Oláh János professzor első jahrzeitjére

A Tolna megyei zsidókat 1944. július 9-én elgázosították az auschwitz-birkenaui krematóriumkomplexumban. Köztük azt a néhány tíz kölesdi zsidót is (a település teljes zsidó közösségét), akiket június 4-én szállítottak át a hőgyészi Kalaznói út menti két házcsoportból...

Ma lenne 99 éves Schweitzer József főrabbi

Rohan az idő! Már több mint hat éve  nincs köztünk a magyarországi zsidóság emblematikus alakja, dr.Schweitzer József Széchenyi-díjas tudós, vallástörténész, egyetemi tanár, egykori országos főrabbi. A 2015 februárjában elhunyt főrabbi emléke mai napig velünk van....

Hetiszakaszunk mondanivalója: "Nagy néppé teszlek"

Lech-löchá (לֶךְ-לְךָ) hetiszakaszunk megkezdi Izrael őstörténetének elbeszélését a három ősatya életének leírásával. A három közül a legelső, Ábrahám, minden szempontból a legjelentősebb. Ő az óbabilóniai Úr városának lakója volt, mikor Isten így szólt hozzá:...

Békés Szombatot kívánunk!

Rövidülnek a nappalok, egyre korábban köszönt be a Szombat, így a zsidó családokban is hamarabb kezdenek készülődni az ünnep fogadására. Ma este már hat óra előtt kilenc perccel beköszönt a Sábesz. Hetiszakaszunk legismertebb elbeszélése az özönvíz története. Az...

Október közepétől ismét hatórai teázás a Bét Jehudában

Az őszi ünnepeket követően ismét heti rendszerességgel jelentkezik majd a Bét Jehuda körzet vasárnaponként ismétlődő rendezvénye, a hatórai teázás. Az első őszi összejövetelre október 17-én vasárnap este hat órakor online kerül sor, és a téma rendkívüli figyelmet...