Szerda este köszönt be a zsidóság egyik legnagyobb gyásznapja, Tisá BöÁv (תשעה באב), Áv hónap kilencedike. A nap – Jom Kipurhoz hasonlóan – teljes böjtnap: napnyugtától a következő esti csillagfeljövetelig tart, és a hagyomány által előírt tilalmak érvényesek rá.
A böjt a Jeruzsálemi Szentélyek pusztulásának emléknapja. Az azt megelőző, úgynevezett elválasztó étkezésen a gyász jelképeként hamuval hintett főtt tojást fogyasztunk.
Tisá BöÁv nemcsak a két Szentély lerombolásának napja, hanem a zsidó történelem számos tragikus eseményének emléknapja is.
A hagyomány szerint ezen a napon:
- I.ten a kémek rossz híre nyomán támadt hitetlenség miatt elrendelte, hogy őseink negyven évig vándoroljanak a pusztában, és csak egy új nemzedék léphessen be az Ígéret Földjére.
- Kr. e. 586-ban a babilóniaiak kifosztották és lerombolták az Első Jeruzsálemi Szentélyt.
- Kr. u. 70-ben Titus római légiói elpusztították a Második Szentélyt.
- Kr. u. 135-ben a rómaiak leverték a Bar Kochba-felkelést, elfoglalták Betár várát, és Bar Kochba is ekkor esett el.
- Kr. u. 136-ban a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, helyén pedig megalapították Aelia Capitolina városát.
A két Szentély pusztulása egyben a zsidó államiság megszűnését is jelentette. A nép elveszítette országát, és kezdetét vette a hosszú szétszóratás. A hagyomány szerint Józsefet is ezen a napon adták el testvérei rabszolgának, ami végső soron az egyiptomi szolgasághoz vezetett. Bár a zsidó népet az elmúlt több mint kétezer év során számtalan tragédia érte, Tisá BöÁv középpontjában ma is a két Szentély pusztulása áll. Ennek oka, hogy a Második Szentély lerombolása fordulópontot jelentett a zsidó történelemben: ettől kezdve vált a szétszóratás, az üldöztetés és a hontalanság a nép sorsává.
A Szentély ráadásul sokkal több volt, mint egy épület. A zsidó hit központját, az i.teni jelenlét földi helyét jelentette. Bár az áldozatbemutatást felváltotta az ima, a Szentély hiánya máig a teljesség hiányát jelképezi. Tisá BöÁv ezért nem csupán a múlt tragédiáinak felidézése. A gyász mellett a remény napja is: annak reménye, hogy egyszer véget ér a szétszóratás, és elérkezik a megváltás. Ahogyan a hagyomány tanítja, a Messiás eljövetelével a gyász örömre változik. Imádkozzunk azért, hogy ez mielőbb, még a mi napjainkban bekövetkezzen.