Szófiában díjazták a Lefkovicsék gyászolnak című filmet

Neves amerikai fesztiválokat követően a 28. Szófiai Nemzetközi Filmfesztiválon is tetszést aratott a Lefkovicsék gyászolnak című, Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készült új magyar film. A bolgár fővárosban a filmkritikusok nemzetközi zsűrije, a FIPRESCI díjazta Breier Ádám első mozifilm rendezését a fesztivál legjobb filmjeként a hétvégén – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Breier Ádám
filmjének történetében Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Iván Izraelbe menekült az apjával való konfliktus elől, ortodox zsidóként ott él és alapított családot, Budapestről csak az édesanyjával (Máhr Ágnes) tartja a kapcsolatot. Az anyuka váratlan halálakor Iván a hatéves kisfiával (Leo Gagel) hazatér, hogy a zsidó hagyományoknak megfelelően egyhetes gyászt, shivát üljenek a szülői házban. A két férfin keresztül két világ feszül egymásnak, aminek a tétje a család egyesülése.

A film forgatókönyvét Breier Ádám, Csaba Bálint társíróval közösen jegyzi. A Lefkovicsék gyászolnak operatőre Dévényi Zoltán, aki a történet abszurditásának megfelelő képi világot alkotott a filmhez.

A Lefkovicsék gyászolnak a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával, az ULab gyártásában és a Proton Cinema koprodukciójában készült. Breier Ádám alkotása február vége óta látható a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában és már több mint 25 ezren váltottak rá jegyet – közölték.

(mti)

2024, márc, 27