Jom Házikaron: A politikának a háttérbe kell vonulnia

Az elesett katonák emléknapja Jom Házikaron (יום הזיכרון) hétfőn este 8 órakor egyperces szirénaszóval vette kezdetét Izraelben, bevezetve az országszerte tartott egész napos megemlékezéseket.

Kedden délelőtt 11 órakor megszólaló kétperces sziréna alatt az egész ország némán tiszteleg a hősök előtt, majd ezt követően 52 katonai temetőben megkezdődnek a nemzeti emlékünnepségek. A legmagasabb szintű szertartásra hagyományosan a jeruzsálemi Herzl-hegyi katonai temetőben kerül sor Jichák Herzog elnök és Benjámin Netanjahu miniszterelnök részvételével.

Az egész nap tartó megindító megemlékezések lezárása, az izraeliek legszomorúbb napját napnyugta után eufórikus örömre váltó, idén a zsidó állam 75. évfordulóját jelző Függetlenség Napi ünnepség.

A védelmi minisztérium pénteken közzétett adatai szerint az elmúlt egy éven ötvenkilenc katona halt meg szolgálat közben, ezenkívül további 86 hadirokkant hunyt el a szolgálatuk során elszenvedett sérülések szövődményei miatt. A legutóbbi veszteségeket is beleszámítva, 1860 óta az ország szolgálatában elhunytak száma ilymódon 24 213 főre emelkedett.

A hétfő esti bevezető sziréna után a jeruzsálemi óvárosban tartott állami ünnepségen Herzog elnök egységre szólított fel.
“Idén minden eddiginél jobban hív minket ez a hang, a csend szívében, amely így kiált: mindannyian, együtt! Áldozatuk nem volt hiábavaló” – mondta Herzog a Siratófal előtt állva.

Az elnök után az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Herci Halevi arra hívta fel a figyelmet, hogy az emléknapon a politikának háttérbe kell vonulnia.
“Kedden a temetőkben fogunk állni a gyászoló családok oldalán. Bízom benne, hogy ezen a mindenek felett álló napon hűek leszünk örökségünkhöz, és kizárólag az elesettek emlékével és elmúlása miatti fájdalmunkkal, a magánynak szenteljük magunkat. Mindenekelőtt és minden vitán túl” – tette hozzá.

Az Emléknapot beárnyékolja a kormány az igazságszolgáltatás átalakítására irányuló terve miatt az izraeliek között egyre mélyülő megosztottság, nem különben az elmúlt hetek során kiújuló sorozatos terror és rakétatámadások. A gyászoló családok többszöri kérése ellenére a koalíció tagjai közül sokan részt kívánnak venni kedden az emléknapon tartott ünnepségeken, annak árán is, hogy néhány hozzátartozó tiltakozásul távol marad szeretteik sírjától.

Számos miniszter és képviselő a várható feszültség miatt ugyan lemondta tervezett megjelenését a megemlékezéseken, a szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter azonban ragaszkodott az ünnepségeken való részvételen, ami valószínűleg az elesettek hozzátartozóinak tiltakozását és összetűzéseket vált majd ki.

Utalva a megosztottságra, Halevi felszólalásában méltatta a vitatkozás képességének nagy múltra visszatekintő zsidó hagyományát, ugyanakkor arra intett, hogy a nézeteltéréseknek nem kell szakadásokhoz vezetniük. Zárómondatként a kompromisszumra, illetve kölcsönös megértésre felszólító bibliai héber kifejezést használta.
“A vita talán a legszebb ajándék, amit a zsidó nép adott az emberiségnek. Izrael népe mintegy kétezer éve hordozza Hillelt és Sámájt. A Gemara szerint, bár megosztottak voltak, nem tartózkodtak attól, hogy összeházasodjanak. Hogy megtanítsanak arra, hogy a ragaszkodás és a mély barátság szükséges ahhoz, hogy teljesüljön a mondás: Az igazság és a béke szerette.”

“Az elesettek emlékének védelme iránti felelősségünkből holnap a temetőkön kívül tartjuk az aktuális óra ügyeit. Megengedjük a családoknak, parancsnokoknak és katonáknak, hogy tisztelegjenek az elesettek emléke előtt.”– tette hozzá Halevi az igazságügyi revízióra utalva.

(ujkelet)

2023, ápr, 25