Minden héten megnézzük az aktuális hetiszakaszunk mögöttes tartalmát. Sölach-Löchá (שְׁלַח-לְךָ) esetében is érdemes elolvasni, milyen háttértörténetek színesítik. „Dor bámidbár – „a pusztai nép”. Így szólt az Ö.való Mózeshez, mondván: Küldj magadnak férfiakat, hogy kikémleljék Kánaán országát.” Ez több kérdést is felvet:
- Mi az értelme a „magadnak” szónak?
- Miért nem büntették a népet az aranyborjú imádásáért, és miért éppen a kémek küldése miatt nem mehettek be az országba?
- Tulajdonképpen ki küldte őket?
- Mi volt a kémek vétke?
A kémek igazat mondtak: az ország gazdag termésű volt, városai erősek, lakossága népes és hatalmas. Mi volt hát a bűnük? A jelentésükhöz fűzött magyarázatuk: „Nem mehetünk fel ahhoz a néphez, mert erősebb nálunk” – így szólt a tíz kém Józsua és Kálév kivételével. Lázították a népet Mózes ellen, és Izrael fiai sírtak azon az éjszakán. Végül vonakodtak továbbmenni: „Válasszunk új vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba!” Ez az uszítás volt a kémek bűne.
Ki küldte a kémeket? Ez a kérdés azért merül fel, mert a Dövárim könyvében másképp hangzik az elbeszélés: „Mindnyájan hozzám jöttetek, mondván: küldjünk előre embereket, hogy kikémleljék az országot… Tetszett nekem a dolog” – mondja Mózes. Eszerint nem I.ten küldte a kémeket. A kezdeményezés a néptől származott, és Mózes tetszésével találkozott.
Az ellentétet Bölcseink így oldották fel: I.ten beleegyezett a nép kérésébe, de azt akarta, hogy Mózes olyan embereket küldjön, akik megerősítik a nép hitét. Ezért mondta: „Küldj magadnak embereket… A kémek a te vezetésedet, a te küldetésedet szolgálják, és nem a nép kishitűségét.”
Mózes később így fogalmazott: „Ebben a dologban nem hittetek az Örökkévalóban, a ti Istenetekben.”
A kémek kiküldése tehát a nép kezdeményezése volt, és gyenge hitének kifejeződése.
Miért nem büntették meg a népet az aranyborjú imádásáért, és miért éppen a kémek ügye miatt nem mehettek be az Ígéret Földjére? Az aranyborjú vétke a nép naivitásának, szellemi gyermekkorának tudható be. Nem véletlen, hogy éppen Áháronhoz, Mózes testvéréhez fordultak kérésükkel:
„Csinálj nekünk istent, hogy előttünk járjon, mert nem tudjuk, mi lett ezzel a férfival, Mózessel, aki kihozott minket Egyiptom földjéről.”
Amikor Mózes lejött a Szináj-hegyről, és összetörte a kőtáblákat, ő maga is Áháront hibáztatta:
„Mit tett neked ez a nép, hogy ilyen nagy bűnt hoztál rá?” I.ten nem pusztította el a népet, amely tudatlanságában vétkezett, és Mózes „eltűnése” miatt az egyiptomi állatkultusz mintáit követte. Más volt a helyzet a kémek kiküldésével és a visszatérők uszításával. A nép ekkor már túl volt „gyermekkorán”; számos csodának és égi segítségnek volt tanúja. Mégis azt mondta: „Mivel gyűlöl minket az Örökkévaló, azért hozott ki minket Egyiptomból.”
Izrael már „felnőttkorát” élte, amikor így szólt: „Válasszunk új vezért, aki visszavisz minket Egyiptomba.” Erre a lázadásra, erre a kishitűségre már nem volt más válasz: a szolgalelkű nemzedék negyven esztendeig a pusztában maradt, és csak az új, a szolgaságot már nem ismerő nemzedék léphetett be Kánaán földjére. Biálik úgy írt a pusztai nemzedékről, hogy az volt az utolsó nemzedék a szolgaságban és az első a megváltásban. A szolgaságban valóban az Egyiptomból kiszabadult nemzedék volt az utolsó, de a megváltás beteljesedéséhez új nemzedéknek kellett megszületnie a pusztában.