Pénteken beköszönt az 5784-es zsinagógai esztendő és egyben Ros Hasana (ראש השנה) ünnepe is.
Mindig is örömmel adjuk időnként közzé rabbijaink, néhai tanítóink korábbi tanításait, beszédeit különböző témákban, nincs ez másként Ros Hasana kapcsán sem.
Olvassák szeretettel Deutsch Gábor (zcl), az OR-ZSE egykori kiváló és mindenki által kedvelt oktatójának tanítását az ünnepről:
“A hagyomány szerint ezen a napon szűnt meg Sára, Ráchel és Hanna (Sámuel próféta édesanyja) meddősége. Ez az ünnep az ifjak és anyák napja.
Bölcseink hangoztatják, “vigyázzatok a gyermekekre”. Ez jelenti, hogy mikor a templomokban a kürtöt megfújják, ügyelni kell, hogy a gyerekek ne zajongjanak, lehessen hallani minden hangot.
De azt is jelenti, ami ennek az ünnepnek a lényege, hogy vigyázni kell a gyermekeink életére, egészségére, ahogy a Gondviselés is ügyel az első napi olvasmány szerint Jismáélra, Hágár fiára, megmentve a szomjhaláltól.
És vigyázott a másik nap olvasmánya szerint Izsákra, akit megmentett, mikor próbára tette Ábrahámot, aki Moria hegyére vitte fiát az Örökkévaló parancsára. Egy angyal elütötte a kést a kezéből és a kos szarva akadt fel a bozótban, hogy azt áldozza fel Ábrahám a fia helyett. Ezért is fújjuk meg a sófárt, a kos szarvát.
A prófétai szakasz, amelyet a Tóra penzuma után olvasunk, az első nap Hanna történetét és imáját tartalmazza, Hanna költőien szép fohászában gyereket kért a Gondviseléstől. Meg is kapta Sámuelt, a későbbi prófétát. Szokás, hogy aki gyerekre vágyik, a péntek esti gyertyagyújtásnál a szép verseket idézi.
A második nap Jeremiás könyvéből a prófétai szakasz Ráchelről szól, akit az út szélén temettek el és amikor i.e. 586-ban száműzetésbe hurcolták leszármazottait, Ráchel siratta gyermekeit, meghatva az Örökkévalót, aki megigézte, hogy visszatérnek gyermekei az Igézet Földjére.
Ha zsidó ember a sófár szót hallja, azonnal Ros Hásánával asszociálja a fogalmat. Pedig a sófár használata, anyaga és készítése jóval szélesebb keretet tölt ki. A legrégibb hangszerek egyike, mely eredetileg a kos szarvából készült. Maga a sófár szó is a vadkos héber nevére mutat (sefer). A Bibliában több mint hetvenszer fordul elő. Magát a Szináj-hegyi kinyilatkoztatást is így írja le a Tóra: “Hangok és villámok voltak, sűrű felhő a hegyen és folyton erősödő sófár-hangok.”
Eredetileg harcászati célt szolgált. “Megfújta a sófárt Efrájim hegyén és Izrael fiai lejöttek a hegyről, ő pedig előttük ment … kövessetek engem, mert Isten kezetekbe adta ellenségeteket Moával.”
Az Ehud nevű bíróról van szó, aki fellázadt Eglon moabita király ellen.
A legismertebb harci elbeszélés a sófár használatáról Jericho elfoglalása volt Józsua idejében. “Hét kohanita vigyen a Frigyláda előtt hét sófárt, és a hetedik napon … a kohaniták fújják meg azokat.”
A kos héberül “ájil”; de másik neve “jovél”. Az 50. év, azaz a Jovél-év beköszöntését egy Jom Kippurkor elhangzó sáfárfúvással hirdették ki . “A hetedik hónap tizedik napján, Jom Kippurkor fújjátok meg a sófárt az egész országban. És szenteljétek meg. az 50. évet, hirdessetek szabadságot az ország lakosainak, Jovél-év legyen az nektek.” Innen van a mai jubileum szó is.
Sófárfúvással kísérték a Szentély előtti felvonulásokat is. “Kürtökkel és sófárfúvással ujjongjatok Isten, a Király előtt”
Maga Isten is sófár hangjával lesz az egész világ ura. “Felemelkedett Isten a sófár hangjával.” (Ros Hásánakor, a sófárfúvás előtt idézik.)
Mint fentebb említettem, legismertebb kapcsolata a sófárnak Ros Hásánával, illetve e nap szertartásával ismeretes. A Tóra két helyen is említi a nap elnevezését, mint “TÖRUÁH”, azaz hangszerrel kísért ujjongást. “A hetedik hónap első napján (Tisré l.) szent gyülekezet legyen számotokra, semmiféle munkát ne végezzetek, ujjongás napja legyen ez számotokra. Más helyen ujjongás emlékének nevezi a Tóra ezt a napot.
A ma ismert Ros Hásáná -i sófárfúvásnál háromféle hangot hallat ez a hangszer. Egy hosszú hang, azaz TÖKIÁH, rövid “töredék”-hangok, azaz “Sövárim”, vagy három rövid “ujjongó” hang, azaz TÖRUÁH.
A zsidó újesztendő hangulatához szorosan hozzátartozik a sófárfúvás. Legelfogadottabb magyarázata szerint a sófárfúvás e napon emlékeztet minket Ábrahámra, aki fia, Jicchák helyett kost áldozott az őt próbára tevő Istennek. E magyarázaton kívül a sófár hangja megtérésre int, az “ébredjetek, ti alvók” jegyében. Amosz próféta a sófár hangját veszélyre figyelmeztető jelnek tekinti. “Ha sófárt fújnak a városban, nem retten-e meg a nép?” Ugyanígy vélekedik Jechezkél próféta. “Ha az országra háborús veszély vár, a nép vegyen egy férfit és tegye meg vigyázónak. Ha látja, hogy kard támad azt országra és megfújja a sófárt, inti a népet”
Az “eredeti” sófár kos szarvából készült. De a Talmud engedélyezett más (tisztának ítélt) állatok szarvából készült sófárt is. (pl. tehén) Különféle formájú sófárokat ismerünk, de tilos bármivel bevonni őket, díszíteni arannyal vagy más csillogó fémmel.
Napjainkban sokszor vagyunk tanúi különféle nagy horderejű események alkalmából a sófárfúvásnak. Emlékezetes Goren országos főrabbi sófárfúvása a Nyugati Fal felszabadításakor. De nemcsak örömteljes események bevezetője a sófárfúvás. Kiközösítés vagy átok esetén is szokásba jött e hangszerrel nyomatékot adni a sokszor illetéktelen szertartásnak.
A sófár egyik legrégibb jelképe a zsidó hagyománynak. Így régi sírok feltárásánál (Bét Söárim, vagy római katakomba, stb.), ha sófárt látunk a szarkofágon vagy sírkövön, biztosak lehetünk benne, hogy azon a helyen zsidó van eltemetve.