Ezen a héten a Nászó (נָשֹׂא) hetiszakaszát kezdjük el olvasni a zsinagógákban. A hetiszakasz címszavának jelentése: „vedd fel”, illetve „számold meg”.
A szöveg Gerson fiainak megszámlálásával foglalkozik, harmincévestől ötvenéves korig, hiszen a leviták ebben az életkorban látták el a szent szolgálatot.
A pusztai Szentély elkészült, és ezzel együtt kirajzolódtak a szolgálati feladatok is. Lévi törzsének gyermekei kapták a szentély körüli szolgálatot: Áron fiai lettek a kohaniták, vagyis a papok, míg Gerson, Merári és Kehát leszármazottai a papok munkáját segítő leviták voltak.
A kehátiak szállították a mozgó pusztai Hajlék legkényesebb és legszentebb tartozékait: a frigyszekrényt, a menórát, valamint mindazt, ami a Szentek Szentje körül volt található. Ők a fejedelmek felajánlásaiból nem kaptak kocsit, mivel a szent tárgyakat kézben vagy vállon kellett vinniük. A gersoniak a szőnyegeket, takarókat és függönyöket vitték, míg a meráriak a kevésbé szent, de nélkülözhetetlen szerkezeti elemeket, például a deszkákat és az összekötő részeket cipelték.
A hetiszakaszban szerepel a jól ismert, ma is használt papi áldás szövege is:
„Áldjon meg téged az Örökkévaló, és őrizzen meg téged. Ragyogtassa az Örökkévaló az Ő arcát rád, és legyen hozzád kegyelmes. Fordítsa az Örökkévaló az Ő arcát feléd, és adjon neked békét.”
A pap tehát nem önálló forrása az áldásnak, hanem közvetítője és tolmácsolója. Az emelvényen, amelyet düchennek neveznek – innen ered a „düchenolás” kifejezés is – a kohaniták elmondják az áldást, ám azt egyedül az Ö.való bocsátja ránk. A hetiszakasz felsorolja a törzsi fejedelmek avatási felajánlásait is, amelyeket Hanukkakor szintén felolvasunk.
A találkozás sátra ekkor nyeri el valódi funkcióját, az Ö.való szavai már nem a Szináj hegyéről hangzanak el, hanem a sátorból, a két kerub közül szólnak Mózeshez. Így a pusztai Szentély nem csupán a szolgálat helyévé válik, hanem az isteni megszólítás központjává is.