Ezen a héten a Böháálotchá (בְּהַעֲלֹתְךָ) hetiszakaszt olvassuk a zsinagógákban, jelentése: „amikor meggyújtod”, vagyis amikor meggyújtják a mécseseket a Szentélyben. A magyarázók azonban egy másik értelmezést is alkalmaznak: „amikor magasra lobbantod a mécseseket”. Ez arra utal, hogy nem elég pusztán meggyújtani a kanócot; a gyújtásnak olyannak kell lennie, hogy a láng magasra lobbanjon, és a menóra mécsesei a menóra törzse felé világítsanak. A fénynek erősnek és tisztának kell lennie.
A hetiszakasz ezután a leviták szolgálatáról szól. A szöveg szerint a szent szolgálat huszonöt éves kortól ötvenéves korig tartott. Az előző szidra ugyanakkor harmincéves kortól számolja a szolgálat kezdetét, amit a kommentárok úgy magyaráznak, hogy az első öt év a felkészülés ideje volt. Ebből azt a tanulságot vonják le, hogy öt év elegendő idő egy mesterség elsajátításához. Aki ennyi idő alatt nem tanulja meg a szakmáját, az később se nagyon reménykedjen benne. Persze jól tudjuk: „a jó pap holtig tanul”, és a gyakorlat teszi a mestert.
A kivonulástól számított második évben Izrael gyermekei ismét megtartották a Pészahot. Ezt követően azonban harmincnyolc éven át nem ünnepelték meg, és csak Józsué idejében tértek vissza hozzá újra. A Szent Sátor felállítása után felhő borult a Hajlékra: amikor a felhő elindult, indult a tábor is; amikor pedig megállt, a nép is megpihent. Éjjel a tűz ragyogása tündökölt a Sátor fölött egészen reggelig.
Ezüstharsonákat is készítettek, amelyek a gyülekezést, az indulást és szükség esetén a riadót jelezték. Mózes szívesen vette volna, ha apósa fia, a midjanita Hobáb — mivel jól ismerte a terepet — vállalja az útmutató, a „szem” szerepét. Hobáb először szabadkozott, a Talmud szerint azonban végül mégis vállalta ezt az „idegenvezetést”. Az Örökkévaló ládája haladt elöl, és ezt követte a nép.
Két fordított nun betű jelzi számunkra az Írásban azt a részt, amely elmondja, mit mondott Izrael gyülekezete, amikor megindult a bizonyosság ládája. Ugyanezeket a szavakat éneklik ma is, amikor a Tóra-tekercset az olvasóasztalhoz viszik.
A fény azonban hiába világított: a nép mégis zúgolódni kezdett. Ezúttal húst követeltek, noha ott volt számukra a manna, amely fehér volt, üde és mindig friss; íze olyan volt, mint a koriandermagé. A panaszkodók hangja súlyos teherként nehezedett Mózes vállára.