Ma este köszönt be Jom Haatzmaut (יום העצמאות)

Ma este köszönt ránk a Jom Haatzmaut (יום העצמאות), azaz Izrael Függetlenség Napjának ünnepe,1948-ban ezen a napon hirdették ki Izrael Állam megszületését.

Jom Haatzmaut, a függetlenség, az újjászületés napja. Járványmentes időszakban igazi majális, csak éppen esti, éjszakába nyúló. Családok járják az utcákat az ünneplő tömegben, minden korosztály képviseltetni szokta magát.

A majd kétezer év utáni önálló, független államot deklaráló nyilatkozatot David Ben Gurion, a későbbi miniszterelnök olvasta fel az ENSZ 1947. november 29-i határozata értelmében a brit mandátum lejárta előtt nyolc órával.

Jom Háácmáut (יום העצמאות) Izrael legfontosabb nemzeti ünnepe. Munkaszüneti nap, a városok ablakai, főbb utak megtelnek kisebb-nagyobb zászlókkal. Az óvodákban Izraelről szóló dalokat tanulnak a gyerekek, az iskolákban pedig részletesen megismerik a történelmi körülményeket.

Izraelben az ünnepnap kezdetét minden évben fáklyagyújtás jelzi a jeruzsálemi Herzl-hegyen, színpompás tűzijáték kíséretében az ünnep beköszöntének estjén. Minden évben Jom Hácmáutkor adják át az Izrael-díjakat a legkiválóbb személyiségeknek, ekkor tartják a világ zsidó fiataljainak Tanach-ismereti versenyét.

Izraelben Jom Háácmáut hagyományos menüjét fogyasztják: a kis kerti grillen, vagyis mángálon sütött húst és zöldséget, sok salátával.

2023, ápr, 25