Izraeli túszok családjai a Hamász-vezetők felelősségre vonásáért tüntettek a Nemzetközi Büntetőbíróságnál

A Hamász palesztin szélsőséges szervezet által Izraelből elrabolt túszok hozzátartozói szerdán Hágában felszólították a holland városban székelő Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC), hogy adjon ki elfogatóparancsot az iszlamista szervezet vezetői ellen.

Helyszíni beszámolók szerint a túszok hozzátartozói közül mintegy százan gyűltek össze a bíróság székháza előtt, és nemzetközi jogi vizsgálat lefolytatását követelték emberiesség elleni bűnök, köztük túszejtés, szexuális erőszak, kínzás és gyilkosság ügyében.

A Hamász Izrael ellen tavaly októberben elkövetett átfogó terrortámadásában mintegy 1200 ember halt meg. A palesztin szervezet fegyveresei körülbelül 250 túszt ejtettek és vittek át a Gázai övezetbe, és azóta közülük többeket megöltek, másokat szabadon engedtek, vagy az izraeli hadsereg kiszabadított. Izraeli források szerint a Hamász legkevesebb 130 embert továbbra is fogva tart.

Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze december elején, Izraelben és a palesztin területeken tett látogatását követően hangsúlyozta: az ártatlan izraeli civilek ellen elkövetett támadások az emberiség lelkiismeretét sokkoló legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények közé tartoznak. Olyan bűncselekményekről van szó, melyek kivizsgálására a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozták – mondta.

Az izraeli-palesztin konfliktus minden szereplőjének be kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot, a Nemzetközi Büntetőbíróság feladata, hogy biztosítsa a törvény védelmét mindenki számára – tette hozzá.

(mti)

2024, febr, 15