Kedd este beköszönt Áv hónapja, amely Ádártól számítva az év hatodik, Tisritől számítva pedig a tizedik hónapja. Csillagképe az oroszlán (אריה). A hagyomány szerint Áv hónap elsején hunyt el Áron főpap, Mózes testvére, a békesség embere. A legenda úgy tartja, hogy sorra járta Izrael fiainak sátrait, és aki nem ismerte, annak megtanította legfontosabb imánkat, a Smá Iszráélt (שמע ישראל), a monoteizmus hitvallását.
Tartózkodás az öröm megnyilvánulásaitól
Áv hónap azonban elsősorban nem Áron emléke miatt a gyász időszaka. A gyász három hete Támuz 17-én kezdődik, amikor a hagyomány szerint öt súlyos csapás érte Izraelt: összetörtek a kőtáblák, megszűnt a mindennapi áldozat, rést ütöttek Jeruzsálem falán, elégették a Tórát, és bálványképet állítottak a Szentélybe. Ezért ilyenkor tartózkodunk az öröm megnyilvánulásaitól: nem kötünk házasságot, nem rendezünk vigasságokat, nem nyiratkozunk. Áv hó elsejétől Áv hó 10-e délutánjáig – mert a Szentély addig égett – nem eszünk húst és nem iszunk bort, kivéve szombaton és micválakomák alkalmával.
A gyász tetőpontja Áv hó 9-e (תשעה באב), amikor 25 órás böjtöt tartunk. Ezen a napon nem eszünk és nem iszunk, nem viselünk bőrcipőt, nem használunk illatszereket, nem fürdünk élvezeti célból, és tartózkodunk a házasélettől. Így emlékezünk a Szentély pusztulására, népünk egyik legnagyobb tragédiájára. Tisá BeÁvkor egyszerű ruhában, alacsony ülőhelyen vagy a földön ülünk, mint a gyászolók. A böjtöt megelőző étkezés szerény: kenyér és főtt tojás, sok helyen hamuval megszórva. A zsinagógákban Siralmak könyvét és gyászimákat olvasunk.
A zsidó hagyomány különbséget tesz az egyéni és a közösségi gyász között. Az egyéni gyász idővel fokozatosan enyhül, hogy a gyászoló visszatérhessen a mindennapi életbe. A közösségi gyász ezzel szemben fokozatosan mélyül: a három hét megszorításai Áv hó 9-én érik el csúcspontjukat, emlékeztetve bennünket a Szentély pusztulására és a szétszóratás fájdalmára.
Áv hónap azonban nem csupán a gyászról szól
Bölcseink szerint Izrael egyik legörömtelibb napja Áv hó 15-e (ט”ו באב). A hagyomány szerint ekkor nyert bocsánatot a pusztai nemzedék, amely a kémek bűne miatt negyven éven át vándorolt. E naphoz kapcsolódik Benjámin törzsének megmenekülése is: Silóban a hajadon lányok táncoltak, a nősülni vágyó fiatalok pedig közülük választhattak feleséget. A lányok arra biztatták őket, hogy ne a külsőt, hanem a jó szívet és a tisztaságot keressék. Az ekkor kötött házasságok biztosították Benjámin törzsének fennmaradását. Áv hónap így egyszerre hordozza magában a pusztulás emlékét és a vigasztalás reményét: a legmélyebb gyászból is megszülethet az újjászületés ígérete.