A mostani Tórából felolvasandó rész kémek küldetésével kezdődik: Mózes tizenkét törzs kiemelt képviselőjét küldi az Ígéret Földjére, hogy derítsék fel a terepet. Negyven nap múlva visszatérnek egy hatalmas szőlőfürttel, gránátalmával és fügével. Mindenki előtt megjelenik ez az ismert kép. Tíz kém az óriásoktól és a megerősített városoktól rettegve elbátortalanítja a népet, amiért az Úr negyven évre száműzi őket a pusztába. Csak Kálev és Jehosua bíznak I.ten győzelmében. Ezek alapján látjuk tisztán, hogy vannak különvélemények ugyanazon megtapasztalást látva, és ezek megjelenése, felvállalhatósága jó és fontos.
A szakasz végén I.ten előírja a liszt-, bor- és olajáldozatokat, valamint a chálá parancsát: minden kenyérsütésnél a tészta egy részét le kell választani és meg kell szentelni. Gondolnunk kell a közösségre (kémkedés története), és gondolnunk kell az egyénre (chálá). Erről beszél a Sölach-Löchá hetiszakasz, amelynek legismertebb micvája a cicesz viselésének parancsa.
A zsidó hagyomány szerint ezt a parancsot kétféleképpen teljesítjük: egyrészt egész nap viseljük a ruhánk alatt a ciceszt, másrészt az imádság idején magunkra öltjük a táleszt (imasálat), és beburkolózunk általa a micvába. Jonathan Sacks rabbi szerint is e két gyakorlat ugyanannak a vallási tapasztalatnak két különböző oldalát jeleníti meg. Amikor táleszt öltünk, mintegy „egyenruhát” veszünk magunkra. Félretesszük mindazt, ami egyéni és személyes bennünk, hogy a közösség részeként álljunk I.ten előtt. A tálesz alatt nem társadalmi szerepeink, sikereink vagy kudarcaink számítanak, hanem az a közös akarás, amely összeköti az imádkozó közösséget: I.ten közelségének keresése. A ruhánk alatt viselt cicesz azonban más üzenetet hordoz. Az a kapcsolatunkra emlékeztet, amely nem a közösségben, hanem a szívünk mélyén születik meg. Arra, hogy I.tenhez fűződő viszonyunk nemcsak közös, hanem személyes, egyedi is. Ő nem csupán a közösséget látja, hanem az egyént is: örömeivel, kétségeivel, esendőségével együtt.
A cicesz micvájának két formája ezért ugyanarra a kettősségre tanít. Egyszerre vagyunk egy nagyobb közösség részei, és egyszerre állunk személyesen I.ten előtt. A vallásos élet nem választás a kettő között, hanem mindkettő megélése: a közös imádság emelkedettsége és a személyes hit bensőségessége. Talán ezért kapcsolódik ugyanahhoz a parancshoz a látható tálesz és a rejtett cicesz: hogy emlékeztessen bennünket arra, hogy I.tenhez egyszerre vezet közösségi és személyes út.
Mindenki, aki olvassa ezeket a sorokat, a két út (közösségi és egyéni) együtt vezesse a mostani szombatig, Sábát egész napján, és az utána következő időszak minden pillanatában felelőséggel.