Négy nevezetes Szombatot ünnepel a zsidóság évről-évre. Ezek közül egyet, az április huszonkettedikén este beköszöntő Pészach ünnepét megelőzően tartunk. Ez Sábát Hágádol (שבת הגדול), amelyet ha a szó szerinti fordítást nézzük “Nagy Szombatnak” hívunk.
A Pészach előtti szombat nevét többféleképpen magyarázzák. Egyesek szerint ez a “nagy” szombatja. Vagyis a közösség vezetője köteles ezen a napon Pészachról beszélni, más magyarázat az e napra rendelt prófétai szakasz utolsó mondatára hivatkozik: “Elküldöm nektek Élijáhu prófétát, mielőtt eljön Isten rettenetes nagy napja.”
A prófétai szakasz tele van változatos és aktuális gondolatokkal. Az első örökérvényű eszmét a következő mondat fejezi ki: “Én, az Isten, nem változtam és ti, Jákob gyermekei megmaradtatok”.
Mózestől kezdve az összes próféta hirdette a zsidó nép örök fennmaradását.
“Még ha az ellenségeik országában lesznek is, nem hagyom, hogy megsemmisüljenek.”
Így szólt Mose Rábénu: “Elpusztítom a bűnös államot, de nem pusztítom el Jákob házát”.
Ezek Amosz próféta szavai. Hasonlóképpen prófétálnak Jezsajás és Jeremiás. De Izrael örök fennmaradásának feltétele a fent idézett mondat első fele, “Én, az Isten, nem változtam”. A zsidó nép ősidők óta élt, a “Sömá Jiszráél” hitében.
Ezt vallották őseink a gálutban, a római birodalomban, a spanyol inkvizícióban máglyára menők, ezt mondta a zsidó ember a veszély órájában, vagy a halál torkában.
“שמע ישראל יהוה אלהינו יהוה אחד”
“Halljad Izrael, az Örökkévaló istenünk egyetlen egy” hitvallása volt népünk fennmaradásának titka.
A prófétai szakasz utolsó mondatai a megváltás hírnökéről beszélnek. A hírnök Élijáhu próféta. A Széder estével és sok népi mondával kapcsolatos Elijáhu történetei a mai Háftárából indulnak ki.
“Elküldöm néktek Elijáhu prófétát”.
A megváltás idejének egyik legjellemzőbb történetéről olvashatunk e mondat folytatásában.
“Az atyák szívét fiaikhoz fordítom és a fiúkét az atyákhoz”.
Ez a mondat azt a gondolatot akarja kifejezni, hogy az “idők végén” megszűnik majd a nemzedékek közötti ellentét. Az emberi társadalom fennállása óta mindig létezett az öregek és az ifjak között lévő ellentét. Az ifjúság újítani akar, új eszmékre, új cselekedetekre vágyik, ez biztosította a társadalom fejlődését. A latin közmondás szerint “az idők változnak és mi velük változunk”. (tempora mutantur et nos mutamur in illis). Ha a “mi” szót az emberiségre értjük, a közmondás igaz. De ha csak egy nemzedékre, az öregekre vonatkoztatjuk, kevéssé fogadhatjuk el. A bibliai mondat az “arany” középutat vallja. Az “öreg” nemzedék megérti az új, fiatal nemzedék gondolatait, törekvéseit, de a fiatalság nem veti el elődei tanítását.
“A fiúk szívét az atyákhoz fordítom.” Az ifjak folytatják az ősök életét, tanítását is, miután hozzáteszik az újat, az ő életük gondolatait, tapasztalatait. Sábát Hágádol tanítása ebben a gondolatban kulminál: Pészach ünnepe az egyiptomi kivonulás története, örök eszméket fejez ki a szabadság értékéről, a szolgaság elvetéséről. A zsidó nép nemzedékről nemzedékre őrizte az ősi hagyományt és a mai “elektronikus” korszak ifjai is tanulhatnak e hagyományból. Csakis így remélhetjük, hogy Élijáhu próféta nekünk is hirdeti majd a megváltást.