Szerző: akos15 | BZSH, vallás
Ma már fél négy után hat perccel beköszönt a Sábát, így készülhetünk a Szombat fogadására, egyben Hanuka hatodik napjának ünneplésére. Aktuális hetiszakaszunk a Mikéc (מִקֵּץ), melyben Józsefet a börtönből a királyi palotába viszik, hogy megfejtse a Fáraó álmát. Mivel...
Szerző: akos15 | BZSH, vallás
Figyelembe véve a zsinagóga rabbijának álláspontját és a rabbihelyettes jelenlegi egészségi állapotát a BZSH Hegedűs Gyula utcai zsinagógájának vezetése tájékoztatja a közösség tagjait, hogy az újlipótvárosi nagy múltú zsinagóga egyelőre zárva tart. „Mint a...
Szerző: akos15 | BZSH, vallás
Következő hetiszakaszunk elbeszélése leírja a döntő fordulatot József, illetőleg az ő egész családja életében. Hátterét adja őseink egyiptomi szolgaságának, a zsidó történelem születésének. Az elbeszélésben, miként az előbbiekben, az álom játssza a főszerepet. József...
Szerző: akos15 | BZSH, vallás
Közeledünk Mózes első könyvének végéhez, Mikéc (מִקֵּץ) hetiszakaszát olvassuk. A szakasz elnevezésének jelentése: „idő-periódus végén”. Két év plusz börtönbüntetést kapott József az Örökkévalótól, mert szabadulását embertől, a főpohárnoktól remélte, aki...
Szerző: akos15 | BZSH, vallás
Eljött a nagy nap! Ma este beköszönt egyik legszebb, de minden kétséget kizáróan legfényesebb ünnepünk, a Hanuka. Hanuka (חנוכה) a fény és a csoda ünnepe, hagyományosan arra emlékezve tartják, hogy az időszámítás előtt 165-ben a tradíciókhoz hű zsidók, a makkabeusok,...
Szerző: akos15 | BZSH, vallás
Ma este beköszönt Hanuka ünnepe. Az alábbiakban Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének ünnepi köszöntőjét olvashatják. Kedves Hittestvéreim! Engedjék meg, hogy hanuka ünnepe alkalmából szívből jövő jókívánságaimat fejezzem ki önöknek és kedves...