Ezen a héten Cáv (צַו) hetiszakaszt olvassuk a Tórából, amelynek jelentése: parancsold. Az előző heti Vájikrá szidrájában már rendelkezett az Ö.való az áldozatokról, annak módjáról és fajtáiról, szavai Izrael egész népéhez szóltak. Ezúttal az utasítás a szolgálattevő papokhoz, Áronhoz és fiaihoz intéződött.
A parancsolat az állandó égőáldozatról (olá) szól, amelyet minden reggel és este a közösség nevében mutattak be. Ezt nemzeti intézménynek tekintették, ezért a közösség vállalta az áldozat költségeit. Az esti áldozás tüzét égve hagyták, egész éjjelen át, reggel – miután a hamutól megtisztították az oltárt – annak lángjánál meggyújtották a reggeli égő áldozat fáját. Az oltár nem maradhatott tűz nélkül: „állandó tűz lobogjon rajta, ki ne aludjon soha”. A mindennapi áldozatok bemutatásának fontosságát hangsúlyozandó 24 őrjárat teljesített szolgálatot egy-egy hétig, amelyben a kohaniták (papok) és leviták mellett laikus (nem papi) küldöttség is részt vett és imákat mondott a szertartás alatt.
A szakasz ezután a lisztáldozat törvényeit ismerteti
Az áldozat csak kovásztalan lehetett, mivel ez a szerénységet jelképezi, míg a só – amely mindig társult hozzá – a tartósság szimbóluma. Ezért részesítették előnyben a romlandó kovászos tésztával és a mézzel szemben. Az ifjú kohanitáknak felavatásuk alkalmával kellett lisztáldozatot bemutatniuk, míg a főpapnak ezt saját költségén nap mint nap meg kellett tennie. A szegény ember számára pedig a Tóra lehetővé tette, hogy bűnbocsánatért lisztáldozatot mutasson be. Az áldozatok rendjében a teremtett világ minden szintje megjelenik: az élettelen anyagot a só, a növényvilágot a liszt, az élőlényeket az állatáldozat képviseli. Mindezt pedig a beszélő ember ajánlja fel, aki bűnbocsánatért könyörög az Ö.valóhoz.
A bűnáldozatot két csoportra osztjuk
Chátátot (bűnáldozatot) (חַטָּאת) az hozott, aki tévedésből követett el vétket. Ilyen helyzetbe kerülhetett király vagy pap, de akár a közösség is – például ha a legfelsőbb bíróságtól téves állásfoglalást kapott –, illetve az egyén is, amikor olyan húst, olyan ételt fogyasztott, amelyről csak később derült ki, hogy tiltott). A bűnbocsánat elsődleges feltétele azonban a valódi megbánás volt; az áldozat csak így válhatott kedvessé az Ö.való előtt.
Ásámot (vétekáldozatot) (אָשָׁם) kellett bemutatnia annak, aki tanúként köteles lett volna vallomást tenni, de félelemből vagy más okból elzárkózott ettől; annak is, aki tudtán kívül szent ételt fogyasztott, szolgálólányt bántalmazott, valamit jogtalanul eltulajdonított, vagy esküvel tett fogadalmát megszegte. Ezen vétségekért bárányt kellett áldozni. Ha nem állt módjában, akkor két gerlicét vagy két galambot volt köteles bemutatni. Ha ezt sem tehette meg, akkor a lisztáldozat is meghozta számára az engesztelést. Mert nem az érték volt a feltétele a bűnbocsánatnak, hanem hogy szívből fakadjon az adomány.
A békeáldozat három osztálya
A békeáldozatot, amelyből egy részt az áldozatot hozó és családja is elfogyaszthatott, három osztályba soroljuk.
Elsőnek a korbán todát, köszönőáldozatot 4 esetben hozták:
1. betegségből meggyógyulva,
2. börtönből vagy fogságból szabadulva,
3. a sivatagon és a tengert átkelve,
4. a szerencsétlenségtől való megmenekülés esetén.
A hálaáldozat nyomán ugyanezen okokból köszönőáldást – gómelt – ma is mondunk.
A második osztályba azok az áldozatok tartoznak, amelyet fogadalomként hoztak és baj esetén ajánlottak fel.
A harmadik osztályba tartoznak az önkéntes áldozatok, amelyeket családi esemény vagy az Ö.való más jótéteményéért hálából ajánlott fel az adományozó.
Mózesnek, mint ideiglenes főpapnak jutott az a feladat, hogy felavassa Áront és fiait a szent szolgálatra. Megmosdatta őket vízzel, rájuk adta a szent ruhákat. Áronra a főpapi díszeket, fejére a süveget, aranylemezt a homlokára. Majd a felavatás kosának véréből tett jobb fülének cimpájára (hogy figyeljen a parancsolatokra) jobb kezének hüvelyk ujjára (hogy az Ő akarata szerint cselekedjék), jobb lábának hüvelyk ujjára (hogy mindig a helyes úton járjon). Majd Mózes felkente Áront és fiait a szent olajjal.