Szerző: akos15 | BZSH, vallás
Ezen a héten a Ki Távó (כִּי תָבוֹא), askenáz kiejtéssel Ki szóvaj hetiszakaszát olvassák fel a zsinagógákban. Jelentése: „Midőn bemégy”. A cím természetesen a Kánaán országába való bemenetelre utal, ekkor a föld zsengéjéből népünnepély keretében vinni...
Szerző: akos15 | BZSH, Egyéb
Elkezdődött a 2018-as Zsidó Kulturális Fesztivál, amelynek első koncertjét a madridi Musica Ficta csoport adta a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában, ahol szefárd dalok csendültek fel. Este a Dohány utcai zsinagóga is megnyitotta kapuit, ahol fantasztikus koncertet...
Szerző: akos15 | BZSH, vallás
Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Továbbra is rövidülnek a nappalok, így ma este már fél nyolc előtt kilenc perccel beköszönt az ünnep. Aktuális szakaszunkban Mózes különböző törvényeket ismertet, majd elmondja, hogy az ember...
Szerző: akos15 | BZSH, Egyéb
Augusztus 26-án, vasárnap délután 14 órakor kerül sor Székhelyi József végső búcsúztatása Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben. A Jászai Mari-díjas színművész szerdán hunyt el 71 éves korában súlyos betegség után. Székhelyi Józsefet a Madách Színház és Szeged...