Ezúttal Böháálotchá (בְּהַעֲלֹתְךָ) hetiszakaszt olvassuk, jelentése: midőn meggyújtod.
„Áron így cselekedett, a lámpa előrésze felé tette föl annak mécseit, amint parancsolta az Örökkévaló Mózesnek”(8:3).
Rási szerint e pászuk Áron dicsőségére van, mert nem változtatott (a parancson). Jogos a kérdés: mi abban a különleges, hogy a főpap úgy cselekedett, „amint parancsolta az Örökkévaló Mózesnek”?
Senkiben fel sem merül, hogy egy cádik, akár csak a legkisebb részletben az i.teni előírástól eltérően cselekszik!
A Szfát Emet (1847-1905, a guri rebbe, Jehuda Leib) szerint: „az ember első alkalommal égő lelkesedéssel teljesíti a micvákat, azonban a későbbiekben ez alábbhagy. Áron – miként azt Rási írja – nem változtatott, hanem 39 éven át minden este ugyanazzal a belső tűzzel végezte feladatát, mint az első esetben”.
Más magyarázat szerint Áron a viselkedésén nem változtatott, hanem a megtisztelő feladat dacára, megmaradt annak a békés és szerény embernek, mint amilyen az i.teni megbízást megelőzően volt.
„És a nép panaszkodott, visszatetszően az Örökkévaló fülei hallatára; meghallotta az Örökkévaló, fölgerjedt a haragja és égett köztük az Örökkévaló tüze és megemésztette a tábor szélét”(11:1).
Ezzel kapcsolatban írja Rábénu Bahjéj ben Áser, hogy a zsidó embernek kötelessége, hogy örömmel és a Teremtőbe vetett erős hittel menjen a Szentföldre. Még akkor is, ha az út fárasztó és nehéz, tilos átadnia magát félelemnek, elkeseredettségnek. I.ten azért haragudott meg a panaszáradatot hallva, mert annak kiváltó oka a megterhelő út és a nem megfelelőnek vélt élelmezés volt, holott figyelembe kellett volna vennie a vándoroknak, hogy az Ö.való utasítását követve indultak el az úton arra a földre, melyet őseiknek ígért.
„És adtam a levitákat, átadva Áronnak és fiainak Izrael fiai közül, hogy végezzék Izrael fiainak szolgálatát a gyülekezés sátorában és engesztelést szerezzenek Izrael fiaiért, hogy ne legyen Izrael fia között csapás, midőn odalépnek Izrael fiai a szentélyhez” (8:19).
E versben öt alkalommal szerepel az „Izrael fiai” kifejezés, ami megegyezik a Tóra könyveinek számával, és ez a tény bölcseink szerint arra vall, hogy a Tóra hangsúlyozni kívánja, mennyire kedvesek számára a zsidó nép tagjai.
A guri Rabbi Jichák Meir teszi fel a kérdést: „Vajon miért egy olyan pászukban utal a Tóra Izrael gyermekeinek kedves voltára, melyben a levitáknak a gyülekezés sátrában végzendő feladatait részletezi?”
A válasz így hangzik:
„E helyen arról olvashatunk, hogy a leviták ki lettek választva a törzsek közül arra, hogy végezzék Izrael fiainak szolgálatát.
Egy ilyen helyzet feszültségeket szülhet, mivel a többi törzset érzékenyen érintheti, hogy nem ők kapták a különleges felkérést, azonban itt szó sem volt hasonlóról. Ötször említi a Tóra Izrael fiait, mert azt akarja tudatni: Noha öt különálló könyvet foglal magába, mégis együtt alkotják a Tórát, ugyanígy a zsidó nép esetében a kohénok, a lévik és a többi „egyszerű” zsidó együtt alkotnak népet”.