PROAKTÍV – program vallásról és társadalmi aktivizmusról

Pészah-záró mulatságot tartanak április 18-án este a Bálint Házban, a hosszú kovásztalan napok után! Igazi keleti hangulattal várják az érdeklődőket, lesz mufletta, palacsinta, pita, mártogatós, zene és tánc! A PROAKTÍV a Bálint Ház program-sorozata vallásról és...

Tizenharmadszor tartották meg az Élet menetét

A Dohány utcai zsinagógától indult el az Élet menete vasárnap délután Budapesten. A zsinagóga előtti teret megtöltő tömeget Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja és Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere köszöntötte. Bandi László „nagy,...

Az Élet Menete vasárnapi programja

Ma tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet délután fél négykor a Dohány utcai zsinagóga elől indul, és a Károly körút, Bajcsy-Zsilinszky út, Andrássy út, Dózsa György út útvonalon keresztül az Ötvenhatosok terére érkezik. A Dohány...

Vasárnap Élet Menete Budapesten!

Vasárnap délután fél négykor immáron tizenharmadik alkalommal rendezik meg a budapesti Élet Menetét – kötődve a magyarországi holokauszt áldozatinak emléknapjához. Ebben az évben a második világháború befejezésének 70. évfordulójára is emlékezünk. A menet a Dohány...