A Tisá BöÁv utáni szombatot a Háftárá első szava nyomán a vigasztalás szombatjának (שבת נחמו) nevezzük. Ettől a naptól kezdve Ros Hásánáig hét héten át Jesájáhu próféta vigasztaló szavait olvassuk.
„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet.” A hagyomány szerint a szó ismétlése arra utal, hogy a babiloni száműzetést egy újabb, még hosszabb gálut követi. Ezért különös jelentősége van a próféta vigasztaló üzenetének a közel kétezer éves száműzetést átélt zsidó nép számára.
Nem véletlen, hogy éppen ezen a szombaton hangzik el másodszor is a Tízparancsolat. A hazáját és államiságát Kr. u. 70-ben elvesztő Izrael fennmaradását a Tórának és törvényeinek köszönhette. A hagyomány szerint a Tízparancsolat magában foglalja a zsidó népre kötelező mind a 613 micvát (parancsolatot). Mózes utolsó beszédében hangsúlyozza, hogy az i.teni törvény nincs elérhetetlen távolságban, hanem „nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben, cselekedetedben”. A Tízparancsolat is ezt a hármasságot tükrözi: az első és az utolsó parancsolat a szívhez és a gondolatokhoz szól – az egy I.tenbe vetett hithez, illetve a más tulajdonának meg nem kívánásához. A harmadik és a kilencedik parancsolat a beszéd tisztaságát védi: „Ne ejtsd ki hiába Isten nevét!”, illetve „Ne tégy hamis tanúvallomást felebarátod ellen!”. A többi parancsolat a cselekvést szabályozza.
Ezek közül kiemelkedik az ötödik: „Tiszteld apádat és anyádat…!” (כבוד אב ואם). Ez nem csupán a szülők tiszteletéről szól, hanem az ősök, a hagyomány és a nemzedékek folytonosságának megbecsüléséről is. A zsidó nép fennmaradásának záloga mindig a hagyományhoz való hűség volt. Jesájáhu is erre emlékeztet: „Tekintsetek Ábrahám atyátokra és Szárá anyátokra… mert megvigasztalja Isten Ciont…”
A Váetchánán (וָאֶתְחַנַּן) hetiszakaszban Mózes arra inti a népet, hogy jövője a Törvényhez való hűségen múlik. „Nemcsak őseinkkel kötötte Isten ezt a szövetséget, hanem mindannyiunkkal, akik ma itt állunk.” A zsidó nép történelmének megpróbáltatásai sem tudták megtörni ezt a szövetséget és a hagyományhoz való ragaszkodást. A hetiszakaszban hangzik el a zsidó hit legfontosabb mondata is: „Halljad, Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk egyetlenegy!” Ezt követi a parancs: „Szeresd az Örökkévaló Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és mindeneddel.” Ezek a szavak állnak a mezuzá és a tefilin pergamentekercsein, és ezekkel a szavakkal mentek a halálba népünk mártírjai is.
A hetiszakasz a kiválasztottság értelmét is megmagyarázza: az nem kiváltságot, hanem nagyobb felelősséget jelent. Nem Izrael különleges tulajdonságai miatt választotta ki az Ö.való népét, hanem szeretetéből és az ősatyáknak tett ígérete miatt: „Nem sokaságtok miatt jelölt ki Isten titeket… hanem Isten szeretete irántatok és az ősapáknak tett esküje tette azt.”
„Náchámu, náchámu ámi” – „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet.” A vigasztalás üzenete ma is ugyanaz: a száműzetést túlélő zsidó nép visszatérhet országába, és újra közelebb kerülhet I.tenéhez.