Ezen a héten megkezdődött a három gyászhét. A 613 parancsolat majdnem kétharmada a Szentéllyel kapcsolatos, azzal a Szentéllyel, amely 830 éven keresztül állt Jeruzsálemben. A Templom külső falának lerombolása a polgári időszámítás szerint 69-ben, Támuz 17-én vette kezdetét.
Ez a nap nem egyetlen történelmi esemény emléknapja, hanem több tragikus fordulópont gyűjtőpontja. Ekkor kezdődik a háromhetes gyászidőszak, amely Áv hó 9-én, Tisá BeÁvkor éri el csúcspontját.
A hagyomány 5 csapást köt ehhez a naphoz
Mózes ekkor törte össze a kőtáblákat az aranyborjú bűne miatt, megszűnt a mindennapi áldozat bemutatása, rést ütöttek Jeruzsálem falain, Tórát égettek és bálványt állítottak a Szentélyben.
A három gyászhét ezért az önvizsgálat, a visszafogottság és a nemzeti gyász ideje.
A három hét ezért nem pusztán történelmi emlékezés, hanem a visszafogottság, az önvizsgálat és a közösségi gyász időszaka. Ilyenkor tartózkodunk az örömteli eseményektől: nem kötünk házasságot, kerüljük a vigadalmakat, és a gyász fokozatosan erősödik egészen Tisá BeÁvig.
Tisá BeÁv a pusztítás legmélyebb pontja: ezen a napon emlékezünk az I.ten házának, a Szentélynek romba dőlésére. A 25 órás böjt, a bőrcipő kerülése, az élvezeti fürdés tilalma és a gyász külső jelei mind azt szolgálják, hogy a közösség ne csak felidézze, hanem át is élje a veszteség súlyát.
Támuz 17-e tehát kapu a gyász három hete felé: emlékeztet a törésre, a veszteségre, ugyanakkor arra is, hogy a pusztulás felidézése a megújulás lehetőségét hordozza.
Támuz 17-e ebben az évben július 1-én, szerdán este köszönt be, ezért másnap egész napos böjttel emlékezünk.
(Dr. Verő Tamás főrabbi írása)