Támuz hónap 17-e (שבעה עשר בתמוז) nyitja meg a nyár közepén kezdődő, három hetes gyászidőszakot. Ezen a napon omlottak le Jeruzsálem falai. Három hétig tartott a város teljes bevétele, és a gyászos végű ostrom emlékére a hagyomány mind a mai napig tiltja, hogy ebben az időszakban esküvőt vagy más nagyobb ünnepséget tartsunk. A rabbinikus hagyomány szerint ez a nap több jelentős esemény találkozási pontjává vált. Az egyik ezek közül az, amikor Mózes megpillantotta az aranyborjút, amely körül az Egyiptomból éppen szabadult zsidó nép táncolt és ünnepelt, és ekkor szégyenében és felgerjedt haragjában összetörte a kőtáblákat. Az időpont a Tóra kronológiájából könnyedén kiszámítható: Támuz 17-e.
A Szentélyben minden nap két-két állandó áldozatot mutattak be. Ezen a napon azonban már nem jutott elegendő állat arra, hogy a papok elvégezzék kötelességüket. A bölcsek véleménye megoszlik arról, hogy ez az első vagy a második Szentély idejére vonatkozik-e. A városfalak ledöntése már Titus „dicsőséglistáját” gyarapítja. A római seregek, megelégelve a zsidó „lázongásokat”, hadjáratot indítottak Jeruzsálem ellen, és végül elpusztították a második Szentélyt. Az első Szentély idején korábban vették be a falakat, amint arról a szemtanú, Jeremiás is beszámol. Aposztumuszról nincs információnk. Úgyszintén nem tudjuk pontosan, ki és miért állított bálványt a Szentélybe. Az előbbit egyesek Babilónia görög nevű tábornokaként azonosítják, míg mások szerint a római megszállás korában élt. A bálványállítást sokan a zsidóságát aktívan megtagadó, bálványimádó király, Menasse számlájára írják.
Rabbinikus tanítás
Egy korábbi tanításában dr. Frölich Róbert országos főrabbi idézett fel néhány érdekesebb pontot a Kicur Sulchán Áruch-ból, a gyakorlati zsidó életet összefoglaló törvénygyűjteményből. E mű Ganzfried Slomo munkája, aki Ungváron született 1804-ben, és élete nagy részét ortodox rabbiként és dájánként ott is töltötte. Könyve olyan zsidóknak szól, „akik nem tudják a Sulchán Áruchot teljes mélységeiben tanulni… ezért könnyen érthető héberséggel” írta meg. A törvények mellett kora szokásait is rögzítette, néhol igencsak szigorú álláspontból:
- Mivel Támuz hó tizenhetedikén kezdődtek meg a Szentély pusztulásának nyomorúságai, már e naptól kezdve szokás egészen Tisá böÁv (Áv hó 9.) utánig bizonyos mértékű gyászt tartani. Illő minden istenfélő embernek, hogy e három héten mindennap, mihelyt a dél elmúlt, imádkozza el Jeremiás siralmait Jeruzsálem pusztulása felett. Nem kötnek házasságot, még akkor sem, ha valaki eddig nem teljesítette a „szaporodjatok és sokasodjatok” parancsát, eljegyzést azonban szabad tartani, lakomával együtt is, egészen Áv hó újholdnapjáig. Ros-chódes áb napjától kezdve ugyan szabad eljegyzést kötni, ünnepélyes lakomát azonban tilos tartani, de befőtt csemegét és hasonlót lehet enni. A muzsikus zsidónak, akinek ez a foglalkozása, Áv hó újholdjáig megengedett, hogy életfenntartás céljából nem zsidók házában zenéljen, roschodestől kezdve azonban a böjt utánig ott is tilos. Sivóószor betamuz napján magán szintén tilos, ugyanígy aszóró betévész napján is. Némelyek sivóószorbetamuz napjától tisóbeávig nem szoktak húst enni, sem bort inni, kivéve sabbosz napján vagy valamely micvakötelesség örömlakomáján.
- Ezekben a napokban nem szoktak sehechejjónu áldást mondani, ezért ne vásároljanak és ne öltsenek fel új ruhát, mert arra a sehechejjónu áldást kellene elmondani. Az elsőszülött kiváltása alkalmával elmondják a sehechejjónu bróchót, hogy a harmincadik napra esedékes micvát el ne mulasszák. A gyümölcsnél enyhébben vehetik a tilalmat, és Szombat napján, vagy akár hétköznap is, ha Tisá böÁv után már nemigen lehet kapni azt a gyümölcsöt, szabad a sehechejjónu áldását elmondani rá. Ne verjék ezekben a napokban a tanulókat, sem a gyermekeket.
- Áv hó beköszöntével csökkentik az örömöt és az élvezeteket. Nem építenek olyan épületet, amely gyönyörűségre vagy csupán tágas kényelemre szolgál. Ha valaki korábban már megállapodott egy nem zsidóval, hogy fesse ki a lakást, és teheti, helyénvaló rávennie, hogy várjon vele tisóbeáv utánig. Ha ezt nem teheti meg, a festés megengedhető. Ha zsidónak van peres ügye nem zsidóval, szüneteltesse, mert ez az idő kedvezőtlen számára; ha lehet, az egész hónapra, de legalább Tisá böÁv utánig halassza el. Az újholdat csak Tisá böÁv elmúltával szentelik meg.
