Békés Szombatot kívánunk!

Békés Szombatot kívánunk!

Véget ért egy újabb hét, készülhetünk a Szombat fogadására. Ma háromnegyed négy után két perccel köszönt be az ünnep. Hetiszakaszunkban Jehudá elmondja védőbeszédét, és felajánlja az egyiptomi alkirálynak (akiről nem tudja, hogy a testvére), hogy ő maradjon...
Beköszöntött Tévét (טבת) hónapja

Beköszöntött Tévét (טבת) hónapja

Véget ért Niszán hónapja és beköszöntött Tévét (askenáz kiejtéssel: Tévész). Tévét (טבת) a zsidó naptár negyedik hónapja a világteremtési számítás szerint, és a tizedik az egyiptomi kivonulást számításba vevő Niszántól. Tévét 29 napos hónap és általában december...
Következő hetiszakaszunk: Vájigás (וַיִּגַּש)

Következő hetiszakaszunk: Vájigás (וַיִּגַּש)

Ezen a héten a Vájigás hetiszakaszát olvassuk fel, a szidra elnevezésének jelentése: “előlépett”. Mármint Jehuda, aki ellenezte annak idején testvére bántalmazását, ezért javasolta az eladást. Előlépett(וַיִּגַּש) és elmondta híres védőbeszédét Benjáminért, amely...
Békés Szombatot kívánunk!

Békés Szombatot kívánunk!

Ma már háromnegyed négy előtt négy perccel beköszönt a Sábát, így készülhetünk Szombat fogadására és valamelyik budapesti zsinagógába. Aktuális hetiszakaszunk a Mikéc (מִקֵּץ), melyben Józsefet a börtönből a királyi palotába viszik, hogy megfejtse a Fáraó álmát. Mivel...
Budapest főpolgármestere is velünk ünnepel

Budapest főpolgármestere is velünk ünnepel

A ma este beköszöntött Hanukát a világ valamennyi részén ünneplik és teszik ezt nyolc napon keresztül. Idehaza is országszerte fellobbantak az első esti lángok, főleg a fővárosban, ahol valamennyi zsinagógában összegyűltek ünnepelni a közösség tagjai, de a város több...