Ezen a héten Cáv hetiszakaszt olvassuk a zsinagógákban. A szidra tartalmáról, mondanivalójáról olvassák el Darvas István főrabbi egy korábbi tanítását:
Cáv (צַו), vagyis parancsold meg!
Ezzel a határozott felszólítással kezdődik a hetiszakasz első mondata. Az esetek jelentős részében a felajánlásokra vonatkozó utasítások a „mondd el”, vagy a „beszéld el” kifejezésekkel vannak bevezetve, ezért váratlannak tűnik a szigorúbb parancs.
A Rabbi Simont idéző Rási szerint azért van ebben a formában kiadva a micva, mert anyagi veszteséggel járt. Arról, hogy ez pontosan hogyan is értendő, megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a kohénokat érte financiális kár, mert azáltal, hogy a szolgálattal voltak elfoglalva, nem volt módjuk, hogy civil foglalkozásuk által gyarapítsák javaikat.
A Rámbán más véleményt képvisel, szerinte azért következett be pénzveszteség, mert a kohénok számára előírt micva volt, hogy a sajátjukból mutassanak be ételáldozatot, az Or HáHáim pedig azokra az embert próbáló erőfeszítésekre vonatkoztatja, amelyeket őseink a mindennapi (támid) áldozatok bemutatása érdekében tettek.
„Parancsold Áronnak és fiainak: ez az égőáldozat tana…” (6:2). A midrás (Tanhuma) e vers kapcsán idézi a Példabeszédek könyvét (10:12): „a gyűlölködés viszályt ébreszt, de mindent eltakar a szeretet”, majd kifejti: a gyűlölködés, amelyet Áron helyezett Izrael és Égi Atyja közé, volt az, ami felébresztette I.ten különösen szigorú ítéleteit feléjük.
Rabbi Ászi mondta: a vers azt tanítja, hogy Áron fogott egy kalapácsot és elcsúfította az Aranyborjút előttük (Izrael népe), és azt mondta nekik: tudnotok kell, hogy nincs benne valós tartalom. Erre mondta Mózes Áronnak: „mit tett neked ez a nép”? (2Mózes 32:21). Azt mondta: jobb lett volna nekik, ha véletlenül vétkezőként vannak elbírálva, mint szándékosan vétkezőként, az általad mondott figyelmeztetés következményeként.
Ez az, amit a Kádos Báruh Hu említett Mózesnek: „aki vétkezett ellenem, azt kitörlöm a könyvemből” (2Mózes 32:33). Ez az a szándék, ami írva van: „Áronra is megharagudott az Ö.való nagyon, hogy elpusztítsa, de imádkoztam Áronért is abban az időben” (5Mózes 9:20).
Azt mondta Rabbi Jehosua Szihnin-ből Rabbi Lévi nevében: a versben írt „elpusztítás” Áron fiainak és lányainak megsemmisítésére vonatkozik. Amint a T’náh megjegyzi: „megsemmisítettem gyümölcsét felül és gyökereit alúl” (Ámosz 2:9). „De mindent eltakar a szeretet” – a Mózes által érte (Áronért) mondott imára vonatkozik a versben említett szeretet. És mit (milyen imát) imádkozott érte Mózes?
Rabbi Máná Jisáv-ból és Rabbi Jehosua Szihnin-ből Rabbi Lévi nevében: a könyv (Vájikrá) elejétől ideáig az van írva: „rendezzék el Áron fiai” (1:8), és „hintsék Áron fiai” (1:11), és „tegyék Áron fiai” (1:7), vagyis Áron háttérbe szorul, csak a fiai kerülnek említésre.
Azt mondta Mózes I.tennek: a kút gyűlölt, de a vize kedvelt? Amint a Misnában (Támid 2:3) tanuljuk: „minden fa megfelel a máglyára az olívafa és a szőlőtőke kivételével”. De Áront nem részesíted tiszteletben a fiai miatt? Azt mondta neki I.ten: életedre, hogy miattad engedem közel, valamint őt (Áron) teszem elsődlegessé, és a fiai mellékesek lesznek: „Parancsold Áronnak és fiainak…”
„Parancsold meg Áronnak és fiainak, mondván: ez az égőáldozat tana” (6:2). A midrás szerint így szólt I.ten: mindenki, aki (gőgösen) felemeli (értékeli) magát, a vége, hogy tűzre kerül. A kommentár az égőáldozat (), illetve a felemeli () szavak hasonlóságára épül.
Példával is alátámasztották a midrás állítását. „Jiftáh fogadalmat tett (Bírák 11.) nem előírásszerű módon, hogy feláldozza lányát az oltáron, egészen pontosan megfogadta, hogy feláldozza az első embert, aki szembejön vele.” Pinhász, Elázár fia volt a főpap, Jiftáhnak fel kellett volna keresni, hogy feloldja fogadalmát, de nem ment.
Így beszélt: én vagyok egész Izrael feje, én menjek el hozzá? Pinhász a főpap sem volt különb, ezt mondta: én vagyok a főpap, aki főpapnak fia, hogyan mehetnék én le ehhez az ám háárec (jelen esetben: egyszerű) emberhez? Neki lenne szüksége rám és én menjek?” Az összegzés így hangzik: „mindketten büntetést érdemelnek a lány kiontott véréért”.
Nagy kár, hogy a gőgösségből fakadó párbeszéd-képtelenségnek ez a megrázó történet nem vetett véget, de I.tennek hála – aki mehádes betuvo behol jom támid máászé berésit, vagyis végtelen jóságában minden nap megújítja állandóan a teremtés művét – sosem késő változtatni.