- Szokás egész Izraelben, hogy kilenc napon át, Áv hó újholdjától Tisá böÁv utánig nem esznek húst és nem isznak bort. Tilos olyan ételt is enni, amelyben hús főtt, vagy amelyben állatzsír van. Még szárnyast is tilos enni, csak az ehet szárnyashúst, akinek árt a tejes étel. Betegnek minden meg van engedve, mindamellett, ha nem esik nagyon nehezére, Áv hó hetedikétől kezdve hagyja abba a húsos étel evését. Néhol még a betegágyas nők is tartózkodni szoktak Áv hó hetedikétől kezdve a hústól és a bortól, mert azon a napon mentek be a pogányok a Szentélybe. Micvateljesítés örömlakomáján, például körülmetéléskor, az elsőszülött fiú kiváltásának napján vagy valamely talmudtraktátus befejezése alkalmával tartott lakomán szintén megengedhető a hús és a bor. A szülőkön, testvéreiken, gyermekeiken, valamint azokon kívül, akiknek a micva teljesítésében részük van, barátságból még tíz embert szabad meghívni a zsíros lakomára, de csak olyanokat, akik máskor is eljöttek hozzá vendéglakomára. Mindez szabad akár erev tisóbeáv délelőttjén is, de annál később már nem. Az a lakoma, amelyet a körülmetélés napját megelőző este szoktak tartani, nem micvalakoma, ezért tilos azon a hús és a bor; tejes ételekkel tartsák meg. Szombat kimenetelének estéjén a havdala serlegborát, ha van gyermek a házban, adják neki, hogy igya ki a serleg nagyobb részét. Ha nincs ott gyermek, maga a havdala szertartását végző személy is megihatja.
- A kilenc napon nem készítenek új ruhákat, új cipőket, és nem kötnek új harisnyákat; még nem zsidóval sem készíttetik el ezeket. Ha nagyon szükséges, például ha mindjárt tisóbeáv után esküvőt tartanak a házban, szabad nem zsidó iparossal elkészíttetni, zsidóval azonban még ilyen esetben sem. Mindenesetre szabad ezeket már Ros Chódes Áv előtt megrendelni akár zsidó iparosnál is, aki azután újhold után is dolgozhat rajtuk.
- A gyászolónak, akinek Tamuz tizennyolcadikán vagy azután, Áv hó újholdjáig bármely napon telik le a gyászhónapja, szabad megnyiratkoznia. Ha azonban Áv hó újholdjától kezdve vagy később jár le gyászának hónapja, még ilyen esetben sem szabad ruháját mosnia vagy megnyiratkoznia.
- Ha a kilenc nap valamelyikén körülmetélés van, a körülmetélő, a koma, aki a gyermeket a körülmetélés idején tartja, valamint az újszülött szülei sabbosz ruhájukat szokták felvenni, de annak a komának, aki a fiút behozza, ez tilos. Az a nő, aki a gyermeket az ajtóig hozza, szintén ünneplőbe szokott öltözni, mert ezzel teljesíti a maga részét a micvában. Sabbosz chazon előtt megengedhetik nekik a szakáll lenyírását is, de azután már tilos lenyírni.
- Sabbosz chazon maftirjának, a prófétai szakasz felolvasásához, a község rabbiját szokták felhívni, aki érti a fájdalom szavát és ismeri hangját. Aznap tehát ne őt hívják fel harmadiknak.
A három hét végeztével köszönt be a legjelentősebb zsidó gyásznap
Áv hó kilencedike, Tisó böÁv (תשעה באב), amikor előző este napnyugtától másnap estig, 25 órán keresztül nem eszünk és nem iszunk semmit. Megjegyzendő, hogy már az évforduló előtt is kilenc napon át – szombat kivételével – részleges böjt van: ilyenkor nem eszünk húst. Ez az úgynevezett nájntég, a kilenc tejes nap. A szomorú történelmi események úgy hozták, hogy mindkét Szentély ezen a napon pusztult el, i.e. 586-ban, illetve i.sz. 70-ben. A böjt előestéjén a férfiak nem vesznek bőrcipőt, hanem gumi- vagy vászonlábbeliben, esetleg anélkül ülnek a zsinagógában alacsony padokon, és a gyász e jeleivel és körülményeivel mondják el ősi, szomorú dallammal Jeremiás siralmait, az Échót. Másnap reggel gyászénekeket mondanak, köztük a középkor legnagyobb héber költője, Júda Halévi híres Cionidáit. Régi szokás az is, hogy ilyenkor felkeressük a temetőt, de ezúttal nem a rokoni sírokat látogatjuk meg elsőként, hanem az ott elhelyezett emlékműveket és a nagy rabbik sírjait keressük fel.