Gideon Szaár a pártjával együtt kilépett az izraeli kormányból

Izraelben Gideon Szaár tárca nélküli miniszter bejelentette hétfőn este, hogy pártjával együtt kilép a kormányból, miután nem vették be őt a szűk körű hadi kabinetbe.
Szaár tárca nélküli miniszterként a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i terrortámadása után csatlakozott a fegyveres konfliktus miatt megalakult rendkívüli egységkormányhoz. Hétfőn este azonban Tel-Avivban a médiának adott nyilatkozatában bejelentette, hogy kilép a kabinetből.

„Az október 7-i, a Hamász gyilkosai végrehajtotta szörnyű mészárlás végzetes órát hozott el Izrael számára” – mondta Szaár. „A vészhelyzet és a mindannyiunk átélte fájdalom ahhoz a döntéshez vezetett engem és barátaimat, hogy az ország javára félre kell tennünk a nézeteltéréseket és a politikai rivalizálást, és csatlakoznunk kell a Benjámin Netanjahu vezette kormányhoz annak ellenére, hogy fenntartásaink voltak és vannak ennek a kormánynak a magatartásával”.

„Ennek érdekében beléptem a koalícióba, bár a hadi kabinetbe nem kerültem be, ellentétben a volt pártvezetőtársam és köztem kötött megállapodással” – utalt arra az egyezségre, amelyet Beni Ganzcal kötött meg. Ganz és Szaár a legutóbbi választáson közösen indultak Nemzeti Tábor nevű pártszövetségükkel, amelyből aztán Szaár március 12-én Új Remény nevű pártjával együtt kilépett.

Szaár ekkor helyet követelt magának a szűk hadi kabinetben, de kérését nem teljesítették.

„Hittem, és továbbra is hiszek abban, hogy céljaink nagyratörők, de megvalósíthatók, katonáink harcoltak és bátran harcolnak” – vélekedett. „Az elmúlt hónapokban én és Izrael állampolgárai fájdalommal látjuk, hogy a hadjárat irányítása mennyire nem visz minket a megfelelő közelségbe céljainak eléréséhez”.

„Láttam és előre figyelmeztettem, hogy a hadművelet lelassulása, amely annak elhúzódását jelenti, ellentétes a nemzeti érdekkel” – tette hozzá. „A Hamász katonai erejének felszámolásához gyorsabban kellett volna cselekedni. A hadjárat elnyújtása a nemzetközi politikai színtéren is súlyosbította helyzetünket”– emelte ki.

„Véleményem szerint a háborús kabinetből hiányoznak a kritikus hangok, amelyek más nézeteket is a tárgyalóasztalhoz visznek. Azért követeltem a hadi kabinethez való csatlakozás lehetőségét, hogy odavihessem tapasztalataimat és világnézetemet” – mondta.

Gideon Szaár Új Remény nevű jobboldali liberális pártja a hétvégén közzétett közvélemény-kutatások eredményei szerint nem érné el a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, ha most tartanák a választásokat Izraelben.

(mti)

2024, márc, 26