe: "A zsidóság története nálunk". A tizennégy esztendős Rátkai Bence úgy döntött, hogy kisfilmjét a Dózsa György úti zsinagógáról készíti, ezzel indul a magyar, illetve a nemzetközi mezőnyben.

Tizenöt sír rongálását, és tartozékainak lopását vette jegyzőkönyvbe a rendőrség a Farkasréti temetőben

Korábban beszámoltunk róla, hogy múlt hét csütörtökön vették észre, hogy síremlékeket rongáltak meg a BZSH Farkasréti temetőjében. A hitközség részéréről Tamás Péter már az esetet követően elmondta, hogy tizenöt-tizenhat sírkőről szobrokat, vázákat, virágtartókat feszítettek le, és loptak el, ám akkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan hány sírt ért kár a temetőben.

Fényes Adolfra emlékeztek a Salgótarjáni úti temetőben

Fényes Adolf festőművészre emlékezett születésének 150. évfordulója alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete, a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben álló sírjánál. A Salgótarjáni utcai zsidó temető vagyonkezelését egy éve vette át a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI); a szervezet azóta azon dolgozik, hogy a még elhanyagolt állapotban lévő temető a szomszédos Fiumei úti sírkerttel együtt bekerüljön a turizmus vérkeringésébe, majd világörökségi helyszínné válhasson - mondta el a megemlékezésen Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója.

Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója

Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. A szerencse ezúttal a katusqa@t-online.hu címről regisztráló olvasónknak kedvezett, aki így dr.Kiss Arnold: Mirjam – Imádságok zsidó nők számára című imakönyvet nyert. Miről emlékezik meg Mózes diadaléneke (Sirát Hájám)?

Megemlékezések Jom Hazikaron alkalmával – A Mazsiszem közleménye

Az alábbiakban a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság közleményét közöljük: A zsidó nép és az immár 69 éves újkori Izrael aránytalanul sok kényszerű áldozatot hozott története során. Hétfőn volt a Jom Hazikaron 1860 óta Izrael elesett katonáinak hősi vagy mártírhalált halt férfiak, nők és gyermekek és a terrorizmus áldozatainak szentelt emléknapja.