Következő hetiszakaszunkkal új könyv kezdődik: Mózes ötödik könyve, a Dövárim, amely elejétől a végéig Mózes halála előtti beszédeit tartalmazza. Akár Mózes végrendeletének is nevezhetnénk. Beszédei elején Mózes felidézi, miként kapott I.tentől segítőtársakat, amikor már nem volt képes egyedül viselni a nép vezetésének terhét. „Hogy viseljem egyedül terheiteket, gondjaitokat és perlekedéseiteket?”
Mózes szívhez szóló beszédeiben végigtekinti a nép előtt a negyven esztendő eseményeit, az egyiptomi kivonulástól egészen addig a pillanatig, amikor Izráel fiai már Kánaán határán álltak. Csak azokat az eseményeket idézi fel, amelyek tanulságul szolgálhatnak a jövő nemzedékei számára. Ezért tárja a pusztában felnőtt nemzedék elé elsősorban a kémek történetét, akik fellázították a népet, mondván: „Válasszunk vezetőt és térjünk vissza Egyiptomba.” (Num. 14/4.) Mózes keserűen jegyzi meg: „Ebben a dologban nem hittetek Istenben.” (Deut. 1/32.) Az Egyiptomból kivonult nemzedék kishitűsége miatt nem nyerhette el az Ígéret Földjét, ezért Mózes arra inti az új nemzedéket, hogy új hazát csak rendíthetetlen hittel lehet építeni.
Nagy teret szentel a Jordánon túli területek elfoglalásának is. Szichon és Óg, a két emorita király legyőzése bátorítást jelenthetett a nép számára Kánaán népeinek meghódításához. Ezért Mózes részletesen elbeszéli a győzelem történetét, hangsúlyozva, hogy Izráel sikerét egyedül a szilárd hit tette lehetővé. A Jordánon túli terület meghódítása eredetileg nem szerepelt a tervek között. Mivel azonban az emoriták megtagadták Izráel fiaitól a békés átvonulás jogát, országuk végül Izráel birtokába került.
A két emorita király országát elfoglalták. A hagyomány szerint Óg, Básán királya óriás termetű volt, és Mózes személyesen győzte le. A két királyság – a mai Jordánia egy részének – megszállása és benépesítése eredetileg nem állt Mózes szándékában. Amikor azonban Reubén, Gád és Manassé fél törzse kérte, hogy ezen a vidéken telepedhessen le, Mózes beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy előbb átkelnek a Jordánon, és élharcosként segítik testvéreiket Kánaán elfoglalásában. Így lett a honfoglalás idején – i. e. körülbelül 1300–1200 között – a Jordán mindkét partja Izráel birtoka.
Ugyanakkor Mózes I.ten nevében megparancsolta, hogy Moáv és Ámon népei ellen ne indítsanak háborút. Ennek következtében a Jordán keleti oldalán két kis ország megőrizhette függetlenségét egészen Dávid király uralkodásáig (i. e. 1010).
Ezt a heti Tóraszakaszt minden évben Tisá beÁv előtti szombaton olvassák fel. Mózes korholó szavai szorosan kapcsolódnak a hozzá rendelt háftárához, Jesája próféta könyvének első fejezetéhez. A mintegy hatszáz évvel később élt próféta Jeruzsálem és Júda erkölcsi romlása miatt az első Szentély pusztulását jövendöli meg. A fejezet első szava a „cházon”, vagyis „látomás”, ezért nevezik Tisá beÁv előtti szombatot Sábbát Cházonnak.
Az első Szentély pusztulásának napja, Áv hó 9-e, mind a mai napig gyász- és böjtnap. A hagyomány szerint ugyanerre a napra esik a második Szentély pusztulása (i. sz. 70), a Bár Kochbá-felkelés leverése (i. sz. 135), valamint a spanyolországi zsidók kiűzetése is (i. sz. 1492). A midrási hagyomány ugyanakkor úgy tartja, hogy ezen a napon születik majd meg a Messiás, aki elhozza Izráel végső megváltását.