Közel tíz millióra nőtt Izrael lakossága

A Központi Statisztikai Hivatal hétfőn, Izrael 75. Függetlenség Napjának ünnepsége előtt nyilvánosságra hozott adatai szerint az ország lakossága 10 millió felé közeledik, így már tucatszor akkora, mint a zsidó állam megalakulásának napján.

A CBS adatai szerint Izraelben 9.727.000 ember él. Közülük 7.145.000 (73,5%) zsidó, 2.048.000 arab (21%) és 534.000 (5,5%) keresztény, vagy más vallású állampolgár.

Egy év alatt a népesség 216 ezer fővel nőtt, ami 2,3 százalékos növekedést jelent. 183.000 baba született, 79.000 új bevándorló érkezett, és 51.000 ember halt meg.

Az izraeliek több mint negyede, 28 százaléka 14 éves vagy annál fiatalabb, míg 12 százalékuk 65 év feletti.

Az államalapításkor, 1948. május 14-én 806 ezren éltek az országban, vagyis az évtizedek alatt tizenkétszeresére nőtt Izrael lakosságának száma.

Az eltelt évtizedekben 3,3 millió új bevándorló érkezett az országba. Közel felük – 43%, azaz 1,5 millió – 1990 óta érkezett.

2030-ra a lakosság száma várhatóan eléri a 11,1 milliót, 2040-re pedig a 13,2 milliót is. Izrael centenáriumi évében, 2048-ban az előrejelzések szerint már 15,2 millióan élnek majd az országban.

Az adatok szerint 2021 végén a világ teljes zsidó lakosságának már 46 százaléka Izraelben élt.

Gazdasági téren 2022-ben az egy főre jutó reálnövekedés elérte a 4,4 százalékot, szemben az Európai Unió országainak átlagosan 3,3%-ával. A 2012-2022 közötti időszakban Izrael egy főre jutó reálnövekedése elérte a 23,4%-ot, a CBS szerint szemben az uniós országok átlagosan 14,7 százalékával.

A CBS szerint 60 ezren születtek ugyanabban az évben, mint az államban, 1948-ban, és 3300 100 év feletti ember él az országban.

(timesofisrael.com)

2023, ápr, 25