Júniusban nagyszabású hangverseny lesz a Csákyban

A Liszt Ferenc Kamarazenekar június 7-én este öt órakor nagyszabású koncertet ad a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. A hangversenyen közreműködik továbbá Király Miklós, Korcsolán Orsolya, valamint Székelyhidi Hajnalka is, az est művészeti vezetője Rolla János lesz. A...

Az újraválasztott Mazsihisz elnök a BZSH-ról is beszélt

A vasárnapi tisztújító közgyűlésen kétharmados többséggel újraválasztott Mazsihisz-elnök Heisler András, a Szombat című lapnak nyilatkozva elmondta, reméli, nagyobb legitimációt jelent számára az elindított programok folytatásához, hogy a vártnál jelentősen nagyobb...

Vasárnap Kulturális Páholy a Dohányban

Május 17-én vasárnap délután 15 órától ismét Kulturális Páholy a Goldmark Teremben. A Dohány utcai körzet hagyományos rendezvényén Fáy Béla filmjét, „A budapesti zsidónegyed” című alkotást vetítik le, amelyet követően az alkotó mesél a helyszínen...

Mazsihisz Közgyűlés Fotóalbum

Több fontos döntést hozott a Magyarországi Zsidó Hitközség Közgyűlése a május 10-én tartott ülésén. A Mazsihisz választmánya ismét Heisler Andrást választotta a szervezet elnökévé, az ügyvezető igazgatói posztra a tisztséget jelenleg is betöltő Kunos Péter volt az...

Békés Szombatot kívánunk!

Hamarosan beköszönt a Szombat, és elkezdjük olvasni Emor (אֱמֹר) hetiszakaszát. A hetiszakasz a kohaniták egykori életvitelével, valamint Izrael ünnepeivel foglalkozik. Szombat bejövetele: 19:46 Szombat kimenetele: 20:59 Hetiszakasz: Emor (אֱמֹר) Háftóra: Vöhákajhánim...